Etyeki Kezes-lábos fesztivál

Eljön mindenki, mint egykoron Mátyás udvarába, hogy portékáit, és nem kevésbé magát megmutassa. Itt ugyanis mindenkinek van arca, neve. Jönnek a mesterek, az igaziak. Valamiért jobban esik a pohár bor, a sajt, ha „Józsi bácsi” kínál, mintha celofáncicákok plázamosolyával kéne beérnem. Eljönnek a pékek, a sajtosok, lekvárosok, mézesek.

Ezen a szombaton, a „koleszterin, szénhidrát”, és hasonló kifejezések otthon maradnak (tessék szépen betenni a hűtőbe a zsír, és laktózmentes tej mellé). Külön öröm, hogy végre megkóstolhatjuk a mangalicából készült finomságokat, hogy kicsit ismerkedhetünk a „terroir” (termőtáj)- kultúra fogalmával is. Az egy területről való étkeknek, egy egészen finom szinten megvalósuló harmóniájáról van szó, amit, ha nem kóstol, nem érez, nem ért meg az emberfia, úgy éli le az életét, hogy tényleg elhiszi, hogy egy étel a sótól jó, avagy rossz.

Mindehhez természetesen szervülnek a borok, a környékbeli gazdák pincéinek kincsei, a programok, hogy tényleg minden érzékszervünk megkapja a maga boldogságdózisát. Kézművesség, és gasztronómia. Ha filozofálni szeretnék, azt mondanám, hogy ez egy szimbolikus út, a fogyasztóiból, és az érték alapú társadalom felé.