Világok harca

Rozi a moziból | 2005. Június 30.
Akkora tömeghisztériát, mint Orson Welles 1930-ban hírhedtté vált rádiójátéka, nagy valószínûséggel nem okoz majd az új Steven Spielberg-mozi, a Világok harca.






Tom Cruise
Ami sikerült az aranypolgár Wellesnek, tudniillik, hogy hangjátékának köszönhetően amerikaiak ezrei hitték el, hogy valóban támad a Mars, nem valószínű, hogy E.T. papájának most összejön.

Nem mintha sci-fi-adaptációja nem volna nagyon látványos, helyenként kifejezetten izgalmas, hanem mert – még leírni is vétek – kissé kínos, hogy az emberiség összes félelmét egy moziba sűríti össze.

Merthogy a Spielberg-féle Világok harca nem csupán a gonosz marslakókkal kapcsolatos frászainkat mutatja be, de akad benne egy kis tsunami, egy kis földrengés, lincselés, mi több, még egy pedofil-szál is a jobb sorsra érdemes Tim Robbinsnak köszönhetően. Ráadásul az amerikaiak Japán-fóbiájának is hangot ad: na, nehogy már Osakában kilőttek két csészealjat, nekünk meg ne jöjjön össze!

Hol vagyunk már a Mester barátságos űrlényeitől (Harmadik típusú találkozások, E.T. – A földönkívüli, A.I. – Mesterséges értelem)? Itt a legújabb, továbbfejlesztett, 6.0.-ás változat, akinek/aminek a végtagjai a hazavágyó E.T. kezeire hajaznak, az arcberendezése viszont erősen emlékeztet egy őslényére a Jurrasic Parkból. Ettől bizony többet vártunk.

A főszereplő, Tom Cruise megteszi, ami tőle telik – igaz, az elvált, kétkezi munkás apuka szerepe, aki drágán adja csonka családja életét, nem jár különösebb kihívással: menekül, megriad, szorong, retteg, megkönnyebbül, aggódik meg hasonlók. Mindez még neki is megy.

Az ötlet azonban, tudniillik, hogy az idegenek nem a légtérbe lépve érkeznek, hanem évmilliárdok óta itt vannak a Földön, mélyen a talajba ásva, nem rossz –eltekintve attól, hogy a mai technológia és metróhálózat mellett elég valószerűtlen, hogy nem vettük észre őket, és azt sem nagyon értem, hogy ha terveik között mindig is ott szerepelt bolygónk elpusztítása, miért várták vele ennyi ideig.





A Spielberg-féle szentimentalizmus természetesen ebből a filmből sem maradhat ki – az azonban, hogy hőseink végül eljutnak Bostonba, és bár útközben többször elszakadnak egymástól, végül még a nagypapa, a nagymama és az elvált asszonyka új pasija is túléli az inváziót, talán túlzás kissé. Egy hullát a családból el bírtunk volna viselni.

Nekem valahogy a realitásokkal jobban számoló katasztrófafilmek, mint a Holnapután vagy a Deep Impact jobban bejönnek. De hát ez csupán egy Különvélemény.

Rozi étvágya a film alatt:






 


 


A film magyar nyelvű honlapja »

Exit mobile version