Új kulturális központ a várban

nlc | 2005. Március 29.
Megnyitotta kapuit a vár új kulturális rendezvényhelyszíne, a Café Komédium. A kávéház a tervek szerint nyüzsgõ mûvészeti és kulturális központ lesz, szerény alapterületén messze túlmutató jelentõséggel.





A tervek szerint a Café Komédiumban minden olyan művészeti ágnak és tevékenységnek teret adnak, amelyre a hely hangulata és területe csak lehetőséget ad.

Szinte állandóan lesz valamilyen kiállítás, időről-időre pedig megtöltik az aprócska színpadot, amit egyrészt értéknek tartunk, másrészt úgy véljük, hogy mások érdeklődésére is számot tarthat.

Felolvasó estek éppúgy helyet kapnak majd, mint színházi, vagy zenei események, talk show-k. 

A kávéház nem akar − és nem is tudna − konkurálni a környék más kulturális helyszíneivel, ezért itt csupa olyasmi lesz látható, ami másutt nem. 

De azért ne felejtsük el, hogy ez a hely elsősorban kávéház. Az a fajta kiveszőben lévő, nyugodt hely, ahol a betérő elolvashatja az újságokat, megihat egy kávét, találkozhat ismerősével, vagy akár ehet valami könyebbet, ne adj’ isten megírhat egy levelet, akár e-mail formában is. Ugyanis a kávézó egyben internetkávézó is számos terminállal, de ingyenes, vezeték nélküli internet-elérést is kínál minden vendégének, aki rendelkezik ehhez szükséges hordozható készülékkel.

Cím: Budapest I., Dísz tér 17.

 
Exit mobile version