Én, Pán Péter

Rozi a moziból | 2005. Február 24.
Ami Lúdas Matyi a számunkra, az az angolszász területeken élõknek Pán Péter és társai: az elveszett fiúk, Hook kapitány, Wendy és Gilingalang. A mesehõsöket minden szigetországbéli gyerek jól ismeri, mondhatni, az anyatejjel együtt szívja magába.





Anglia egyik fő exportcikkének befolyása és népszerűsége Sherlock Holmes-szal, Hasfelmetsző Jack-kel és Bridget Jones kisasszonnyal vetekszik: a történetnek megszámlálhatatlan feldolgozása látott napvilágot szerte a világban.

Sok újat Pán Péter-ügyben nemigen lehet mondani – gondolhatnánk –, ám mint azt a fiatal német filmrendező, Marc Forster Én, Pán Péter c. mozija bizonyítja, nincs igazunk; a világhírű sztorin lehet csavarni még egyet, méghozzá úgy, ha bemutatjuk, hogyan készült a mű maga. Legalább is a rendező szerint.





Merthogy mérget nem vehetünk arra, hogy Barrie valóban a Hyde Parkban grasszált gyönyörű bernáthegyi ebével alkotói válságtól sújtva, ahol egy víg özvegy (Kate Winslet) és annak számos csemetéje a Múzsa szerepét betöltve végre írásra ihlették. És abban sem lehetünk egészen biztosak, hogy az író hideg-rideg felesége közrejátszott-e abban, hogy hősünk egy fantasztikus mesevilágot teremtett magának, ahová bármikor beléphetett, ha a számlái felhalmozódtak, vagy aktuális darabja éppen megbukott.

Forster hét Oscar-díjra jelölt mozija jó értelemben vett hollywoodi film lett: érzelmes, de nem érzelgős, megható, de nem giccses; klasszikus dramaturgiájú, profin kivitelezett, szellemes alkotás, remek színészi játékokkal, melyek közül természetesen a szintén Oscar-esélyes Johnny Depp (James Barrie) és a Petert alakító kisfiú, Freddie Highmore kettőse, vagyis a koraérett, realista kisfiú és az álmodozó felnőtt megformálói emelkednek ki.





A film hűnek látszó, ironikus képet fest az éra Angliájáról, a zsakettek, az ötórai teák, a zöld gyepek, a krikett, a kíméletlen színikritikusok, az elkeseredett színházigazgatók (Dustin Hoffman) és a szkeptikus, magázódó színészek világáról, akik bizony egyre kétségbeesettebben készülnek kampókezes kalózkapitányostul, fénynyalábként megjelenő tündérestül a Pán Péter premierjére, joggal tartva attól, hogy minden idők egyik legnagyobb színházi buktájának néznek elébe.

Hogy Forster szívet melengető alkotását a korabeli közönség hogyan fogadja, maradjon a film titka. Engem mindenképpen elvarázsolt a darab, és ehhez még Gilingalang, a tündér közreműködése sem kellett.

Rozi étvágya a film alatt:







Exit mobile version