Jóravaló feleség

Rozi a moziból | 2004. Augusztus 05.
A héten ismét megtámadtam újdonság után kutatva a videótékákat, és megint egy olyan filmre akadtam, mely színvonalában megállta volna a helyét akár a mozipremierek között is. Jennifer Aniston szárba szökkenõ románca.




A Mrs. Brad Pitt, született Jennifer „Jóbarátnő” Aniston és a filmrajongók körében csak Donnie Darkoként elhíresült Jake Gyllenhaal főszereplésével forgatott Jóravaló feleség c. mozi fekete humorral átitatott sors-tragikomédia egy ellaposodott házasságban élő harmincas asszonykáról, és annak lánglelkű ifjú szeretőjéről.

A javarészt egy texasi bevásárlóközpontban játszódó történet középpontjában vonzások és választások állnak – a pláza eladója (Jennifer Aniston) már jó ideje unja az életet, napi rendszerességgel füvező szobafestő férjét és annak idegesítő segédjét, a neonfényeket és a vevőket, a tévéműsort, a háztartási munkát. De nincs ezzel másképpen a hipermarketben frissen munkába állt kicsapott egyetemista, Jake Gyllenhaal sem, aki minden világfájdalmát versírásba, könyvolvasásba és filozofálgatásba fojtja.





Csendesen unatkoznak egymás mellett ugyanazon az osztályon, míg egy szép napon beszédbe nem elegyednek, és ráébrednek arra, milyen kiválóan tudnak nyavalyogni a másik társaságában. Csoda, ha erőt vesz rajtuk a mindent elsöprő szenvedély, melyet oly’ gondosan titkolnak, hogy összes munkatársuk, plusz a fél város tisztában van vele?

A szárba szökkenő románc a jóravaló feleséget számos kínos kérdéssel szembesíti. Kit és mit válasszon: a biztos dögunalmat és a társadalmi megbecsülést, vagy a bizonytalan kimenetelű, botrányos jövőt?
Aniston dönt (igaz nem úgy, ahogyan szerettem volna), és amíg elhatározása megérik benne, kénytelen számos kínos, abszurd, ám felettébb vicces szituációval megbirkózni, melyeket azonban sikerül eszményi ara módjára megoldania.





A Jóravaló feleség elsősorban a jóravaló feleségek (és a jóravaló feleségek sirámaihoz asszisztáló barátnőik) mozija – ha unod a férjedet és változatosságra vágysz, ebből a filmből minden veszély nélkül megtudhatod, milyen következményekkel járhat a házasságtörés, ha csak egy kicsit gondoltad komolyan. A filmet nézve lehet önvizsgálatot tartani: ha megadja a sors, hogy változtass az életeden, képes vagy-e rá, hogy meg is tedd? Álmodozol vagy cselekszel?

És egyáltalán: lehet, hogy csupán azért vágysz egy szenvedélyes viszonyra, mert nagyon is biztonságban érzed magad a férjed mellett a házasságodban?  

Rozi étvágya a film alatt:





Exit mobile version