„Szeretek adni”

Cesaria Evora szegény családba született a hányatott múltú Zöld-foki-szigeteken, és édesapja halála után, hétéves korában árvaházba került. Ott kezdett énekelni, és hazájában már egészen fiatal korában a helyiek fájdalmát és bánatát dalba öntő keserédes morna stílus királynőjeként emlegették.

Megélni azonban nem tudott a zenéből, így kénytelen volt felhagyni vele. Tíz évig hallgatott, meggyűlt a baja az alkohollal is – aztán negyvenhét éves korában egy csapásra világsztár lett belőle, amikor egy Portugáliában élő honfitársa unszolására Európába jött és újra énekelni kezdett. Ennek már húsz esztendeje, de az idén hatvanhat éves „mezítlábas díva” nem pihen: lemezei két-három évente jelennek meg, közben pedig folyamatosan turnézik. Tegnap este újra Magyarországon adott koncertet, a Sziget világzenei nagyszínpadán.

Nemcsak a hangja, egész megjelenése is lenyűgöző. Öltözőjében üldögélve, vele turnézó tolmácsa társaságában fogad minket, a helyiségben vágni lehet a füstöt, hisz szokása szerint egyik cigarettáról gyújt a másikra. Elsőre kísértetiesen olyan a jelenet, mintha a Mátrixban járnánk az Orákulumnál, és az érzéstől később is nehéz szabadulni, mert Cesaria Evorából sugárzik, hogy mindent tud a világról, amit tudni akar. Vagyis mindent, amit tudni érdemes. Csak épp ő nem sütit készít a vendégeinek, hanem cachupát.

Tipp! További képek Cesaria Evoráról képgalériánkban! Katt ide!

– Egyszer azt mondta, hogy a magyar emberek emlékeztetik a saját honfitársaira. Milyen hasonlóságot látott a két nép között?

Nem emlékszem, miért mondtam ezt… de ha jobban meggondolom a dolgot, biztos azért, mert itt is nagy szeretettel fogadják a vendégeket, végtelenül kedvesek az emberek. Odalépnek hozzám, nem értjük egymás nyelvét, nem tudunk beszélgetni, mégis sugárzik belőlük a szeretet, ezért nagyon élvezem a társaságukat.


– Pedig én már arra gondoltam, hogy a zenéjéből is sugárzó híres Zöld-foki-szigeteki melankólia és a közismert magyar depresszió között vélt felfedezni valamiféle hasonlóságot.


Ó nem, a depresszió ránk egyáltalán nem jellemző. Mi még a melankóliánkkal együtt is vidám emberek vagyunk, szeretjük az életet, úgyhogy ilyen szempontból inkább hasonlítunk például a brazilokra.






– Ezt jó lenne eltanulnunk önöktől. Van valami tanácsa, hogy mit lenne érdemes ellesnünk?


Egyszerűen ismerkedjenek velünk, az életstílusunkkal, vagy akár a brazilokéval, hisz mint mondtam, nagy a hasonlóság a két nép között. Ők aztán imádják az életet, különösen az éjszakai életet, a bárokat, a diszkókat, a társaságot, ami mindig segít felvidulni.


– A legutóbbi lemezének a címe Rogamar, ami azt jelenti: „Ima a tengerhez”. Miért könyörög, mit kér az ember, amikor a tengerhez fohászkodik?


Az én hazámban – szigetország lévén – a halászat az egyik leggyakoribb foglalkozás, és sok a tengerész is. Amikor a halászok kimennek a tengerre, a kegyes időjárásért, a bőséges fogásért, na és persze egyszerűen csak azért imádkozunk, hogy a férfiak mindannyian épségben hazatérjenek. Ugyanígy fohászkodunk azért is, hogy a tengerészeinknek ne essen semmi baja, hogy jól teljenek a napjaik messze az otthonuktól. És persze azokra is gondolunk ilyenkor, akik távol szakadtak a hazájuktól, hiszen egy pillanatra sem feledkezünk el róla, milyen sokan költöztek el közülünk a szigetekről. Nagy úr a tenger a mi életünkben: összeköti az úton lévőket és az otthoniakat. Azokat, akik hazavágynak és azokat, akik hazavárják őket.


– Ön is gyakran van úton, és nem csak énekesi minőségében, hanem például a Világélelmezési Program nagykövetasszonyaként is. Miért kezdett jótékonysági munkába?

Szeretek adni. Szeretem, ha segíthetek annak, aki rászorul, és egyáltalán, mindenkinek, aki elfogadja tőlem a segítséget. Ráadásul ezt megtehetem egyszerűen azzal is, amihez a legjobban értek: az énekléssel. Ezt a lehetőséget úgy érzem, nem szalaszthatom el.






– Mondhatjuk tehát, hogy egy híres embernek kötelessége adakozni, jótékony tevékenységet végezni?

Sajnos nem mondhatjuk, mert ha az lenne, akkor minden híresség tenne valamit a rászorulókért, ez azonban távolról sincs így.


– De így kellene lennie?

Természetesen, ehhez nem fér kétség.


– Ön viszont nemcsak hírességként, de magánemberként is szeret adni: otthon, a házában gyakran rendez nagy lakomákat. Milyen étel a híres cachupa, amit ilyenkor főzni szokott?


Ez a mi nemzeti ételünk, korábban mindennapos főfogás volt, de ma már ritkábban esszük. Kukoricával és babbal készítjük, disznóhús is van benne, de hallal és alkalmanként csirkével is fogyasztjuk, és persze rengeteg zöldség is kerül bele. Nagyon tartalmas, laktató étel. Ha egyszer nálunk jár, el ne menjen anélkül, hogy kipróbálta. Biztosan ízleni fog!

Tipp! További képek Cesaria Evoráról képgalériánkban! Katt ide!