Egy könyv, amitõl nem szabadulunk

Valamikor réges-régen, a televíziózás aranykorában, amikor még hétfőn nem, de különben is fekete-fehérben, szóval amikor még apró gyermek voltam, akkor láttam a tévében Leonardót. Egy kosztümös filmsorozat mesélte el vagy hat részben a legigazibb reneszánsz ember életének legfontosabb eseményeit. Emlékszem, az öregre maszkírozott színész pontosan úgy nézett ki, mint azon az önarcképen maga Da Vinci.

Innen ered az olthatatlan szerelem, ami hozzá fűz.

Aztán egyszer, évekkel később, velem is megtörtént a csoda egy Ibusz utazás keretében, amikor alámerültünk ott Párizsban, az üvegpiramis gyomrába, hogy onnan közelítsük meg a világ leghíresebb festményét. És igenis elcsodálkoztam, amikor a terembe belépve egyetlen helyen kattogtatta a masináját két busznyi japán turista, és bár a japánok nem éppen magas termetűek, mégsem látszott a Giocondából egyetlen csücsök sem. Aztán a sorállás után a döbbenet, hogy szent ég, ez ilyen kicsi, ott az üveg mögött, tényleg ő? Nahát!

Dan Brown

Olvastad a Mona Lisa történetét? Amiben az írói fantázia egy firenzei szépasszonyt teremt a festmény főszereplőjévé? De most nem is erről akartam szólni, hanem egy másik, egy sokkal bonyolultabb és felkavaróbb könyvről.

Őszintén szólva, semmit sem tudtam arról, hogy él a világban egy Dan Brown nevű ember. Arról pedig, hogy ő könyveket írna… Szóval, egyszer csak ott volt előttem a könyv, és rajta ott villogott, mint valami vészjelzés, a felirat: Da Vinci. Jó, hozzáteszem, a kód szó is felpiszkálja az ember fantáziáját, különösen így együtt a kettő.

Most már érted? Muszáj volt megvenni, és muszáj olvasni is, és nem nagyon lehet letenni. A kolleganőm szerint ez egy igazi női könyv, az egyház szerint ostobaság, a kritikusok szerint ügyes fogás, a könyvesboltos ismerősöm nem győzi dicsérni, az újságos néni szerint blöff, a férfiak szerint… Ki tudja? És szerinted?

Diadalmenet» Leonardo? Da Vinci!» Moziba megy a kód» Mi, és a Da Vinci kód» Amit tudni akartál róla»