A nélkülözhetetlen bulikellék!

nlc | 2007. November 22.
A táncról a bulizás és az önfeledt szórakozás jut eszünkbe, a parketten meg mindez átélhetõ. Tény, hogy a 80-as és 90-es évek legjobb és talán legismertebb slágereire tehetjük mindezt!





A retro jegyében nincs megállás, hiszen a régi sikerek a rádióknak köszönhetően újra hallhatóak, viszont egy csokorban még sehol sem jelent meg ilyen korong. Most viszont itt a TÁNCPARKETT válogatás 21 slágerrel, amely már önmagában egy óriási bulira jelenthet „belépőt”.


Ízelítő az előadókból

A Stereo MC’s a brit hiphop első jelentős formációja volt, a Connected megjelenését már komoly várakozás előzte meg hazájában az apróbb zenekari válság után elkészült album aztán slágereinek (Connected, Step It Up, Ground Level, Creation) köszönhetően az egész világon befutatta a zenekart.
A Blondie egy amerikai rockzenekar az 1970-es, ’80-as évekből. Az első és leginnovatívabb új hullámos zenekarok egyike volt. Angliában és Ausztráliában hamar sikeresek lettek, de 1978-as harmadik albumukig Amerikában underground zenekarként ismerték őket. Ezután számos sikeres kislemezt adtak ki, sikeresen ötvözték a diszkó, pop és reggae elemeket a zenéjükben. 1977 elején jelent meg első, az együttes nevét viselő album, amelyet 78-ban két másik LP követett. Ezeken már bőven találkozhatunk slágerekkel, amelyek közül a „Heart Of Glass” az év slágere lett. 







Tracklista:
1. Stereo MC’s: Connected
2. Adamski: Killer
3. Blondie: Heart of glass
4. EMF: Unbelievable
5. Right Said Fred: Don’t Talk Just Kiss
6. Soft Cell: Tainted Love
7. Dead Or Alive: You Spin Me Round
8. Bangles: Walk Like An Egyptian
9. Cyndi Lauper: Girls Just Wanna Have Fun
10. Stakka Bo: Here We Go
11. Trio Rio: New York – Rio – Tokyo
12. Irene Cara: Flashdance… What a feeling
13. Bros: When Will I Be Famous?
14. Erasure: Sometimes
15. Yazoo: Situation
16. Boytronic: You
17. Camouflage: The Great Commandment
18. Desireless: Voyage, Voyage
19. The Twins: Ballet Dancer
20. Talk Talk: Such a shame
21. Trio: Da Da Da
A Right Said Fred néven befutott brit csapat 1989-ben indult világhódító útjára. 1991-ben jelent meg az „I’m Too Sexy” c. daluk, melyet rövid időn belül a mostani válogatáson is szereplő „Don’t Talk Just Kiss” követett. A sláger eljutott Amerikába is, ahol az előkelő hatodik helyet bitorolta.

A 80-s évek közepén Cindy Lauper volt Madonna legnagyobb riválisa, sőt az ő egyik dalát még a néhai Miles Davis is („Time After Time”) feldolgozta. Aztán mégis eltűnt a süllyesztőben. Ettől függetlenül a lemezen szereplő „Girls Just Wanna Have Fun” c. dala világsláger lett és minden buli meghatározó betétje azóta is. 

A zene korszakában sok meghatározó csapat vagy előadó alkotott maradandót, ide sorolható a brit Erasure is. Miután feloszlott előző, kérészéletű csapata, a Yazoo, – akik szintén szerepelnek egy dallal „Situation” ezen a válogatáson – a Depeche Mode egyik alapító tagja, Vince Clark az énekes Andy Bell-lel karöltve 1985-ben létrehozta az Erasure-t. Csakúgy, mint előző zenekarai, az Erasure is szintetizátor-alapú csapat. Hazájukban, Nagy-Britanniában az Erasure kezdettől fogva sikeresnek bizonyult. Első albumuk 1986-ban jelent meg, Wonderland címmel. Ezt egy maxi követte, a hatalmas sikert aratott Sometimes, amely második helyre tört fel a brit toplistán. Az Erasure legutóbb egy 15 állomásos turnét szervezett az USA-ban és Kanadában.

A folytatásban jöjjön egy igazi megagiga-sláger és előadója. Desireless (született: Claudie Fritsch-Mentrop) francia énekesnő. 1986-ban vált ismertté a Voyage Voyage című dalával, amely több európai és ázsiai slágerlista élén állt. Több mint 5 millió (!) lemezt adott el.


A slágerek sorát a német Trio Da Da Da” c. dala fejezi be. A csapat 1980-ban alakult majd öt évvel később újjáalakult.

A csaknem 80 perc igazi bulihangulatot teremt akár a táncparketten akár egy szolid házibuliban.
Exit mobile version