Két legyet egy csapásra

e.k. | 2005. November 30.
Csípõs, hideg napokon kétszer is meggondoljuk, kimozduljunk e a lakásból. Mozogni viszont muszáj, ezért a szabadban eltöltött idõt kössük össze termálvizes fürdõzéssel - így téli kiruccanásainkat sem érezzük majd kínszenvedésnek.

Egyre zordabb az idő, hol a hó esik, hol az eső, nem csoda hát, ha nehezen vesszük rá magunkat egy kis kirándulásra. Pedig télen sem kell lemondanunk a friss levegőről és a mozgásról – elég, ha olyan helyre tervezzük az utat, amely nem csak látnivalókban bővelkedik, de termálfürdő is van a közelében. Egy kiadós téli séta után, elgémberedett végtagokkal semmi másra nem vágyunk majd, mint egy jó forró fürdőre. Gyógyvizes fürdők terén nem állunk rosszul, lássuk hát, merre érdemes indulni, ha a kiránduláson kívül lubickolni is szeretnénk.

 

Az UNESCO Világörökség Bizottságának döntése nyomán a Pannonhalmi Bencés Főapátság 1996 óta gazdagítja a világ kulturális és természeti örökségeinek sorát. A Világörökség-listára került a főapátság közelében lévő Millenniumi emlékmű is.

Pannonhalma és környéke

A Győrtől mintegy húsz kilométerre fekvő Pannonhalmán található Magyarország legrégibb, még napjainkban is működő apátsága.
A csaknem 1000 éves múltra visszatekintő Bencés Főapátság és templom a 300 méter magas Szent Márton hegyen fekszik, a monostor mellett pedig még ma is bentlakásos fiú gimnázium és kollégium működik. 

Az apátság belsejét részletes idegenvezetéssel járhatjuk körbe, de érdemes feltérképezni a környéket is az apátságot körülölelő gyönyörű arborétum és parkerdő miatt. A Főapátsági Arborétum kellemes felüdülési és kikapcsolódási lehetőséget biztosít, nem beszélve arról, hogy területét több száz fa- és cserje népesíti be, melyek egy része az országban kevés helyen előforduló különleges faj és fajta.

Apátsági Arborétum, Pannonhalma
Cím: Pannonhalma, Vár u. 1.
Telefon: 96/570-191
Nyitvatartás: előzetes egyeztetéssel az apátság bejáratánál

Az arborétum ugyan körül van kerítve, de a területén belül szép sétautakat alakítottak ki.
Az apátság közelében lévő dombon magasodik a Millenniumi emlékmű, mely 1896-ban, a magyar honfoglalás ezeréves évfordulójára készült.

A kellemes apátsági séta után tegyünk egy kitérőt Győr irányába, és koronázzuk meg napunkat egy kiadós lubickolással a győri termál- és élményfürdőben.

Rába-Quelle Gyógy-, Termál- és Élményfürdő »

 

• Cím:
Győr, Fürdő tér 1.

• Telefon:
 96/514-902

• Nyitvatartás:
V-Cs. 9.00-20.30; P-Sz. 9.00- 21.00

Az Alföld gyöngyszeme – Gyula

Az ország délkeleti részén fekvő alföldi városka, Gyula is szép számmal tartogat látnivalókat. A város nevének hallatán két dolog szinte egészen biztosan eszünkbe jut: a gyógyvíz és az ízletes gyulai kolbász. Pedig a város ennél sokkal több nevezetességet tudhat magáénak. Kezdjük mindjárt a Várral, mely több évig tartó felújítási munkálatokat követően idén májusban nyitotta meg újra kapuit. A XV. század elején épült, Közép-Európa egyetlen épen maradt téglavára ma jelentős történelmi emlékhely.

Ladics-ház
Cím: Gyula, Jókai u. 4.
Telefon: 66/463-940
Nyitvatartás: K. 13.00-17.00; Sze-Szo 9.00-17.00; V 9.00-13.00

Az emberléptékű kisváros idegenforgalmi látnivalóit, nevezetességeit múzeumok sora színesíti, melyeket egy kellemes városi sétával is körbejárhatunk. Ellátogathatunk az alföldi polgárság életmódját bemutató történeti múzeumba, az ún. Ladics-házba, vagy a magyar opera szülőatyjának, Erkel Ferencnek a szülőházát  felkeresve megismerkedhetünk a zeneköltő életútjával.

