Szezon

Rozi a moziból | 2004. Szeptember 02.
Az idei filmszemlén közönségdíjat nyert film érettebb, kidolgozottabb alkotás, mint Török Ferenc elõzõ munkája, a kultuszfilmmé vált Moszkva tér. Három vidéki srác kalandjai a Balatonnál. Szex, csajok, szolgaság.





A héten egy magyar premier bírt arra, hogy ellátogassak a moziba. A kultfilmmé lett Moszkva tér rendezője, Török Ferenc, aki a mára már legendássá lett Simó-osztály tagja volt, elkészítette második nagyjátékfilmjét, a három karcagi pincérsrác hányattatásait bemutató és az idei filmszemlén közönségdíjat nyert Szezon című filmet.

Aki látta az előző mozit, minden bizonnyal meg fog lepődni az új filmen – a rendező egyértelműen felnőtt. Vitatható ugyan, hogy a Szezon jobb film lett-e, mint a Moszkva tér, az azonban nyilvánvaló, hogy egy történetvezetésében és képi kompozícióiban sokkal inkább átgondolt alkotást láthatunk a vásznon.
A három alföldi fiú nagyokat unatkozik munkahelyén, a helyi bárban, amíg egy szép napon be nem üt a krach az életükbe – a Gulit megformáló Nagy Zsoltot kirúgják, a többiek pedig, a macsó Virág (Nagy Ervin) és a csapat untermannja, Nyéki (Kokics Péter) sorsközösséget vállalva a fiúval úgy dönt, szezonmunkára adja a fejét a Balaton mellett. Egy nyár története rajzolódik ki a filmből, melyben a pincérsors is nyomon követhető: kemény, melós hétköznapok, szerelmi leckék kezdőknek és haladóknak, és természetesen a nagy álmok, melyek közül Virágé példának okáért az, hogy egy szép napon pornószínész lesz.





A tapasztalatok megszerzése az ártatlanság elvesztésével jár: a három fiú három sors, három fejlődésregény, ki-ki választhat, változhat vagy ugyanolyan maradhat egész életében. Ha ki is vannak szolgáltatva mindannyian a körülményeknek, arra adott a lehetőségük, hogy a viselkedésükért, a döntéseikért, az emberségükért vállalják a felelősséget.

Nem könnyű film a Szezon, nem is ajánlanám bárkinek. Aki szerette a rendező előző filmjét, annak mindenképpen kötelező darab, és annak is, akit nem riaszt vissza a kis magyar realizmus ábrázolása a vásznon, mely hitelesen mutatja be a vendéglátóipar mindennapjait, az unatkozó balatoni vendégeket, a szolgasorban sínylődő pincéreket, a kiugrási lehetőséget, a szexipart, a mindennapi vonzásokat és választásokat.





Ha másért nem, a főszerepeket alakító Nagy Zsolt és Nagy Ervin kedvéért mindenképpen érdemes ellátogatni a moziba – ez utóbbi szerepformálásáért az idei filmszemlén elnyerte a legjobb férfi alakításért járó díjat. A Szezon nem lett jobb film, mint a rajongóklubot is jegyző Moszkva tér, de méltó folytatása Török Ferenc most formálódó karrierjének – arra remélhetőleg pont elég, hogy az amerikai filmek dömpingjében más nézőpontokat adjon a moziba járó közönségnek.

Rozi étvágya a film alatt:






Exit mobile version