Kulcsszavaink a salsa, a szivar, a cukornád, a rum, mögöttünk pedig a Buena Social Club megfáradt, de boldog zenészei pengetnek. Talán így egyszerűbb lesz a karibi térség gyöngyszeméről írnunk, noha, vannak itt kellemetlen tények is. Például egy nagyon öreg és nagyon szakállas ombrének köszönhetően itt zubog a kommunizmus utolsó artériája, általánosak a mindennapi megélhetési gondok, és az élesszemű olvasó a kettő között akár még ok-okozati viszonyt is feltételezhet.
| A fagyállót még hírből sem ismeri … |
De nem a turista. Kuba ugyanis a vakolathiányos homlokzatok, az ősöreg autók, a nyloninges öregemberek ellenére annyi bájt, annyi nyugalmat kölcsönöz, hogy minden utazás, – ha néha a múltba is téved – felejthetetlen élményt ad át apró percekben a látogatónak.
Havanna, az ország fővárosa a maga kétmilliós lakosságával kábé úgy néz ki, mint amikor felépítették. Gyakorlatilag egy élő múzeumban járunk: rengeteg gyönyörű spanyol építészeti remekműnél tehetjük tiszteletünket. A gyarmati múlt legtöbb emblematikus épületében
Épp úgy terpeszkedik, magasodik itt minden, mint néhány évtizeddel ezelőtt, amikor még a nagyszerű Hemingway a La Bodeguita del Medio étteremben fogyasztotta el az arroz con pollo-t, a kubai népeledelt, a csirkés rizst. Egyébként az író házát is megtekinthetjük, ha kicsit távolabb, San Francisco de Paulába utazunk, ahol látunk majd tollat, asztalt, öreg halászt, tengert, de legelébb múzeumot.
Azonban a karibi gyöngyszemnek is van gyöngyszeme, ami a Cienfuegos nevet kapta a keresztségben. A hangulatos utcák, a mélykék tengerben végződő kikötői utak azonnali barangolásra hívnak. Ha jut időnk a bárok, éttermek feltérképezése mellett, akkor pedig bőszen kattingathatunk a Thomas Terry színháznál, a Jose Marti téren, vagy a Palacio de Valle-n. De ahogy egy pohár rumnál, csak kettő jobb: Trinidadot se hagyjuk ki, már csak azért sem, mert a várost az első felfedezők alapították, igaz Santisima Trinidad tér, Romantic Museum és Canchanchara bár nélkül.
A várost úgy emlegetik, mint a kovácsolt vaskapuk páratlan gyűjtőhelyét, de ha unjuk a vasat, követeljünk kerámiát: a város Taller Alfarero nevű kerámiagyártó üzemébe bebocsátást nyerhet minden földi halandó. Kuba legkeletibb pontján Baracoa városa néz gyűlölt szemekkel a szárazföldön érkezőkre: a helyet a ’60-as évek elejéig csak tengeri úton lehetett megközelíteni. Ezért nem véletlen, hogy a város három erődítménye a tengert pásztázza, ha éppen ki lehet látni a pálmafák hajló ágaitól a nyílt vízre. A legnyugatibb ponton pedig Pinar del Río Province-t fedezhetjük fel. Talán ez Kuba legszebb területe: búvárok, strandolók, víz felett örömtáncot lejtő repülőgépek mindenhol.
A szárazföldi közlekedés védelmében írjuk, az országot érdemes stoppolva vagy bérelt autóval is bejárni: cukornád- és kávéültetvények között kanyarognak az utak – emelkedőre ne számítsunk, Kuba nagy része termékeny síkság.
Persze a hegymászás szerelmesei is kaphatnak inspirációt: a Sierra Maestra vonulatain keresztül Alto del Narajotól egészen Las Cuevasig bandukolhatnak, és közben a Pico Turquinot, a legmagasabb kubai csúcsot is megmászhatják. Apró adalék: hivatalos túravezetés nem létezik, de a helyi segédcsapatok nagyon jól tájékozódnak némi jutalom ellenében. Egyébként Kubának van legmagasabb csúcsa és van leghosszabb folyója is, de a hajóskapitányok annyira ne örüljenek: a Rio Cauto még a legkisebb (értsd: papírcsákó) hajókkal sem hajózható. Még a májustól októberig tartó esős évszakban sem – egyébként meg pláne: a köztes időszakban kellemes meleg van, de a jelzőkről inkább a cukornádaratókat kell megkérdezni.
Akiket mi érnénk utol valószínűleg Varadero strandjain hevernek – Kuba legközkedveltebb fehér homokos partjain. Az azúr tengerparton minden nap egyforma lesz, ha nem váltogatjuk a koktél- és szivarfajtákat: állandó napsütés, szemet rabul ejtő szépség, szépségek. Ha pedig unjuk a pálmafákat, akkor fordítsunk nekik hátat a vízben, és ijesztgessük a helyi őslakosokat azzal: úgy látjuk, Kolumbusz fordult be a sarkon.
Ha a poén nem ül, töltsünk egy cerveza-t, vagy egy mojitot, a kubai sör és a mentakoktél megnyitja az utat a nevetéshez, bár, ha valaki a “zöld gyík”-nak hívott szigeten nem boldog alapjáraton, annak valamit nagyon elrontottak a programozásában.