A történet nem a zsák a foltját típusú sztori, Drew nem egy női Casanova, csupán rövidtávú memóriazavarokkal küszködik egy baleset következtében emlékezete csak egy napot képes átfogni, másnapra, bármilyen sorsfordító esemény is történjen vele, mindent elfelejt.
Kell ennél jobb alany egy aszfaltbetyárnak? Nincs számonkérés a forró éjszaka után, nincs rózsaszín leányálom házasságról és gyerekekről, nincsenek kötöttségek, felelősség, ezt a nőt mintha promiszkuitásra hajlamos hősünknek találták volna ki.
A hóhért azonban akasztják a pingvinek és delfinek megmentője döbbenten tapasztalja, hogy egyre jobban kötődik hősnőnkhöz, és akár arra is képes, hogy minden nap újra és újra meghódítsa, ha kell, ötven első randira hívja, és ötven első csókot váltson vele.
A hawaii-i háttér, a képeslapokra hajazó naplementék, hőseink kedvesen esetlen párbeszédei, az amnéziából adódó vicces helyzetkomikumok azonban csak azok számára bírhatnak élvezeti értékkel, akik túlélik a film első fél óráját.
Ez utóbbi ugyanis gyenge, közhelyes, alpári poénoktól hemzseg, melyek közé a rozmárhányástól kezdve a kiéhezett biszexuális állatorvosi asszisztensnőig sok minden belefér. Amikor azonban Lucy (Drew Barrymore) és Henry (Adam Sandler) románca végre szárba szökken, mintha egy másik filmet látnánk: igazi édesbús, megható romantikus komédia veszi kezdetét csókokkal, könnyekkel, melyhez jobbnál jobb poénokkal asszisztálnak a kelekótya mellékszereplők.
A filmet mindezek fényében elsősorban a türelmes nézőknek ajánlom ha képes valaki átlendülni a gyomorforgató első fél órán, garantálhatom, nem bánja meg a választását. Az amnéziás rajztanárt alakító Drew Barrymore és állatorvos hódolója, Adam Sandler furcsa páros ugyan, ám rendkívül meggyőzően szerelmes, tehetségük folytán a néző valóban elhiszi nekik, hogy mindketten rátaláltak az igazira.
Ha csupán egy nap erejéig is.
Rozi étvágya a film alatt: