Teljes holdfogyatkozás

nlc | 2004. Október 27.
Amennyiben az idõjárás engedi, csütörtök hajnalban hazánkból is látható lesz, ahogy a sárgás-fehéres Holdra egyre inkább rávetül Földünk árnyéka, és állandó égi kísérõnk színe lassan rézvörösre vált. Egy óra 21 percig tart a teljesség.





Ismét egy teljes holdfogyatkozás, amely Magyarországról is látható. Ez a negyedik a sorban, a legutóbbi három mindegyike megfigyelhető volt hazánkból. A négyből ez már a harmadik, amely hajnalban: tavaly május 16-án csak a részleges fázis látszott holdnyugtáig, 2003. november 9-én pedig a ködfoltok között késő éjjel észlelhettünk. A kivételt idén május 4-e jelentette, amikor is felhőátvonulás közepette az esti égen zajlott a totalitás.

Október 28-a hajnalán a totalitás végig látszani fog. A holdnyugta idején (Budapesten 7 óra 34 perc) már a penumbrát hagyja el a Hold.

Rézvörös ragyogás

Teljes vagy részleges holdfogyatkozás teliholdkor figyelhető meg, ilyenkor a Hold pályája, és bolygónk árnyéka metszi egymást. Mivel a Föld árnyékának átmérője nagyobb, mint a Hold, ezért gyűrűs holdfogyatkozásban soha sem gyönyörködhetünk.

A legtöbb telihold során a Hold a Föld árnyékkúpja alatt vagy felett halad el – azaz nem következik be fogyatkozás. De évi egy-három alkalommal a Hold keresztezheti vagy a Föld félárnyékának, vagy a teljes árnyékának valamely részét, ezáltal bekövetkezhet félárnyékos, részleges, vagy teljes holdfogyatkozás.

Bár a Föld árnyékába belépő égi kísérőnk fokozatosan elsötétül, teljesen feketévé, láthatatlanná nem válik. A teljes fogyatkozás idején, amikor már az egész égitest a Föld árnyékában van, színe tompa rézvörös lesz, ami annak a következménye, hogy ilyenkor csak a Föld légköre által szórt, alkonyatihoz hasonló napfény világítja meg.

Egy óra 21 percig tart a teljesség

A teljes holdfogyatkozás Amerikából ottani idő szerint szerda este, Európából és Afrikából pedig csütörtök hajnalban látható. Magyar idő szerint a Hold csütörtök hajnalban 3 óra 14 perckor kezdi meg belépését bolygónk teljes árnyékába. A teljes fogyatkozás kezdete 4 óra 23 perckor, közepe 5 óra 4 perckor, a teljes fogyatkozás vége pedig 5 óra 45 perckor lesz.

A következő teljes holdfogyatkozásra 2005. március 3-ig kell várni. A mostani teljes holdfogyatkozás alkalmából a budapesti Polaris Csillagvizsgáló szerdáról csütörtökre virradó éjszaka hajnali 3 órától várja az érdeklődőket. Részletek a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján »
Exit mobile version