Ridley Scott rendező, aki életművében felváltva rendezi a remekműveket (Thelma és Luis, Szárnyas fejvadász, Trükkös fiúk) és a fiaskókat (G.I. Jane, Hannibal), sajnálatos módon ismét melléfogott bő lére eresztett mozija nem tudja megközelíteni előző két kosztümös alkotása, a Gladiátor és az 1492 A Paradicsom meghódítása színvonalát.
Pedig filmünkben akad minden, mi szem-szájnak ingere: elsősorban persze az isteni Jeruzsálem, melyért a keresztes háborúk ideje alatt küzd meg egymással kelet és nyugat; látványos harcjelenetek; szerelmi szál és vallási, morálfilozófiai kérdések mindez azonban nem elég, hogy egyre lankadó figyelmünket ébren tartsa. A probléma nem csupán az alkotás embert próbáló hosszúságával, és a kissé didaktikus aktuálpolitikai áthallásokkal van; a forgatókönyv, a szereplőkhöz hasonlóan, szintén több sebből vérzik.
Döntése indokolt (hősünk elvesztette a feleségét és a gyermekét), az a karriertörténet azonban, melyet az ifjú Jeruzsálemben befut, kissé nehezen követhető.
Eszerint: a város leprától szenvedő kormányzója, ki küllemében egyértelműen a vasálarcos emberre hajaz, húga kezét (Eva Green) a hős kovácsnak ajánlja fel, aki a házassággal megmenthetné ugyan Jeruzsálemet a háborútól, ám ő, jóllehet előtte több forró éjszakát töltött a menyecskével, lelkiismereti okokra hivatkozva nem kér ebből. Mindez annak fényében, hogy végül mégiscsak összejön a hölggyel, mi több, magával viszi arának Frankhonba teljesen illogikus, azon túl persze, hogy a filmben hosszú, véres csatajeleneteket, és még egy plusz órát generál.
A mozi sztárjai, a kisebb epizódszerepekben felbukkanó Jeremy Irons, Edward Norton, Liam Neeson és maga Orlando Bloom még a sivatagi napsütésben is igen haloványak a néző (ez esetben én) ezért inkább a látványra, és az arábiai helyszínekre koncentrál, melyek a színpompás jelmezek és díszletek mellett a film egyedüli pozitívumai.
Rozi étvágya a film alatt: