A filmet a hagyományos értelemben vett társadalmi nemi szerepek uralják a főszerepet játszó, és a Sakáltanya című opuszból megismert friss diplomás Piper Perabónak eszébe sem jut, hogy az egyetem elvégzése után akár őt is követhetné kedvese, Martin Henderson (A kör) Chicagóba, ha már a város legnagyobb reklámügynökségénél jól fizető állást kapott – megy a férfi után egyenesen Los Angelesbe.
Mi több, pár hónapos együttjárás után vesz egy ebet, akit Dante névre keresztel, és a házasságot, valamint a gyermekvállalást tervezgeti, amelyről nekem csak egy másik, fogyaszthatóbb romcom címe jut az eszembe: Hogyan veszítsünk el egy pasit tíz nap alatt?
A pasiról egyébként csak annyit, hogy amint a film cselekménye halad, és a kapcsolatban sűrűsödnek a próbatételek, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy nem üti meg a mércét hogy Piper ezek után miért marad vele, rejtély; a kérdést egyébként a barátnője (Jennifer Tilly) is gyakorta nekiszegezi, mire a válasz: szeretem.
Imígyen szóla az álomnő, aki mindezek ellenére mégsincs megbecsülve, jóllehet mos, főz, takarít, és egész arzenált vonultat fel virágos nyári ruhákból, valamint telitalpas papucsokból.
Merthogy a feszültséget ezen szál hivatott fenntartani: kiállja-e a próbát Piper és Martin szerelme, képes-e az érzelem megbirkózni a gonosz világ kihívásaival, mely a csábító promiszkuitás és a karrier képében támad rá?
A végkifejletet nem árulom el a többszörös fordulat legalább olyan földbedöngölő, mint maga film, melytől az emancipáltabb olvasók mindenképpen óvakodjanak.
Rozi étvágya a film alatt: