Marrokkói kiruccanás

Sárbogárdi Jolán | 2003. Május 09.
Az Atlasz-hegység hófödte csúcsai, Riviérát idézõ tengerpart, vízesések, cédruserdõk, homoksivatagok, Humphrey Bogart Casablancája, a tündöklõ Marrakesh, a berberek földje. Helyszíni tudósításunkból megtudhatod, hogy mi az, amire mindig is vágytál, de senki sem mondta el neked, hogy miért. Mi most elmondjuk.





Marrakesh, este, főtér. A bazár hangulata leírhatatlan. Kígyóbűvölők, varázslók, hastáncosnők, akrobaták szórakoztatják az embereket az óriási téren. Ismeretlen, új illatok terjengnek, elképesztő a nyüzsgés, szinte forr a levegő, egymást érik az emberek, minden állandó mozgásban van. Itt mindent lehet kapni: csak úgy sorakoznak az egzotikus leplek, fejkötők, bőrszandálok, agyagedények, régi fegyverek, nyugágyak, törött cserepek. De ha kedved szottyan, vásárolhatsz szárított marhapéniszt is, ami nem tudom mire jó, vagy eredeti berber hastáncos ruhát, amely S, M, X és XXL méretben kapható, vagy kenderből készült kiskosztümöt, amely nagy sláger a holland anyák körében.





Miért van az az érzésem, hogy talán még emberi koponyát is árulnak a pult alatt? A sarkon beülünk a Le Marrakchi étterembe, és gyorsan bevágunk egy kuszkuszt. Az ára körülbelűl 120 dirham, ami állítólag egy vízhordó harmadnapi fizetése. Hihetetlen, hogy itt emberek élnek abból, hogy vizet hordanak. Sok a koldus is, de valahogy vidámabbak és tisztábbak, mint Magyarországon.
A grízes párolt hús zöldséggel igazán fincsi, bár én hiányolom belőle az olajbogyót. Marokkó nemzeti étele végül is elnyeri tetszésünket: csillagos ötös, de ebben benne van az étteremről nyíló kilátás is.

Éppen javában eszünk, amikor egy vonuló tömegre leszünk figyelmesek. Egy gyászmenet az, a halottat a fejük fölé emelve viszik, és gyors léptekkel elhaladnak mellettünk. Egy kicsit morbid. Sebaj. A kuszkusz után jöhet a hideg gyümölcs-koktél, majd a “marokkói whisky”, amely kínai tealevelekből, friss mentából készül, cukor bőséges hozzáadásával. Köszönöm szépen, de a cukorról ezúttal lemondok. Menjünk tovább.

Az egyik árusnál kinézek egy csini kis fejsálat (chech) tuareg-kékben, végül is vásárolni jöttünk, és ez a cikk is erről szól. Egyszerűen imádom a tuareg-kéket: egy csokireklámban ilyen színű kék szeme van annak a bikinis lánynak. Barátnőm, aki fél évvel ezelőtt járt itt, figyelmeztetett, hogy az olcsóbb kék sálak színe fog. Keményen alkudozok a drágábbikra, nehogy már a nyúl vigye a vadászpuskát. Egyébként nagyon kíváncsi vagyok barátnőm arcára, amikor meglátja az új sálamat, ami – persze – nagyságrendekkel szebb, mint az övé.





Ha már Marokkóban járunk, nem árt tudni, hogy a berbereknek nincs írott nyelvük csak beszélt, de ez mindegy, mert itt az ember lánya nyugodtan sutba vághatja angol nyelvtudását. A francia dívik errefelé, meg a spanyol, üzleti körökben. Viszont ragyogóan tájékozódhatunk, ha véletlenül jól beszéljük a tanazight vagy a tachelheit nyelvjárást, esetleg a karafiáthot. Tapasztalatból mondhatom: ha egy európai lány karafiáthul szólal meg, a berber férfiak azonnal tűzbe jönnek, és akár két tevét is adnának értünk.





Párom természetesen egy hatalmas jatagánt vásárolt, mivel imádja a fegyvereket. Ő igen nagy szakértője a késeknek. Amikor például Japánban voltunk, a szálloda halljában vett magának egy eredeti ronin tőrt, elefántcsont-borítással, selyemtokban. Tőle tudom, hogy a jatagán jellemzője az igazán kiváló vágóképességet biztosító kettős S alakú ív. Bár e kés levezető élei a penge oldalán túl tompa szögben emelkednek, ezért vágótulajdonságai nem olyan jók, mint mondjuk egy Rambo-késnek (bár ez nem is cél egy jatagán esetében), ugyanakkor a markolat-oldalon van benne egy speciális fémrudacska, amelyen a pengét végighúzva szikrát gerjeszthetünk tűzgyújtáshoz.

Ez nagyon jól jön például sivatagban vagy pipagyújtáskor. A marokkói jatagán gyöngyfehér színe egyébként is jól megy barátom briar-gyökérből készült, army&spigot formájú, Astley’s márkájú pipájához, amit Londonban vásárolt a Piccadily Arcade-on. Erről jut eszembe. Ahogy párom büszkén nézegette jatagánját, hirtelen elgyengültem és megkívántam őt: bizonyos pillanatokban nem tudok ellenállni a vágyaimnak.





Lóhalálában vissza a hotelbe. 
A fergeteges „tűzgyújtás” után kiültünk a hotel tetejére, a csillagos ég alá, romantikusan andalogni. Kezünkben martini-koktél, a lejátszóban halk, romantikus válogatás CD, szívünkben szabadság és öröm, ahogy Petőfi mondja. Már csak az égen átsuhanó hullócsillag hiányzott a tökéletes boldogsághoz. Remélem, legközelebb arról is be tudok számolni.
Exit mobile version