Fesztiválhangulat 3000 méter magasan

nlc | 2007. Január 31.
Landolj jeges vízzel teli medencében, állj be a szalmával kitömött, maszkos farsangolók közé vagy csodáld meg az orosz telet megidézõ kristályvilágot. A tiroli öt gleccser vidékén rengeteg õrült téli program vár rád.

A tél után a tavasz, majd a nyár következik. De másként is működhet a dolog. Marad a tél! Az öt tiroli gleccser, a Kaunertal, a Pitztal, a Sölden, a Stubaital és a Hintertux még késő tavasszal is a téli oldalát mutatja. Ennek a kis téli ráadásnak megvan a maga különleges hangulata. A gleccsereken ebben az időszakban a napfényé, a vidám szórakozásé, az önfeledt partiké a főszerep, ezért csokorba gyűjtöttük nektek a közelgő hetek legizgalmasabb programjait. Válogassatok kedvetekre!






Jeges élvezetek, gleccsertúra, sziklabarlang

A tavasz már a fürdőzés időszaka. Így van ez egy 2800 méter magas gleccseren is. Sölden, amelynek gleccsersíterülete első alkalommal várja május 20-ig az üdülővendégeket, április 30-án nyitja meg a fürdőszezont – legalábbis a bátrabbak számára. A résztvevők egy úgynevezett waterslide-verseny keretén belül tehetik próbára vakmerőségüket és ügyességüket. A versenyzők célja egy vízzel teli medence túloldalára átsiklani anélkül, hogy közben elmerülnének a vízben.







Sölden – waterslide-verseny

Ezen a napon a Rettenbach-gleccseren megkoronázzák a strandok királynőjét is. Mindkét esemény a nagyszabású téli záróünnepséghez tartozik, amelynek során sok-sok izgalmas rendezvénnyel és sporteseménnyel búcsúztatják el a téli szezont. 
Hasonló élményteli napokat kínál Sölden április 1-től május 1-ig az April power akció keretén belül, ahol Hannibál is újra útra kel. Az immár legendás hírűvé vált történet 2007. április 13-án elevenedik meg újra 500 színész közreműködésével a Rettenbach-gleccseren.








Hannibál is újra útra kel…

Az alpesi magasságokban varázslatos panorámát kínáló kilátópontok csábítanak téli túrázásra. Például a 3250 méter magasan, a Hintertux-gleccseren létesített panorámaterasz, ahonnan lélegzetelállító körpanoráma tárul a kirándulók elé, illetve a Sommerberg panoráma-étterem, amely egyedülálló kulináris kínálatáról híres. A nap fénypontjaként pedig Tirol legnagyobb sziklabarlangját tekinthetik meg az érdeklődők, amely a gleccser jege alatt található. Egy vezetett túra a Spannagel-barlangban feledhetetlen élményt jelent. A túra kiindulópontja a Spannagel-ház.







Hintertux-panorámaterasz

A jég birodalmában bizony túrázni is lehet. A nyári hónapokban a biztosított Stubai-gleccser-tanösvényen túrázhatnak az üdülővendégek az Eisgrat hegyállomástól egészen a Stubaier Eisjochig. Júniustól szeptemberig pedig mindennap indul egy túra Tirol tetejére is. Az ingyenes vezetés érdekes bepillantást enged a gleccserek varázslatos világába.

Aki a Pitztalban és a Kaunertalban tölti téli üdülését, bizony nagy eséllyel pályázhat arra, hogy az egyik lesiklás alkalmával világsztár síelőkkel is találkozhat. Itt található ugyanis számos nemzeti válogatott edzőtábora, így az élsportolók közvetlen közelről figyelhetők meg munka közben. A pitztali jégcsarnok 2800 méter magasan várja a jégfalmászás szerelmeseit – itt a kezdők és a haladók egyaránt megtalálhatják a számukra ideális jégfalat. A Kaunertalban is vidám kalandok gondoskodnak az önfeledt kikapcsolódásról. A nyári hónapokban egy vezetett túra alkalmával barangolhatják be az üdülővendégek a gleccserszurdokot és a gleccserösvényt.






Kulturális rendezvények, népszokások, szórakoztató események


Téli fesztivál „Oroszország vendégségben az óriásnál” címmel, Swarovski Kristályvilág

A Swarovski Kristályvilág idei téli fesztiváljának középpontjában Oroszország áll. A kristályvilág jól ismert vízköpő óriása „Tél. Tűz. Madár” mottóval enged bepillantást a földkerekség területileg leghatalmasabb országának varázslatos világába.

Időpont: A téli fesztivál 2007. március 31-ig tart.
Bővebb információ » 







Swarovski Kristályvilág téli fesztivál

Nassereither Schellerlaufen

2007. február 11-én, hároméves szünet után újra megrendezésre kerül Tirol egyik leglátványosabb farsangi népszokása: a „Nassereither Schellerlaufen”. A pompázatos barokk és rokokó stílusú ruhákba bújtatott felvonulók, a helyi művészek által készített művészi faragású maszkok látványa, valamint a hatalmas csengők tompa, dübörgő hangja egyedülálló élményt jelent.

Időpont: 2007. február 11.
Bővebb információ »







Nassereither Schellerlaufen

Wampeler-lovaglás, Axams 

A szokás szerint bolondcsütörtökön – 2007-ben ez február 22-re esik – kerül sor Axamsban, az Innsbrucktól nem messze található falucskában Tirol egyik legsajátosabb farsangi népszokására. A maszkot viselő, piros szoknyába öltözött felvonulók szalmával kitömött vászoningben testesítik meg a nagy hasú Wampelereket (a „wampe” szó a pocak szinonimája), akik a falun átvonulva szállnak szembe a „fanatikus lovasokkal”. Egy pocakos meglovaglása tulajdonképpen azt jelenti, hogy megpróbálják őt hátulról a földre vinni. Minél több pocakosnak sikerül sértetlenül átvonulnia a falun, annál bőségesebb lesz a termés.






Wampeler-lovaglás

Időpont: 2007. február 22.
Bővebb információ »

Swinging Kitzbühel 

A 9. Swingin’ Kitzbühel zenés fesztivál alkalmából 2007. március 16-tól 25-ig Kitzbühelben találkoznak a nemzetközi dzsesszélet legnagyobb sztárjai. 10 napon át az egész város blues-, szving-, latin és dzsesszdallamoktól hangos. A világ minden tájáról érkező sztárzenekarok és előadóművészek gondoskodnak a szórakoztatásról. 

Időpont: 2007. március 16–25.


Jump & Freeze, Westendorf 


A „Jump & Freeze”, a világ egyik legismertebb szórakoztató rendezvénye 11. alkalommal kerül megrendezésre Westendorfban 2007. február 2-án. Bátor kalandorok százai vesznek részt a versenyen bolondos járgányaikkal, hogy egy síugró sáncról nekiindulva nézők ezreinek üdvrivalgása közepette egy 300 000 liter jeges vízzel töltött medencében landoljanak. A bolondos versenyen bárki elindulhat. 

Időpont: 2007. február 2.
Bővebb információ »







Landolás a jeges vízben, a Madagaszkár főhőseivel
Exit mobile version