Tüzes portugál borok, ráksaláta, poliptorta. A teraszra kiülve gyönyörködhetünk a naplementében, és elmélázhatunk az élet szépségeirõl. Ezúttal Algarve régióval ismerkedünk. Mélabú és egy csepp méz.
Ha a nyár végeztével továbbra is napsütötte helyre vágyunk, ugyanakkor el akarjuk kerülni a mediterrán partvidék közismert horvát és görög üdülőhelyeit, érdemes útra kelnünk kontinensünk klimatikus szempontból mindenképpen legcsábítóbb helyére, a Portugália legdélebbi részén található Algarve tartományba.
A portugálok szerint az algarvei lakosok jó kedve az állandó jó időből táplálkozik. Tény, hogy az egy évre jutó napsütéses órák száma az egész kontinensen ezen a vidéken a legmagasabb. De vajon mit ér a meleg idő hűs tenger, lágy szellő, szerelmes dallamok, lenyűgöző épületegyüttesek és jó ízek nélkül? Kevés olyan hely van, ami mindezeket együtt tudja biztosítani. Ezért is nyújthat kivételes élményt megismerkedni Algarvéval.
A tartomány déli és nyugati részét is az Atlanti-óceán határolja. Az egyik legközkedveltebb strand a lagosi részen van, amely tradicionálisan a leglátogatottabb üdülőváros a térségben. A legszínesebb és egyben leglenyűgözőbb tengerparti rész Aljezurnál található, ahol benyúló öblök, csipkézett sziklaormok és homokos, sík tengerparti szakaszok váltogatják egymást. Bár a kis területen elterülő tartományt több tucat jellegzetesen portugál tengerparti, pontosabban óceánparti üdülőhely lepi el, ne higgyük azt, hogy e városok csupán az idegenforgalom hatására létrejött, pusztán hotelekből és különféle fogadókból álló települések. A régió komoly történelmi hagyományokkal bír, továbbá rendkívül urbanizált: a városok többsége az óceán közelségétől függetlenül is vonzó, sőt csodálatraméltó ékszerdobozka. Ebből a szempontból tipikusnak mondhatjuk Vila do Bespot, amely egyébként egész Európa legdélnyugatibb pontja. Kiváló természeti adottságai mellett, számtalan történelmi emlékkel, több száz éves templomokkal és várromokkal büszkélkedhet.
Általában is elmondható ezekről a városokról, hogy rendkívül bájosak, és erősen érezhető rajtuk a spanyol, sőt az arab kultúra hatása is. A macskaköves, szűk utcák rendszerint egy nagyobb térbe torkollnak, ahol gyakorta felhangzik valamilyen hangszer kíséretében egy-egy mélabús fado, a portugálok ismert daltípusa. A hang még tovább kísér minket akkor is, amikor kiérünk a part menti árusokhoz, és újra megpillantjuk az óceánt, aminek nem sokkal korábban még sós habjai között lubickoltunk. Talán elmerengünk a táj és a portugál emberek kettősségén, amelyek így együtt a megnyugvás és a felhőtlen boldogság mellett némi romantikus melankóliát is árasztanak magukból. De nincs időnk sokat töprengeni ezen, ugyanis az árusok temérdek tengeri herkentyűt, polipokat, csigákat, tintahalat kínálnak elénk, amelyek látványa mindenképpen felkavaró élményt nyújt. Egyeseket talán túlságosan is felkavar, de a vállalkozóbb kedvű turistának és a különleges ízek kedvelőinek talán pont az étvágyát csalogatják elő. Amennyiben e vágyak megfelelő kielégítését keressük, semmiképpen se ódzkodjunk a különleges helyi specialitások kipróbálásától. Nem túlzás azt állítani, hogy a siker záloga az első harapásban van, hiszen utána már nem leszünk képesek ellenállni a további zamatos falatoknak. A tuna vagyis a kagylóval kevert marhahús már-már az algavrei lakosok “nemzeti eledelének” számít, bár sokan inkább a grillen sütött szardíniát vagy a kardhalat kedvelik. Ez utóbbiakat általában ráksalátával fogyasztják. A hús- és halételek után a közkedvelt füge- és mandulaízesítésű süteményekre is rávethetjük magunkat. Az étkezést a finom lagosi borok kortyolgatása teheti teljessé.
Végezetül ne feledkezzünk meg a méltán elhíresült és az angolok között már régóta közkedvelt algavrei golfpályákról sem, hiszen nem csak a legjobb terep a sportág gyakorlásához, de ahhoz is a legmegfelelőbb közeg, hogy ezeken tanuljuk meg ezt a valóban nagyszerű sportot.