A Passió Máriája Budapesten

Váradi Péter | 2004. Április 07.
Miért nem szólt terhességérõl a stábnak egészen az utolsó hónapig? Hogyan látja õ a jézusi szenvedéstörténetet? Mi az a mondat, amit õ javasolt a filmben? Most megtudjuk.

Maia Morgenstern negyvenkét éves, de harmincnak látszik, és egyszerre tagja a Bukaresti Nemzeti Színháznak és a Bukaresti Zsidó Színháznak. Éppen harmadik gyermekét várva játszott Mel Gibson A Passió cím filmjében James Caviezel és Monica Bellucci mellett. Budapesten abból az alkalomból válaszolt újságírók kérdéseire, hogy először nézte végig a filmet közönség jelenlétében. A közönség könnyedén felismerte, hiszen Mel Gibson felkérése előtt már tucatnyi magyar filmben is főszerepet játszott.

Maia csónak-nyakkivágású bézsszínű pulcsiban és világos farmerben jelenik meg, kerülve a nagyzolást. Ez annál is furcsább, mert legalább negyven-ötven tudósító vár rá kiéhezve. Jelensége összetett benyomást kelt, amit úgy lehetne megfogalmazni, hogy „ez a nő szép és okos”. A sajtótájékoztató egy román-magyar tolmács segítségével zajlik, ám Maia néha ékes magyar szavakkal fűszerezi mondandóját. “Bocsánat, még, szeretlek”, mondja kedves román akcentussal.


A színésznő elmondja, hogy neki ez az első alkalom, amikor a közönséggel együtt nézi végig a filmet. “Azt, hogy miért nem volt igazi premierje a filmnek, ahol mindannyian részt vettünk volna, nekem senki sem magyarázta meg.” – kezdi a színésznő. “Véleményem azonban persze van. Szerintem a heves viták, az egymásnak feszülő nézetek összecsapásai fosztották meg a színészeket a premier örömétől. De remélem, hogy a közönség nem ezek alapján a viták alapján ítél, hanem megnézi a filmet, és a szívére hallgatva dönt, tetszik neki, vagy nem. Itt szeretném jelezni azt is, hogy én nem teológus vagyok, hanem színész, aki elsősorban a színészi feladatot láttam el a filmben.”

A premiervetítésnek szánt színész-közönségtalálkozóval kapcsolatban Maia elmondja, hogy az első benyomásai rendkívül pozitívak voltak. “Rengeteg szeretetet és tiszteletet kaptam, rengeteg érzelem került felszínre. A film maga is egyetemes tartamú, számos értelmezési rétege van, és filozófiai üzenetet is hordoz. Ezek közül legfontosabb talán, és a leginkább közérthető itt Kelet-Európában, Romániában és Magyarországon is a társadalmi és politikai üzenet. Ugyanaz a nép feszíti ugyanis keresztre Jézust, aki Virágvasárnap ünnepelte. Ez a történet a befolyásolhatóságról, a nép ingatagságáról is szól.”

A Nők Lapja Cafe kérdésére válaszolva a színésznő kifejtette: számára a történet egyetemes jelentést hordoz. “Annak a Jézusnak a történetét látom benne, aki képes volt elveiért, hitéért szenvedni és meghalni. A mártírium egyetemes története ez, melyben a főszereplő saját életében valósítja meg mindazt, amiről beszél, amit megálmodott. Olyan emberek, mint Szókratész, Mahatma Gandhi, Iccak Rabin, Giordano Bruno, mind ugyanígy szenvedtek mártíriumot elképzeléseikért, hitükért. Nekem nincs mértékem vagy mértékegységem az istenségre. A hosszúság és űrtartalom mértékegységei is eltérnek angol nyelvterületen és Európában, és csak az idő és az érzés marad azonos. Ugyanígy nincs mértékem az istenségre, csak az a közösség van, melyet a fájdalom és szenvedés megbocsátássá válása jelent, csak ez egyetemes. Hiszem azt, hogy ez a tapasztalat, az emberi jóság mindegyikünkben ott lakozik.”

Maia szerint a forgatás rendkívül nagy kihívást jelentett a stáb számára: sokszor hajnali négy előtt keltek, de Caviezelnek volt olyan reggele, hogy hajnali kettőkor már elkezdték a sminkelését. Szerencsére mindvégig kitűnő volt a kommunikáció közte és Mel Gibson, valamint a stáb többi tagja között. Mel Gibson azonban mindvégig tökéletes koncentrációt követelt meg, mindvégig a művészi minőséget tartotta szem előtt, ez volt a teljesítmény egyedüli mércéje. A sok nehéz munka közben azonban természetesen nagy szükség volt a lazításokra a szünetekben, amikor tréfálkozhattak, kicsit kilazulhattak.

Terhességéről szólva a színésznő elmondja, hogy tulajdonképpen azért nem mondta el senkinek, hogy terhes, mert nem is kérdezte senki. “Azt hiszem azonban, hogy játékomban szerepe volt ennek is. Közismert, hogy a terhes nők arcára valamilyen nyugodt, letisztult derű mosolya ül ki, és azt hiszem, hogy ez nagyon is segítségemre volt abban, hogy Mária célzottan sztoikus alakját megformáljam. Azt talán már kevesebben tudják, hogy a reneszánsz korában szinte minden női modell terhes nő, vagy éppen szült kismama volt, és az egész kor nőképére, nőábrázolására rányomta bélyegét ez a fajta mosoly. Most talán éppen ezért nem értjük, honnan a reneszánsz eme derűje.” – véli Maia Morgenstern.

A színésznő kifejti továbbá, hogy Mel Gibsontól természetesen rengeteg instrukciót, iránymutatást kapott arra nézve, hogy miként formálja meg Máriát, Jézus anyját. “Ugyanakkor ezek az instrukciók nagyrészt egybevágtak az én elképzeléseimmel is. Mel a sztoikus tartást kérte tőlem, és azt, hogy a méltóság felülemelkedését érzékeltessem. Ez a lelkiállapot tükröződik az utolsó jelenetben is az arcomon, ahol Mel azt kérte, hogy próbáljak a kamerán keresztül az emberek tudatába, lelkébe nézni. Egy kritikában fel is rótták nekem, hogy ‘arcomra kövül a fájdalom’, ugyanakkor én ezt elismerésnek veszem. Van ugyanis olyan, akkora fájdalom, amitől az ember lélegezni sem tud, szinte megáll benne a vér is, szólni sem tud, mintha nem is lenne ott. Az ember meg tud kövülni a fájdalomtól.”

Maia hozzáfűzi: szemben Zeffirelli filmjével, Mária a Passióban nem tetteivel kapcsolódik be a történetbe. Ugyanakkor ez nem jelent passzivitást, hiszen Mária végig Jézussal van, végig követi a passióban, vele szenved, vállalja ezt a szenvedést és megosztja vele annak minden fájdalmát. Sőt, van egy jelenet a filmben, amikor Mária a börtönben akarja felkeresni Jézust, de nem tudja merre keresse – akkor valamiféle intuícióra, belső hangra hallgatva, valamilyen metakommunikációval sejti meg, hogy melyik cellában van Jézus.

A rövid sajtótájékoztató után a Nők Lapja Cafénak még sikerült feltennie egy rövid kérdést a színésznőnek. Arra a kérdésre, hogy vajon nem érezte-e magát túl idősnek Mária szerepéhez, annyit felelt nevetve: „Színésznő vagyok”.

Exit mobile version