Karnevál a Japán Kert mellett

Való Gábor | 2004. Május 19.
A Japán Kerttel srévizavé korán kelt a nap, mert õ is kíváncsi volt, hogyan sikerül a Nõk Lapja és a Nõk Lapja Cafe közös hétvégéje. Nem árulok el titkot, ha azt mondom, nagyon jól.

NÉZD MEG KÉPGALÉRIÁNKAT!







Kandech Megasztár Evelyne
A margitszigeti Nagyréten a sátrak és a színpad mint bástyák vették körül a hatalmas gyepet, széltől is óvták azt a sok vidám embert, aki kisétált a szigetre. A jókedv vára mindenkit vendégül látott, ugyan hiányoztak a marcona strázsák és a felvonóhíd, helyettük programok, művészek és sztárok csalogattak.

A főhelyen felállított színpadon egymásnak adták a mikrofont a sztárok és művészek. TaiChival melegíthettek be a korábban érkezők, hastánc- és divatbemutatóval – a szemnek is valamit – lazíthattak, mielőtt megérkeztek Soma és vendégei: Kandech Megasztár Evelyne több dalt is énekelt, sőt a majálisokra nem jellemző módon még ráadást is kellett adnia a tömeg unszolására. Takács János Istvántól végre megtudhatta mindenki, ha eddig nem tudta, mi fán terem a kineziológia. Oláh Mara festőművész pedig élőben festette meg kék korszakának legfrissebb darabját, hányatott életének legszebb gyümölcsét és értelmét, lányát ábrázoló portré formájában.







Soma
A délutánt Vágó István és a Favágók – haha – koncertje nyitotta, artisták követték őket, és hogy zenében biztos ne legyen hiány, Roy és Ádám, valamit a Back II. Black muzsikáltak késő estig. Ez így önmagában elég program lett volna, de a koncertekkel, műsorokkal párhuzamosan több sátor is várta programjaival a Szigeten időzőket. Volt író-olvasó találkozó, kártyavetés, számtalan szakértő, arc- és tenyérfestés hennával, afrofonás, és a rengeteg lacikonyha, sütöde, kifőzde… igazi vásári hangulat. Aki kijött aznap a Duna közepén úszó földdarabra, az estig nem ment haza.

A temérdek hívogató sátortól megzavarodva – mint vasorrú bába a mágneses viharban – sokan álltak a mező közepén tanakodva, merre induljanak. Sokan jöttek az NLCafe sátrába, hennafestőnk alig kapott levegőt az érdeklődők gyűrűjében, kineziológusunkat úgy lerohatnták, hogy a nap végére maga szorult kineziológusra, és Cecília, ördögi jósnőnk kénytelen volt sorszámokat osztani, mint egy okmányiroda, annyian tartottak igényt rá.







Nagy Megasztár Edmond
Vasárnap kisebb volt a tülekedés, mert a fölöttünk fénylő szeszélyes ragyabunkó, a nap nem akart kisütni, sőt több zuhé is betámadott, mindenki, mint légiriadónál, szaladt fedezékbe – a sátrakba – a mennydörgésekre. De így is sokan kitartottak, és végigállták a színpadi showt. Nagy Megasztár Edmond szakadó égi áldás közepette is vonzotta a hallgatókat és autogrammkérőket, de Stahl Judit főzőbemutatóját és a terjengő illatokat sem övezte érdektelenség, a hangjegyek pedig Charlie és a Bon-Bon zenekar hangszereiből másztak elő.

A sátrak állták a kettős rohamot, az esőét és az érdeklődőkét. A Nők Lapja Cafe mindkét nap folyamatosan gyűjtötte az adományokat Anna, a beteg kislány részére, akinek külföldi operációjához van szükség az életmentő forintokra. Oláh Mara művésznő felajánlotta egy korábban festett – ezért száraz és eladható – munkáját, Soma pedig honoráriumának egy részét.

Mi történt még a Szigeten? A többit elmondják a fotók.
Exit mobile version