Emlékszem, annak idején körülbelül a háromszázadik oldalon tartottam, amikor elkezdtem élvezni William Makepeace Thackeray sajátságos humorú, Hiúság vására címû realista regényét, és onnantól le sem tudtam tenni Becky Sharp történetét.
Az indiai származású
Mira Nair rendezőnő, aki az Esküvő monszun idején című filmjével bezsebelt már egy Arany Oroszlán-díjat Velencében, elkészítette a történet mozgóképes verzióját, melynek megtekintése azonban semmiképpen sem menti fel a nézőt az alól, hogy elolvassa a könyvet, különös tekintettel arra, hogy az adaptáció meglehetősen szabadon értelmezte az irodalmi alapanyagot.
A purista irodalmárok valószínűleg a szívükhöz kapnak majd a változtatásokat látva, példának okért azért, mert néhány mellékszál, nagy valószínűséggel a rendezőnő származásának köszönhetően, hangsúlyossá vált a filmben. A mozi így egyszerre lett hollywoodi és bollywoodi alkotás (tánc- és dalbetétek, indiai zenék színesítik az alacsony származású, ám annál magasabbra törő nevelőnő történetét); a befejezés pedig lényegében klasszikus happy end, ami aztán meg végképp távol esik a mű eredeti szellemiségétől.
A film ettől egyszerre élvezetes és bosszantó ha nem olvastuk a regényt, a színpompás világ, az 1800-as évek Londonja, a beteges rangkórság, a hihetetlen frizurák látványa, és nem utolsósorban a férjvadászatot folytató árva lány, Becky (
Reese Witherspoon) története, mi tagadás, magával ragad, még szurkolunk is neki, hogy jó partit csináljon; ha azonban Thackeray klasszikusát letudtuk már, kicsit idegenkedve nézzük, hogy a könyvben számító, taktikus, rendkívül intelligens, a férfiakat (így a férjét is) bábokként mozgató lány miért fest úgy a vásznon, mint egy öntudatos, önérvényesítő, rafinált modern szingli?
Mindezeken beleértve a tánc- és dalbetéteket is azonban túl lehet lendülni; a kosztümös filmektől elvárható színvonalat könnyedén abszolválja a mozi: akad benne egy filmidőnyire elegendő ármány és szerelem ahhoz, hogy a néző elégedetten távozzon a vége főcím után.
Azt azonban mindenképpen véssük az agyunkba, hogy nem egy hiteles feldolgozást láttunk, és ha valóban tudni szeretnénk, hogy milyen leányzó is volt ez a félig angol, félig francia művészpalánta, Rebecca Sharp, aki egyedül volt kénytelen boldogulni az élet viharában, kénytelenek leszünk átrágni magunkat több száz oldalon.
Rozi étvágya a film alatt: