Anyám a lányokat szereti

Valljuk be, csalogató, sokatmondó, lényegre törő cím: a spanyol mozi nem árul zsákbamacskát, ha jegyet váltunk a filmre, egészen biztos, hogy nem a globális felmelegedésről látunk majd ismeretterjesztő alkotást – illetve, dehogynem…

Hisszük mindannyian, vagyunk annyira felvilágosultak és liberálisak, hogy egyikünket sem zavarna a tény, ha a hozzánk legközelebb álló emberről, nevesen anyánkról kiderülne, a lányokat szereti. A gyakorlat azonban mást mond – a legtöbb esetben a hír igazi hidegzuhanyként éri a családot – a hispániai mozi három nővére (a popsztár, a szerkesztő és a háziasszony) is a szívéhez kap, mikor neves zongoraművész édesanyjuk három gyermek, egy válás és számos sikeres turné után bejelenti, a közös muzsikálások alatt összemelegedett egy cseh szaktársával, aki nem elég, hogy közel húsz évvel fiatalabb nála, még nő is.

Az izgalmas felvezetés után a film teljesen leül, a „hogyan szakítsuk el anyut a barátnőjétől” projekt megvalósítása körül bonyolódik, melybe a három leány magánélete is beszűrődik – a szerkesztő egy íróval kavar, a háziasszony a kertésszel (mindkettő férfi), a popsztár pedig a színpadon. A lányok jellemfejlődése kissé giccsbe hajló: miközben ördögi tervüket Madridtól Prágáig kivitelezik, szép lassan ráébrednek, hogy anya csak egy van, ők pedig nagyon-nagyon rossz kislányok, ha a boldogsága útjába állnak, hisz’ anyjuk kínja csak több lesz ettől.





Egyszóval: a spanyol film könnyen felejthető, még könnyebben emészthető alkotás, melyből a másság megértéséhez egy fikarcnyival sem jutunk közelebb, hatalmas közhelyeket azonban annál többet hallhatunk. A két Almodóvar-színésznő (Rosa Maria Sarda, Leonor Watling) szerepeltetése ráadásul kiprovokálja az összehasonlítást a mester kényes témákat feszegető filmjeivel, melyek sem a humort, sem pedig az érzelmeket nem nélkülözik, de ezzel a spanyol mozival ellentétben nem a felszínt, hanem a téma leglényegét érintik.
Az Anyám a lányokat szereti műfaját tekintve komédia – igaz, a filmidő alatt egyszer, ha elmosolyodtam, a kínos vigyor viszont többször fagyott az arcomra az idétlen helyzetkomikumokat látva.

Hogy kinek ajánlom ezek után az opuszt? Nyugodt szívvel senkinek – ha a film nem is az az alkotás, melyet látva öngyilkosságot követnénk el a nézőtéren, nem kihagyhatatlan darab; ha a tévében játsszák, különösebb lelkiismeretfurdalás nélkül váltsunk csatornát.

Rozi étvágya a film alatt:

 

 

Fotó: www.uipduna.hu