Karneválok a francia Riviérán

e.k. | 2006. Január 11.
Azt mondom, karnevál, azt mondod, Rio. Pedig Európában is szép számmal rendeznek a rióihoz hasonló - igaz, kevésbé nagyszabású – karneválokat, így nem szükséges egybõl Brazíliába repülni, elég, ha megállunk a Cote d’Azur-nél.

A karneváli hagyományok gyökerei egészen a középkorig nyúlnak vissza, világszerte azonban csak a 18. században terjedtek el. Európában Kölnben rendeztek először jelmezes felvonulást, majd több európai település is beállt a karneváli mulatságot rendező városok sorába.
Többek között két francia város is (Nizza és Menton), ahol ilyenkor, télvíz idején szemet gyönyörködtető rendezvények várják a melegebb napokra áhítozó turisták tömegeit.

Habár nálunk még javában tart a tél, a mediterrán országokban már serényen készülődnek a tavasz jövetelére. Nincs ez másképp Franciaországban sem, ugyanis a francia Riviéra lakói fergeteges karnevállal köszöntik a melegebb évszak közeledtét, a karneváli szezonra való lázas készülődés pedig már január közepén megkezdődik.

Franciaország déli része, a francia Riviéra egy keskeny sáv a déli Alpok lábától a Földközi-tenger partjáig, az olasz határ és St.Tropez között. Mivel szinte egész évben enyhe az időjárás, nincs olyan évszak, amikor ne lenne alkalmas kikapcsolódásra, pihenésre. 


A virágba borult város – Nizza

Február tájékán a francia Riviéra lakóit – és persze az oda sereglő turisták tömkelegét – két igen látványos esemény kápráztatja el.

Az egyik a február 11-én kezdődő, és közel két héten át tartó nizzai virágkarnevál, mely a XIX. század vége óta az európai karneválok sorában az egyik legnevezetesebb rendezvény.

A fesztivál ideje alatt igazi színorgia uralja a várost, csodaszép virágköltemények, színpompás ruhákba bújt karneváli felvonulók, hatalmas díszes kocsik, virágokból készített óriáskompozíciók vonulnak végig a város tengerparti sétányán, a Promenade des Anglais-on. A virágözönből az utcai fák sem maradnak ki, azokra is kerül egy-egy szép virágdísz. A fesztiváli hangulatot előkelő estélyek, koncertek, szórakoztató események és tűzijátékok teszik még varázslatosabbá. 

A virágkarnevál a francia Riviéra legnevezetesebb téli eseménye, amely már több száz éve ejti ámulatba az ide látogatókat. Mivel a karnevál minden évben más-más téma köré épül, a felvonulók ruhái, díszei is eszerint váltakoznak évről évre. Ha részesei szeretnénk lenni a színpompás eseménynek, sajnos nem úszhatjuk meg, hogy ne nyúljunk a pénztárcánk mélyére. Ha ülni szeretnénk, számítsunk rá, hogy borsosabb árat kell fizetnünk a látványért, cserébe azonban „páholyból” gyönyörködhetünk a díszes felvonulásban.

Ha már egyszer ellátogatunk Nizzába, ne rohanjunk el anélkül, hogy ne kerestünk volna fel egy-két nevezetességet is, amiben ez a nyüzsgő város egyáltalán nem szűkölködik. Párizs után ez a város büszkélkedhet a legtöbb múzeummal és képgalériával,  ami nem is csoda, hiszen többek között Toulouse-Lautrec, Modigliani, Renoir, Chagall, Matisse kedvelt városa volt Nizza.

A sellő és a delfinek (Fotó: Sz. Dóri)



Citromok városa – Menton

A vidék másik nagyszabású eseményének színhelyére, a Cote d’Azur-ön fekvő festői szépségű kisvárosba Nizzából autóval fél óra alatt juthatunk el. A városka neve Menton, mely az olasz határ szomszédságában fekszik, és önmagában is igazi kis gyöngyszem, kedvező földrajzi adottságai pedig még elbűvölőbbé teszik, ugyanis délről a Földközi-tenger, északról pedig hatalmas hegyek ölelik. Rendkívüli szubtrópusi klímájának köszönheti, hogy a téli időszakban Franciaország legmelegebb városa szerepében tetszeleghet, és szinte soha sincs igazi tél. 

Tengericsillag (Fotó: Sz. D.)

A városka népszerűségét nagymértékben növeli az évente megrendezésre kerülő Citromfesztivál, melyet idén február 10-26. között rendeznek meg, immáron 73-ik alkalommal. Ez tehát az Azúr part második leglátogatottabb és egyúttal a legegyedülállóbb eseménye is.

A fesztivál apropóját az év első citrom és narancsszürete szolgáltatja, melyek a térség fő terményeit is jelentik egyben, nem csoda hát a méltó ünneplés. A karnevál ideje alatt citrommal és naranccsal díszített óriásméretű kocsik vonulnak végig a városon, hatalmas, életnagyságú szobrok lepik el az apró utcákat, tereket. A fesztivál témája, hasonlóan a nizzai eseményekhez, évről-évre változik.

Menton tengerpartja (Fotó: Sz. Dóri)
A citrom mára a település szimbólumává vált, így nem jelent különösebb nehézséget szert tennünk egy-egy citromból és narancsból készített szuvenírre, legyen az akár egy üvegcse lekvár, méz, vagy akár parfüm.
Delfin ugrás közben

A citromfesztiválon kívül azonban érdemes a város olaszos hangulatú óvárosában is elidőznünk egy kicsit, és szemügyre venni a barokk és reneszánsz műemlékek sokaságát.

A fesztivállal egyidejűleg kerül megrendezésre a 23-ik Nemzetközi Orchidea kiállítás, melynek a Palais de l’Europe ad helyet. Csodálatosan szép és igen ritka orchidea fajokban gyönyörködhetünk, szóval nem tanácsos kihagyni ezt a rendezvényt sem.  

A mimózavirágzás ünnepe

A Nizzától néhány kilométerrel nyugatabbra fekvő dél-francia kisváros, Mandelieu-La Napoule lakói ez idő tájt egy másik nagyszabású rendezvénnyel csalogatják a mulatságra vágyó vendégeket. A kisváros lakói az édeskésen illatozó mimóza virágba borulását ünneplik színpompás karnevál keretében, melyre meg is van minden okuk, hiszen az aranysárga virágú növény termesztése jelenti a település számára a „legvirágzóbb” üzletet.  A Mimózavirágzás Ünnepét idén február 10-19. között rendezik meg.

Az olimpiai ötkarika (Fotó: Sz. Dóri)
A karneválok ideje:
Nizzai virágkarnevál – 2006. február 11-28.
Citromfesztivál, Menton – 2006. február 10-26.
Mimózavirágzás Ünnepe – 2006. február 10-19.
Exit mobile version