Leány gyöngy fülbevalóval

Rozi a moziból | 2004. Június 28.
Gondoltam ezen a héten ellenõrzöm, van-e élet mindannyiunk Mr. Darcy-ja (Colin Firth) számára a Bridget Jones-on túl – jelentem: van, méghozzá nem is akármilyen. Szerelmi történet középkori környezetben.





A leány gyöngy fülbevalóval az egyik legszebb film, amit az utóbbi időben volt szerencsém látni, Colin Firth pedig a hallgatag holland festő, Vermeer szerepében kiváló, akárcsak a múzsáját alakító Scarlett Johansson, akit az Elveszett jelentés c. mozi főszereplőjeként ismerhetett meg a világ.

A film valóban arról szól, amire a címe utal – a holland festő világhírű festményének keletkezését meséli el, miközben a művészet alapvető kérdéseit boncolgatja. A mozi azonban hála istennek nem a fejtágítós kategóriába tartozik, a kérdések nem a szereplők szájából hangzanak el, hanem a nézőben fogalmazódnak meg, miközben a holland szolgálólány és világhírű gazdájának fura, kölcsönösnek és egyenlőnek cseppet sem nevezhető kapcsolatát szemléli.





A történet szerint a szegénysorú Griet (Scarlett Johansson) a XVII. századi Delft ünnepelt festőjének, Johannes Vermeernek a szolgálatába áll. Mos, főz, a piacra jár, sőt szigorú ellenőrzés mellett még a művész műtermét is kitakaríthatja, persze csak akkor, ha mindent pontosan visszatesz a helyére. A festő éppen sokadik alkotói válságában van – egy részről a népes család zaklatja, hogy többet, és a piacon könnyebben értékesíthető alkotásokat fessen, más részről pedig a saját lelkiismerete és perfekcionizmusa kínozza.





Hősünket napról-napra jobban lenyűgözi a félénk Griet szépsége, előbb arra kéri, álljon neki modellt szobalányként, majd egy merészebb vágytól vezérelve a portréját akarja megfesteni, a kompozícióhoz pedig nem szégyelli a családi ékszert, felesége fülbevalóját is kölcsönvenni. Miközben Griet egyszerre kiszolgáltatott és kiváltságos életébe tekinthetünk bele, a művészek önző, az alkotásnak mindent és mindenkit alárendelő világába is bepillanthatunk.

Festő és modell formálódó kapcsolatáról, férfi és nő, két eltérő kulturális háttérrel bíró ember egymásra találásáról mesél a film, miközben gyönyörű kompozíciókat vesz át a holland festőtől – nem egy jelenetben számos híres képét látjuk megelevenedni a vásznon.

A leány gyöngy fülbevalóval c. mozit azoknak ajánlom, aki nem félnek egy lassú ritmusban folydogáló, kevés szóban, de annál több meseszép képben megfogalmazott filmre jegyet váltani, és persze tudni szeretnék, hogy – ha csak a fikció erejéig is, de – hogyan született a nagy mű.
Exit mobile version