Édesszájúaknak nem tanácsos kihagyni az 1840-ben alapított „Százéves Cukrászdát”, Gyula első cukrászdáját, mely még ma is működő vendéglátóhely, és biedermeier berendezésének köszönhetően múlt századi hangulatot áraszt magából. A régi cukrászműhely ma múzeumként üzemel, ahol betekinthetünk a korabeli cukrászműhelyek készítményeibe.

A Gyulai Vár (fotó: Gyula.hu)

Tanyamúzeum
Cím: Gyula, Szabadkai u. 32.
Telefon: 66/463-032
Nyitvatartás: H-V 9.00-17.00

A várostól néhány kilométerre fekvő Tanyamúzeumban a régi tanyasi élet muzeális használati eszközeinek  megismerésén túl lovagolhatunk, kocsikázhatunk, vagy éppen pusztaprogramokon is részt vehetünk.

Városi sétánk végeztével látogassunk el a város legfőbb vonzerejét adó Várfürdőbe, mely az egykori Almássy kastély védett régi parkjában található. A Várfürdő minden korosztály számára ideális pihenési, felüdülési lehetőséget kínál, és télen-nyáron, az év minden napján szakszerű kezelésekkel (iszappakolás, szénsavfürdő, súlyfürdő, masszázs) és szolgáltatásokkal (élménymedence, pezsgő- és hullámmedence) várja a felfrissülni vágyókat.

Várfürdő »

• Cím:

Gyula, Várkert u. 2.

• Telefon:
66/561-350

• Nyitva az év minden napján:
8.00 – 18.00

A Velencei-tó és környéke

Magyarország egyik legnépszerűbb üdülőhelye, a Velencei-tó Budapest és a Balaton között csaknem félúton, Székesfehérvár közvetlen szomszédságában, a Velencei-hegység lábánál fekszik. A tó körüli aprócska falvak mindegyike tartogat látnivalókat.

A tó északi partján, festői környezetben fekvő Sukoró igen kedvelt üdülőhely. A falu hangulatos, girbe-gurba utcácskákkal van teleszórva, a tetejéről szemlélődve pedig gyönyörű panoráma tárul a tóra, amit tovább fokozhatunk, ha felmászunk a falu fölött magasodó, 352 m magas Meleg-hegyre, ahova a turistajelzéseket követve könnyedén feljutunk. A falu határában megcsodálhatjuk a különleges formájú, ún. ingókövek néven emlegetett geológiai gránitképződményeket. Kirándulási célpont lehet még a népi építészeti emlékeket őrző Néprajzi Ház is.

A Pandúrkő Pákozdon

A Velencei-tó környéke a történelem iránt érdeklődőknek is kínál látnivalót: Agárdon például megtekinthetjük Gárdonyi Géza szülőházát, Kápolnásnyéken Vörösmarty Mihály emlékmúzeumát, Pákozdon, pontosabban a tóba benyúló Szúnyog-sziget nevű félszigeten pedig az 1848-49-es szabadságharc emlékművét. Szintén itt találjuk meg a Don-kanyar hősei tiszteletére emelt kápolnát is. 

A környék vonzerejét tovább növeli a megújult Agárdi Termál- és Gyógyfürdő, ami nemcsak a gyönyörű természeti környezet és a tiszta levegő miatt népszerű, hanem a térség könnyű megközelíthetősége miatt is (Budapesttől 45 km-re, Székesfehérvártól 15 km-re található). A fürdőkomplexumban egy nyitott és négy fedett termálvizes medence áll a gyógyulásra, fürdőzésre vágyók rendelkezésére.         
 

Agárdi Termál- és Gyógyfürdő »

• Cím:

Agárd, Határ út

• Telefon:
22/579-230

• Nyitvatartás:
H-Szo. 8.00-22.00; V. 9.00-19.00
Exit mobile version