Fogd el az orvvadászt és nyerj!

nlc | 2005. Október 19.
Félmillió forint értékû, a T-Pontokban beváltható vásárlási utalványt nyerhetnek a virtuális orvvadászfogók. A játék célja, hogy megismerjük a védett madarak illegális vadászata és kereskedelme ellen indított programot.

A Magyar Telekom és a WWF Magyarország játékában résztvevők közül az első 1500 játékos azonnali ajándékot kap az egyes pályák teljesítése után. A játék célja, hogy a nagyközönség megismerje a védett madarak illegális vadászata és kereskedelme ellen indított program részleteit.

A WWF Magyarország és a Magyar Telekom 2004 szeptemberében indította útjára a „Vigyázz a madárra!” programot, amely az utóbbi években elharapózott illegális madárvadászat és kereskedelem ellen lép fel. A program célja azon túl, hogy megszűnjön a védett madarak lemészárlása és kereskedelme, a hazai nagyközönség figyelmének felhívása a madár-, illetve természetvédelem fontosságára, és a környezettudatos gondolkodás kialakítása. Az elmúlt évben – amikor a program keretében fokozott kommunikáció zajlott a hazai médiában – sikerült a lakosság és a törvényhozók figyelmét ráirányítani a problémára. Azóta már megszületett hazánkban az első, precedens értékű bírósági ítélet is, amelyben a csaknem 11 ezer védett madár lelövésében és csempészésében résztvevő vadászokat első fokon több év börtönbüntetésre ítélték.

A „Vigyázz a madárra!” program keretében született ez az online kalandjáték, amely szórakoztató módon mutat be három gazdag madárállománnyal rendelkező hazai természetvédelmi területet. A játékosok feladata, hogy virtuálisan hozzájáruljanak az orvvadászat visszaszorításához, összegyűjtsék a védett területekről az orvvadászok csapdáit, és lefüleljék őket.

A kalandjáték a megjelenített területeket tekintve szorosan kapcsolódik a program idei aktivitásaihoz. A Magyar Telekom a WWF Magyarország szakmai segítségével és számos önkéntes közreműködésével három madármegfigyelő tornyot épít és adományoz a program keretein belül:

– a Duna-Ipoly Nemzeti Park ócsai területén,
– a Duna-Dráva Nemzeti Parkban Gemencen,
– a Kiskunsági Nemzeti Parkban Apajpuszta térségében.

Mindhárom terület jellemzője, hogy kiemelkedően gazdag élővilággal rendelkeznek, sok ritka és védett madárfajnak adnak otthont. Mindezek megismerésére is lehetőséget nyújt a játék.

A játékban bárki részt vehet, ehhez nem kell mást tennie, csak regisztrálnia, és az alábbi oldalról  elérhető a játék.»

Kellemes szórakozást és sok-sok nyereményt kívánunk!

Magyar Telekom és WWF Magyarország

Exit mobile version