Tahiti és az erotika

 

 

 

Tahiti a Csendes-óceán közepén található: Francia Polinézia sok ezer parányi szigeteinek egyike. Területe mindössze 1041 négyzetkilométer. Neve összefonódott az egzotikummal, amit nem csak Európától való távolságával magyarázhatunk, de azokkal a főleg tizenkilencedik századi beszámolókkal, festményekkel is, amelyek a különleges szépségű bennszülöttek, a furcsa ételkülönlegességek, a felhők közé nyúló vulkánok, a burjánzó flóra és a végtelen óceán képzetét sugallták e tájról.

Nemcsak Paul Gaugin képei, Somerset Maugham és Jack London írásai, de számtalan, kevéssé ismert művész, utazó vagy éppen tudós művei formálták közvetlenül vagy közvetve Tahitiről alkotott egzotikus képzeteinket. Elmondhatjuk azonban, hogy a szigetre látogató mai turistákat ugyanúgy megigézi a hely varázsa, akárcsak elődeinket. Vajon ki az, akit ne bűvölne el a tahiti emberek életszeretete és vidámsága? Különleges szokásaikon még mai, sokféle kultúrát ismerő világunkban is meghatódunk. Egyik legkedvesebb hagyományuk, hogy szinte minden lakos valamilyen virágot hord a fején, sőt a leggyakrabban nem pusztán néhány darab virág, hanem egy színpompás virágkorona díszeleg a mély fekete hajon.
Az odalátogatóknak azonban azt is érdemes tudni, hogy a virág nem csak az öltözködés kiemelt eleme, de fontos részt képez az udvarlásban is.




Ha valaki a bal füle mögé helyezi a virágot, azt jelzi, hogy a körülötte legyeskedő fiút vagy lányt elutasítja, ellenben a jobb fül mögé tűzött virág a másik elfogadására utal.
Az európai férfiak hitvilágában a tahitiak, azokon belül is a női nem képviselői nem csak a virágokért, de a férfiakért is bolondulnak, és őszinte rabjai a szerelmi együttlétnek.
Ez a vélekedés olyan korai beszámolókon alapul, ami a mai viszonyokra talán csak mértékkel alkalmazható.

A szigetre látogatóknak legelőször az elképesztő természeti gazdagság tűnik szembeötlőnek. Hatalmas vízesések, trópusi erdők, a partvidék előtt elterülő homokos, sík terület és több ezer méteres hegycsúcsok váltogatják egymást egy alig negyedmegyényi területen, amit a végtelennek tűnő óceán ölel körül.



Ennek megfelelően érdemes bejárni a sziget minden zugát. A repülő a sziget nyugati csücskében található Papeete-be érkezik, ami az egész szigetvilág egyetlen nagyobb városa. Tahiti lakosságának fele, mintegy százezer ember él itt.
Először érdemes egyet mártózni az óceánban, legalábbis ha nincs cápaveszély. A partot többségében nem fehér, hanem fekete homok övezi, ami tovább fokozza az odalátogató számára annak a meghökkentő különösségnek az érzését, amit a sziget egyébként is áraszt magából. Majdnem mindegy, hogy melyik irányban indulunk el a partvidéken, és nem csak azért, mert a szigetet hamar körbejárjuk, de azért is, mert szinte mindenütt fantasztikus strandokkal találkozunk.
Ha mindenképpen választani kéne, hogy melyik partszakaszt találjuk a legpazarabbnak, talán a bársonyos fekete homokjáról elhíresült Arahoho Blowhole-ra tennék voksukat legtöbben. Ha a partvidéket bebarangoltuk, érdemes bejárni a belső részeket is. Attól függően, hogy mit akarunk megnézni, idegenvezető segítségét is igénybe vehetjük. Ezzel a magasabb hegycsúcsok



megmászása esetén érdemes élni, például ha az Orohénát akarjuk megmászni, amely egész Francia Polinézia legmagasabb csúcsa ( 2241 méter). Ha bebarangoltuk a hegyeket, völgyeket, krátereket és dzsungeleket, újra visszatérhetünk a partvidékre, lehuppanhatunk egy pálmafa alá, és elrágcsálhatunk egy papaját, egy mangót vagy éppen egy avokádót, attól függően, mihez van éppen gusztusunk.

Addig is, amíg a megfelelő összeg nem áll rendelkezésemre, megpróbálok eljutni Párizsba, hogy megnézzek néhány Gaugin-képet Tahitiról…