Meg nagy hollywoodi sztár, kénytelen tartani magát a trendhez, tehát õ is kés alá fekszik nyilatkozta Meg Ryan édesapja, Harry Hyra, akivel a színésznõ évek óta nem tartja a kapcsolatot.
Az ajkait egészen biztosan feltöltette, és szerintem itt-ott még azon kívül is beavatkoztak a plasztikai sebészek.
Bizonyíték persze nincs semmire, ezért meglehet, hogy a mellőzött apa csak egy kicsit magára akarta irányítani a figyelmet. Illetve nem is kicsit: a brit magazinnak adott interjúban Mr. Hyra állítólag jóval merészebb találgatásokba is bocsátkozott, ám a szerkesztők konzultáltak a lap ügyvédeivel, akik azt javasolták, hogy tompítsák az állítások élét.
Hamarosan mindenki saját szemével bizonyosodhat meg arról, megváltozott-e Meg Ryan külseje, hiszen ő a főszereplője az
Against the Ropes című filmnek, amely 2004. februárjától látható a hazai mozikban.