Portugália – Hajót és halat mindenkinek!

Barta Balázs | 2004. Augusztus 04.
Portugália a futball, a felfedezõk, a vízszerelmesek, a narancsligetek, a halas tészták, a középkori városok, a mór arcélek és a borfetisiszták hazája, ahonnan még a szegény turista is gazdagon tér vissza.





A hét ajánlatai 
Ahol a földrész véget ér, Portugália és Spanyolország
Az óceán mentén, Portugália és Észak-Spanyolország
Ibériai Impressziók, a világörökség kincsei Madridtól Lisszabonig (repülővel)
Lisszabon, a felfedezők városa: hétvégi városlátogatás






Mesés városok, városi mesék

Ez a nyurga ország szinte minden területen óriásit lépett előre a turizmus gyűjtőnevű iparágban, és ez még akkor is így van, ha az alapos portugál marketingvezetők már évszázadokkal ezelőtt megrendelték a látványosságokat.
Esetleges kalandtúránk óvárosában, a Riberiában kezdődik, ahol a szűk sikátorok, a mállott középkori homlokzatok, az akaratos tenger és a mediterrán nap langyos illattal telíti be a mindennapokat, hogy az utazó végkimerülésben hulljon alá valamelyik kávéház, fado teraszán. Ribeira színes cserépvilága, Eiffel-hídja azonban csak apró emlékkönyvi bejegyzéssé zsugorodik, ha tovább hódítunk. Lisszabon St. George Kastélya, Belém névre keresztelt tornya, Alfama negyede, a Felfedezők Emlékműve, Jeronimos Kolostora brutális módon sokkolja a kulturális agyféltekét, amely a világ minden tájáról idehordott kerámiáknak, festményeknek, szőnyegeknek, szobroknak helyt adó Museu Calouste Gulbenkian körbejárása után bénul le totálisan.





Középkorból itt hagyott remekeket egyébként szinte bárhol találunk, Guarda katedrálisa, Viseu meseszép és romantikus kisvárosa ezernyi apró meglepetést rejt magában, és még a térképről sem kell leesnünk. Ha valaki erre vágyik, annak ott van Európa legnyugatibb pontja, a Cabo da Roca. Innen egy közepes köpés, és máris Sintrában vagyunk, amelyről a cikkíró rövid úton azt is kiderítette: nem egy diszlexiás amerikai bevándorló zenetörténeti előadása után kapta a nevét.
Aki hozzászokott, hogy a kegyhelyek és fotózásra alkalmas célpontok általában a nagyvárosok ónegyedeiben bukkannak fel, az felejtse el álláspontját, hiszen a portugál kisvárosok, Óbidos, Nazare pazar és hamisíthatatlan déli életképei simán rácáfolnak erre.

Nem beszélve Batalháról, amely szintén nem gigantikus lakónegyedeiről, hanem a világörökségek gyöngyszemeként emlegetett kolostoráról lett híres. A kolostor kápolnájában temették el annak idején Tengerész Henriket, néhány kilométerrel arrébb pedig a racionalitást, de ezzel az átvezetéssel csak az ateistáknak kedveskedünk, akik nehezen tudják felfogni a fatimai búcsújáróhely misztikáját.




Azonban még ők is csúnyán összevesznek magunkkal, ha belépnek Bragába, hiszen a városban 300 templom hirdeti a Mindenható épületek iránti rajongását. Kiváltképp a 1300 méter magasan fekvő Jó Jézus búcsújáró templom tetszhet az Úrnak és a turistáknak, bár az előbbi előnyben van, mivel nem kell lépcsőznie. De pazar stílusérzékről árulkodik Coimbra is, amely egykor Portugália fővárosa volt, plusz egyetemi központ, amelyről nagyra nőtt könyvtára és a bokorban halkan füvező hallgatók árulkodnak leginkább.





Parádés hagymás parádék

A portugál jámbor, istenfélő nép. Erre a legjobb példa, hogy az ország legnagyobb ünnepe a húsvét, amely Carnival néven fut, és ebből a sokat látott utazó egyből láthatja: nem olcsó locsolóversek, hanem felvonulások, maszkos parádék és díszes kompániák díszes népünnepélyei éltetik a feltámadást. Portónak egyébként saját bejáratú ünnepe is van, a júliusi Festa de Sao Joao, ami egy fergeteges utcabál, amikor is a vendégek egymás fejét pórhagymával ütögetik. Persze, ez még mindig emberibb, mint a novemberi, Golegai Feira de Sao Martinho fesztivál, amelyet legyilkolt bikák és nyáladzó futólovak képeivel illusztrálhatunk.

Portugália kegyes sokszínűségét mutatja, hogy aki nem akar romokat, hangulatokat vadászni, az elvegyülhet a szőlőhegyek és narancsligetek, nemzeti parkok zöldjében is, és ehhez nem kell terepruhát öltenie. Az Estrela és a Kantábriai-hegység, a Serra da Estrela sziklái, szurdokjai, fennsíkjai minden Greenpeace-aktivistát kielégíthetnek, de aki a Bucaco Nemzeti Parkban jár, mindent egyszerre kap meg. Mexikói cédrusokat, páfrányokat, és naplementét ha későn, álmosságot ha korán érkezik. És persze útmutatást is: az igazi természetbúvárok a Berlenga-szigetre utaznak, amely egyrészt lakatlan, másrészt durva sziklafalak vigyázzák, harmadrészt pedig háborítatlan madárparadicsom.





Strandokban verhetetlen


A vízi sportok szerelmeseinek, a strandimádóknak, a szörfbajnokoknak, a spontán horgászoknak, a tudatos kajakosoknak, a lovaglással, golfozással pihenő turistáknak pedig ott terpeszkednek a strandok, amelyek tiszta vízzel és remek píárral dicsekedhetnek: nem született még olyan igény, amely itt teljesületlenül maradt volna. A legkedveltebb tengerparti települések Estoril és Cascais, amelyek alig különböznek a déli riviéráktól: a hangulat ugyanaz, a minőség mindenhol szlogen.





Madeira mindenek felett


A “Zöld sziget” ugyan 1000 kilométerre Lisszabontól fürdik a tengerben, de azért portugál fennhatóság alá tartozik. A sziget a teljes fizikai megsemmisülés területe: átlényegülünk szellemlénnyé, a pihenés, a relax kikapcsol, elvisz valami széláramlat, ami csak vacsorára hoz vissza bennünket.
Grillezett szardínia, halas tészták, burgonya- és hússzeletek; az ország konyhája fűszeresebb, mint a spanyol, alapanyagait tekintve azonban megegyezik a két ibériai konyhaművészet. A fűszer-összehasonlítást egyébként azért bukják be a spanyolok, mert Kolumbusz India helyett Amerikába navigálta magát, a portugálok viszont pontosak voltak, és hajóikon tényleg elérték a föld második legnépesebb országát.
Exit mobile version