Őrült és szívós kullancs
A történet visszarepít minket a 18. századi Franciaországba, és eme időutazáson kívül egy őrült vagy zseni (mindenki döntse el maga) élete is feltárul előttünk. Jean-Baptiste Grenouille (Ben Whishaw) életének 28 éve a világ legbűzösebb helyén, egy halaspult alatt kezdődik, és már ott bebizonyítja, egy kullancs szívósságával rendelkezik. Ez az elpusztíthatatlanság egész életén át elkíséri, és amíg mások létét és erejét saját anyagi boldogulásukra használják, ő túlél.
Grenouille igazi gnóm antihős, viszont szaglása rendkívüli. Övé Párizs legjobb orra, a világot szagokon keresztül definiálja, de nemcsak érzi az illatokat, hanem képes részeire bontani és újrakomponálni azokat. Baldini mesternél (Dustin Hoffman), a híres parfümkészítőnél megtanulja ellopni a virág illatát és ezzel együtt lelkét is, de Grenouille ennyivel nem elégszik meg, más tervei vannak, más illatokat is apró üvegcsébe akar zárni, ezért Grasse városába, a parfümkészítők szentélyébe indul. Itt azonban Grenouille nemcsak egy idea megszállottjává, hanem fiatal lányok gyilkosává is válik.
Lehetetlen megfilmesíteni?
Martin Scorsese azt mondta, nem lehet filmre vinni ezt a történetet, viszont Tom Tykwer mégis megpróbálta. Én kétszer néztem meg A parfüm Egy gyilkos történetét. Egyszer azelőtt és egyszer azután, hogy elolvastam Patrick Süskind azonos című regényét. Először nem tetszett, csupán egy beteg ember ámokfutását láttam, másodszor már kerekebb, lenyűgözőbb lett a történet, de a mozi képtelen teljes egészében visszaadni Süskind regényének lebilincselő stílusát. Mind a regény, mind a film nehéz fába vágja a fejszéjét, amikor az illatok sokszínűségéről beszél, közben a néző (olvasó) éppen az orrát, azt az érzékszervét, amelyen keresztül kapcsolatba kerül az illatokkal, nem tudja használni a történet befogadásához. Szerencsére a szagos filmet még nem valósították meg. Nekem éppen elég volt vajas pattogatott kukorica szagban elképzelni a párizsi bűzt vagy a legszebb illatot.
Ha nagy sikerű, ismert könyvből készül film, elkerülhetetlen az összehasonlítás. Most nem olyan apróságokra gondolok, hogy a könyv egyik kulcsjelenetében a lánynál egy kosár sárgabarack, a filmben viszont sárga szilva (vagy ringló) van, és néhány szereplő, kissé hatásvadász módon, előbb elpatkol a filmben, mint Süskind történetében. Az sem végzetes bűn, hogy a tizenharmadik illat bevezetésével kicsit csavartak a történeten megértem, a mozi egészen más műfaj, mint a regény , de azt nem tudom megbocsátani, hogy apró, elsikkadó tény csupán, hogy a főszereplőnek egyáltalán nincs szaga. Halvány utalások történnek, viszont amikor először láttam a filmet, egészen lényegtelen információnak tűnt. Megkérdeztem másokat is, akik nem olvasták a regényt, ők sem tartották fontos momentumnak, pedig, szerintem, ez az egyik kulcs a titok zárjában
A nagyszerűség apró mozzanatai
Süskind érzékletes leírásai Frank Griebe operatőr gyönyörűen megkomponált képeiben köszönnek vissza. A főhős az illatokban tobzódik, a néző a látványban meg Dustin Hoffman játékában. Baldini mester nagyképű fennhéjázósága és alantas kapzsisága könnyed tökéletességgel jelenik meg a vásznon, mint a múltból elővarázsolt, fösvény molière-i figura.
A filmben nincsenek borzalmas, brutálisan véres jelenetek sőt ennyi vér még egy modern mesefilmben is előfordul , de a sejtetés hátborzongató. Nem a haláltusa, ezt nem is látja a néző, hanem a halál végzetes előszele, az őrült érzéketlensége és a zseni megszállottsága rémisztő és ésszel alig felfogható.
A film eredeti címe: Perfume: The Story of a Murderer
A film honlapja »
Rendezte:
Tom Tykwer
Főszereplők:
Ben Whishaw
Dustin Hoffman
Alan Rickman
Rachel Hurd-Wood