Lisa Stansfield

nlc | 2003. Április 11.
Stansfield 1966-ban, Rochdale-ben, Angliában született. Csalogányi karrierjét tinédzserként kezdte, számos tehetségkutató-versenyt nyert meg.




A korai 80-as években a Razzamatazz című gyermekműsort vezette, majd ezt abbahagyván 1983-ban barátaival megalapította a Blue Zone-t. Három év múlva kiadták Big Thing című bemutatkozó albumukat, de nem sok sikert értek el vele. Újabb három év múlva a triót meghívta a Coldcut produkciós csapat, hogy rögzítsék a People hold ont. A dal Angliában az első 20-ig tudta felverekedni magát. Ezt látván Jazz Summers producer leigazolta Stansfieldet, ezúttal mint szólóénekest.





Első dala, a This is the right time a 13. helyig lépegetett, a következő All around the world című fergeteges sláger már nem csak Angliában, hanem világszerte kitörő sikereket aratott. Debütáló, Affection című albumából 5 millió kelt el. Természetesen a díjak sem maradtak el, többek között a legjobb újonc díját is megkapta a BRIT Awardson.

Karrierje töretlenül ívelt felfelé, az utóbbi 3-4 évben azonban nem nyújtott újat zeneileg. 1999-ben viszont a Swing című romantikus komédiában láthattuk, más popsztárból lett mozisztárral ellentétben az ő alakítását elismerték a kritikusok.
Exit mobile version