Aki a szabadság idõleges, nyers élményében szeretne részesedni, vállalva a kiszámíthatatlanságot és meglepetéseket, a "na, ilyen sosem történt még velem"-féle érzéseket, és az egzotikumok szerelmese, az jól teszi, ha még nyár elõtt nekivág Marokkónak, ennek az egyáltalán nem kis alkotmányos monarchiának a felfedezésének.
Ez az ország meglepetéseket tartogat, de biztonságos; gyönyörű, de még nem egészen turista-paradicsom, mediterrán égöv alá tartozó, de teljesen elviselhető klímájú (a leghűvösebb afrikai ország), szívélyes, tehát vízummentes és oltásra sincs szükség. A hivatalos nyelv az arab, de szinte mindenki beszél franciául. Építészete a múlt és jelen különleges ötvözete, domborzata minden olyan elemmel rendelkezik, amely vonzza az „elvágyókat”. Csodálatos tengerpart, nyáron is hóborította hegyek, sivatagok foglalják el területét. A lakosság döntő része az Atlasz-hegység és az óceán közötti fennsíkokon és alföldeken él, a déli sivatagos területek szinte teljesen lakatlanok. A csapadékos időszak szeptembertől áprilisig tart, de ez csak Afrikában számít csapadékosnak, európai szemmel ilyenkor sem esik nagy mennyiségű eső.
Az egész országot persze (mivel Magyarország hétszrese-nyolcszorosa) nem lehet bejárni több hét alatt sem – még akkor sem, ha kocsit bérel az utazó. Ezért célszerű egy vagy két várost felfedezni – képzett idegenvezető tolmácsolásával és magánjellegű akciókkal tűzdelve. A legolcsóbb motelokat érdemes elkerülni, mert ezeken a helyeken a tisztaság nem üti meg a mértéket (egyébként az ilyet a recepciós-pultra ránézve is el lehet dönteni). A szeles idő miatt nem árt plussz réteget vinni magunkkal, a nők tegyenek el kendőt, ha a városba mennek, és egy mecsetet szeretnének meglátogatni.
Aki a francia idegenlégió keretén belül szeretne itt eltölteni pár kies évszakot, eként megismerve az arab kultúrát, az tegyen le róla, és olvasson inkább Rejtő Jenőt; igaz, ami igaz ettől sem lesz sokkal műveltebb, némi útnak indító hangulatot azonban felszedhet magára.