Hölgyek levendulában

Valamikor a második világháború előestéjén, a harmincas évek végén járunk Dél-Angliában, Cornwallban. A sziklák fehérek, a táj a maga zöld lankáival hamisítatlanul szigetországi, a tea pontban öt órára készen van, és mindig ropogós süteményekkel szervírozzák. Az élet a két nővér (Judi Dench, Maggie Smith) számára kiszámítható, és a maga monotóniájában is unalmas kissé, egészen addig a napig, amíg egy hajótöröttet, egy ifjú lengyel hegedűművészt (Daniel Brühl, akit a Good-Bye Leninből ismerhetünk) nem sodor partra a víz.

A film történetét a stáb egy alig húsz oldalas novellából adaptálta, így a különösebb drámai fordulatok hiányában nem is a sztorira, mint inkább a kiváló színészi játékokra helyeződik a hangsúly – a gesztusok finomak, a felvont szemöldökök beszédesek, a csönd mindennél többet mond.

A két örökifjú színésznő kiváló a szerepében, akárcsak tenyeres-talpas házvezetőnőjük (Miriam Margolys), vagy a „csábító” fiatal orosz nő (Natasha McElhone), így a megválaszolatlan kérdéseken (pl. hogyan és miért szenvedett hajótörést a fiatalember?; mégis mire utal a mozi címe?) könnyedén átsiklunk, hagyjuk, hadd varázsoljanak el bennünket a dívák a jutalomjátékukkal.

A Hölgyek levendulában amolyan komótos, vérbeli kosztümös angol mozi (kicsit a James Ivory-filmek modorában), mely nagyon is érzelmes, mi több, helyenként szentimentális, de azért azt finoman elkerüli, hogy átforduljon giccsbe.

Hatalmas drámákra ne számítsunk, a tragédiákat a hölgyek hűvös eleganciával kezelik – nincs a közönségnek szánt feminista mondanivaló, harcos-karcos politikus kirohanások, csak a szárba szökkenő érzés visszafogott bemutatása az élet alkonyán.

A film, amolyan „vénasszonyok nyara” típusú mozi – azok számára kötelező, akik kedvelik a kamara-jellegű, a színészi játékot, az egyszerű történetet középpontjukba állító, tipikus angol filmeket.

Rozi étvágy a film alatt:

A film hivatalos honlapja »

Bemutatja az FF Film »