Nem rossz film az Én, a robot izgalmas, látványos, szemkápráztató jövő-vízió, igaz befejezése kissé kiszámíthatóvá, didaktikussá és patetikussá sikeredett. Mint azonban azt Asimov-rajongó barátaimtól megtudtam, sok köze nincs a mester műveihez az azonos című novelláskötet egyes motívumait összegyúró filmben még maga a főszereplő karakter, Del Spooner (Will Smith), a nyomozó sem valódi Asimov-hős, hanem az amerikai forgatókönyvírók fantáziájának szüleménye, ráadásul a film lázadó robot-szála is ellentmond a gépembereket mindig az ember barátjaként bemutató író eszméinek.
Aki tehát ennek a filmnek a kapcsán szeretne Isaac Asimovval megismerkedni, felejtse el gyorsan a mozit, és iratkozzon be egy könyvtárba, akit azonban cseppet sem érdekel az író életműve, a robotokról, a jövőről vallott nézetei, hanem csupán egy kellemes, izgalmakkal teli pár órára vágyik, váltson jegyet a filmre!
A történet szerint a retro-őrületben szenvedő, a múlt sötét árnyaival küszködő főszereplő, Spooner nyomozó kifejezetten gyűlöli a robotokat. 2035. Chicagójában előítéletekkel telve küzd ellenük, ellenszenve csak fokozódik, amikor tudomást szerez egy önállósult, az emberekre támadó Sonny nevű gépemberről. Hogy Sonnynak mi valójában a küldetése, és hogy ezen misszióhoz mi köze Spooner felügyelőnek, erről szól a film 105 percen keresztül.
A film a sci-fi zsánerének hódoló nézők számára kötelező darab, de azok sem fognak csalódni az akciódús jeleneteket nézve, akik nem elkötelezett hívei a műfajnak. Az Asimov-rajongók pedig remélhetőleg megbocsátanak az alapanyaggal meglehetősen nagyvonalúan bánó Hollywoodnak.
Rozi étvágya a film alatt: