Amerika út menti építészete

American Roadside Architecture Amerika út menti építészete – Válogatás John Margolies fotóiból A kiállítás megtekinthető: 2007. szeptember 7. – október 7. Helyszín: Millenáris Teátrum, Piros-Fekete Galéria

A három részből álló kiállítás 56 nagyfelbontású színes fotót, valamint 3 szöveges tablót tartalmaz. A képek a korabeli amerikai úthálózat mentén emelt épületeket mutatják be. Ezek a gépkocsik általános elterjedésének időszakában a kor igényeinek megfelelően jellemzően benzinkutak, motelek, éttermek és étkezdék.

Az autók tömeggyártása megváltoztatta az amerikaiak életét és életterét a 20. században maga mögött hagyva a 19. század kényelmetlen, drága és gyakran lassú közlekedési módozatait, mint a lovas kocsit vagy a vasutat. Az amerikai szabad vállalkozások rendszere hamarosan reagált, és új üzletek alakultak az autósok kiszolgálására. Ennek a nemzedéknek a vállalkozói Amerika-szerte szolgáltatásokat telepítettek az autóutak mentén, hogy kiszolgálják az új igényeket: benzint, ételt és szállást biztosítva.

Ezek az épületek nagyban különböztek a városok főutcáin található épületektől. A járókelőket és lassú forgalmat megcélzó kisléptékű formák helyett ezek jól megkülönböztethető mivoltukkal és hatalmas felirataikkal hívták fel a nagy sebességgel haladó fogyasztók figyelmét. Megjelenésük egyfajta vizuális gyorsírásként értelmezhető, amely a fogyasztókat megállásra késztette.

Az amerikai építészetnek ez a találékony időszaka az 50-es években ért véget, amikor kiépült az új államközi autópálya-rendszer, amely felülírta a régi autóutakat kiszolgáló egyedi vállalkozásokat. A 21. század elejére ez a régi út menti építészet szinte teljesen eltűnt. Új, homogén láncok épültek az autópálya-lehajtókon és a külvárosokban. A legtöbb út menti üzlet bezárt, és az épületeket ledózerolták, vagy az enyészetnek hagyták őket.

John Margolies építészettörténész több mint 25 éve járja fényképezőgéppel a kezében az Egyesült Államokat, hogy megörökítse és megőrizze ennek a letűnőfélben lévő kereskedelmi hagyománynak az építészeti emlékeit. Az itt látható fotókat a 100 000 mérföldes útján készült több ezer kép közül választotta ki, hogy Amerika egy ártatlanabb korát mutassa be, amikor az üzletembereknek még elég volt kiakasztani egy táblát az út mentén, és kiszolgálni az autós társadalmat ahhoz, hogy megvalósítsák amerikai álmukat, azaz jól éljenek.


A kiállítás 3 témája:

„Étel”

Az ennivaló volt az a valódi üzemanyag, amely mozgásban tartotta az embereket egy autós kirándulás során. A létesítményeket úgy tervezték, hogy ennek az újfajta éhes vásárlótípusnak a különleges igényeihez igazodjanak. Drága helyek, előkelő ételekkel nem voltak erre alkalmasak. Helyettük olcsó, gyorsan megrendelhető és felszolgálható ételek szerepeltek az étlapokon.

Óriásplakátok és egyéb figyelemfelkeltő táblák hirdették az út menti étkezdét. Az üzlettulajdonosok versenyeztek, hogy az autósokat egymástól elcsábítsák. Az épületek a bódéktól a leglátványosabb építményekig változtak. Pár közülük alig volt több, mint egy külső pulttal felszerelt kunyhó, míg másokat látványosra terveztek.

Az étkezdék (diner), vasúti kocsi alakú épületek, egy elegáns vonat étkezőfülkéjében eltöltött étkezés légkörét és romantikáját voltak hivatottak előrevetíteni. De a leglátványosabb út menti étkezdék azok voltak, amelyek a kínált ételeket testesítették meg óriás változatban. Az amerikai utakat hatalmas hot-dogok, fagylaltok, grill csirkék és kávéskannák díszítették becsalogatva az éhező turistákat.

Az autóséttermek szintén egy innovációnak számítottak. Az emberek autójukat egy parkolóba vezették, és járművük elhagyása nélkül várták, hogy egy felszolgáló felvegye a rendelést, tálcán kiszállítsa azt, s a tálcát az autó ajtajához rögzítve elhelyezze. A 21. században, bár esetenként a hagyományos idiosztatikus autósétterem még mindig megtalálható, a McDonald’s és a Burger King kiszámítható, nagyon „gyors” éttermei vették át ennek szerepét.


„Szállás”

Az autózás hőskorában az utazás piszkos és megbízhatatlan volt. Az utazók új csoportjának szüksége volt az út mentén egy olyan helyre, ahol jól kipihenhették magukat. A hagyományos hotelek nem voltak megfelelőek, mert a települések központjában helyezkedtek el, ahol a parkolás problematikus volt. Gyakran drágák és túl elegánsak voltak, illetve nem voltak megfelelőek egy kemény utazáshoz még a leggazdagabb utazó részére sem. Az utak többsége koszos és gyakran sáros volt. A túraautók nyitott tetővel voltak ellátva, és mivel az utazók a természet erejével dacoltak, védőöltözetet kellett hordaniuk. Még amikor az utazók éjszakára megálltak, akkor is közel szerettek volna maradni a járművükhöz.







Egy korai megoldás az autóskemping volt. Az utazók sátrat, alvó- és főzőfelszerelést szállítottak, és a sátrukat a mezőn vagy az út menti kemping területén állították fel. Mások sátrat vagy ágyat szereltek fel autójuk hátsó részéhez rögzítve. Az autóskemping működött, habár bonyolult és időigényes megoldás volt.

Hamarosan az út menti vállalkozók könnyebb megoldásként kis fülkéket építettek. Az autósok egyből a fülke – amely néha nem volt több mint egy kis kabin – mellé állhattak be, és beköltöztek éjszakára. Ezeket a helyeket „autósudvarnak”, majd később „motelnek” (a „motor” és a „hotel” összevonásából) nevezték el. Végül az önálló fülkéket összekapcsolták, és ebből jött létre a 20. század ismerős motel megoldása. Manapság, amíg a régi motelek és fülkék a kevésbé használt autóutak mentén fennmaradtak ugyan, a hasonló célból létrejött szállodaláncok, a Holiday Inn vagy a Ramada Inn, sikeresen vették át annak biztosítását, hogy az autósok jól kialudják magukat az államközi autópályák felhajtói mellett, illetve a város szélén.


„Benzin”

A benzin volt a legszükségesebb kellék, amely a felfedezőúton járó utazókat segítette az előrehaladásban. A 20. század elején lóvontatású tankolókocsik segítették az autósokat, vagy az autótulajdonosok a benzineshordójukat elvitték egy lerakathoz, ott feltöltötték azt, és a benzint az otthonukban tárolták – ez a megoldás mindenesetre bármely körülmény mellett is egy eléggé veszélyes ötlet volt. A 10-es ás 20-as évekre feltalálták és tökéletesítették a benzinpumpát, és egy új épülettípus – a benzinkút – ütötte fel a fejét itt és ott, majd később mindenhol az amerikai utak mentén.

Mivel ennek az épülettípusnak nem voltak előzményei, az építtetők saját fantáziájukra hagyatkozva tervezhették meg őket. Egyesek kis házhoz hasonlóra építették őket, hogy beleilleszkedjenek lakóövezeti környezetükbe. Mások egzotikus építészeti stílusokat választottak – középkori kastélyokat, görög templomokat, japán teaházakat mintául felhasználó épületeket építettek – csak, hogy párat említsünk. Megint mások teljesen szabadon engedték a fantáziájukat, és kútjaikat ismerős, vagy olykor kevésbé ismerős tárgyak és épületek óriás reprezentánsaivá formálták. A benzinkutak például repülőgépet, hajót, világítótornyot, teáskannát formáztak, így vonzva a tankolási lehetőséget keresőket.







Ezeknek a furcsaságoknak nagy része fennmaradt a 20. században is. A korai 80-as években bevezetett törvények előírták a felszín alatti benzintároló tankok eltávolítását, illetve kicserélését a gáz földbe szivárgásának környezetvédelmi veszélye miatt. Mivel az ilyen benzintankok kicserélésének a költsége megfizethetetlen volt, és mivel ezek a benzinkút-relikviák főként a használaton kívüli utak mentén helyezkedtek el, az egykor ismert mulatságosan eredeti benzinkutak eltűntek a 21. század tájképéből.