Brit fotósok a Trafóban – október 10-ig

nlc | 2004. Szeptember 21.

A Leltár című kiállítás videókat mutat be az Inventory néven ismert, Londonban élő írók, képzőművészek és teoretikusok csoportjától, akik – saját szavaikkal kifejezve- „alternatívákat keresnek a tudományok által felállított keretekre”. Az Inventory-t 1995-ben alapították azzal a céllal, hogy egy interdiszciplináris teret hozzanak létre, melyben számtalan gyakorlat és eszköz elegyítésével társadalmi és politikai helyzetekhez kapcsolódhatnak, azokra reagálhatnak. A csatlakozott személyek eltérő területeken folytatott gyakorlatából következően az Inventory számtalan formában jelentkezik. Magazint adnak ki – melynek 13 száma jelent meg 1995 óta -, kutatási projektet dolgoztak ki különböző társadalmi-kulturális helyzetek feldolgozására, installációkat építenek, előadásokat tartanak, konferenciákon vesznek részt. A Trafó kiállításán bemutatott videók olyan társadalmi helyzeteket, szerepeket rögzítenek, melyek Londonban és Budapesten egyaránt szólnak.

Az Inventory művészei utat találtak a 20. század második felében elterjedt tudós-, kutató-, antropológus művészi gyakorlat mai megfogalmazásához. A kiállításon bemutatott videók is szocio-dokumentarista filmeknek, megfigyelésnek, video-feldolgozásnak tűnnek, és csak a kontextus, a kisajátítás észlelése, a narratíva dekódolása után értelmezzük művészi gyakorlatnak. A Trafó megnyitójára érkező művészek előadást tartanak a film szerepéről művészetükben, illetve az objektivitás problémájáról az ábrázolásban. /Nemes Attila

„(…) A heves szociológia szókapcsolatot az Inventory alkotta, azzal a céllal, hogy a mindennapokat «ellentmondásosan érzelmi, mégis objektív» módon feldolgozni próbáló tevékenységüket leírják. Emellett ez az új «tudományág» képes szem előtt tartani a szubjektivitások sokrétűségét és azokat a módokat, ahogyan ezek a szubjektivitások a társadalomba ágyazódnak (ld. az Inventory filozófiáját a «heves szociológiáról»: www.infopool.org.uk/inventor.htm) Georges Perec gondolatával élve: «Ami ténylegesen történik, amit megélünk, a többi, az összes többi hol van? Hogyan vehetjük számba, kérdőjelezhetjük meg, írhatjuk le mindazt, ami nap mint nap történik és megismétlődik : a banálist, a mindennapit, a nyilvánvalót, a közönségest, a megszokottat, a megszokotton innenit, a háttérzajt, a rutint?»[1] Anélkül, hogy megpróbálná felállítani a mindennapok filozófusainak teljes genealógiáját, az Inventory tevékenysége közös nevezőn van a mindennapi élet olyan teoretikusaival mint Georges Perec, Georges Bataille, Michel de Certeau és még sokan mások, akik tevékenységét lehetetlen egyetlen tudományos diszciplina zászlaja alá vonni, de akik gondolataikkal olyannyira előmozdították a kortárs (vizuális) kultúra multidiszciplináris felfogását.” /Timár Katalin: Bevezetés egy tudományba a megszokotton innen (részlet)

[1] Georges Perec: Approaches to What?, p. 177, in: ed: Ben Highmore: The Everyday Life Reader, Routledge, London and New York, 2002, pp. 176-78.

Exit mobile version