Sarah Jessica Parker

nlc | 2003. Március 25.
8 testvér közül a 4.-ként Parker relatív szegény családban nõtt fel, fõleg édesanyja válása után. Fiatalként már táncolt és énekelt, így õ is a család aktív keresõ tagjává vált.




8 évesen, 1976-ban kapta első tévés szerepét, s miután a Broadway-n a The Innocents című darabban szerepet kapott, a család New Jersey-be költözött. 1979-ben aztán megkapta az Annie főszerepét – még mindig a Broadway-n – ezzel karrierje szárnyalásnak indult. Ugyanebben az évben debütált a filmvásznon a Rich Kidsben, majd 1-2 kisebb film után Helen Hunt oldalán láthattuk a Girls just want to have fun-ban.





Nicolas Cage menyasszonyát alakította az 1992-es Első állomás Las Vegas című moziban, majd az 1994-es Ed Wood után a pletykalapok Matthew Broderickhez fűződő kapcsolatáról kezdtek el cikkezni. Végül a négy nappal korábban született Broderickkel 1997-ben mondták ki a boldogító igent. Jelenleg a világszerte igen sikeres Sex and the City című sorozatban játssza Carrie Bradshaw szexújságírót. Akik azonban azt várják, hogy a széria forró jelenetekkel van tele, csalódni fognak. Azonban a téma verbálisan igencsak körül van járva. Munkáját 2000-ben, 2001-ben és 2002-ben is Golden Globe-bal jutalmazta a szakma.
Exit mobile version