A Harlem Globetrotters legelső mérkőzését 1927. január 7-én játszotta, de akkoriban még “Saperstein’s New York Globetrotters“-nek nevezték őket, a fehérbőrű, fiatal kosárladba-rajongó managerük, Abe Saperstein után. Ezt az első meccset 300 néző előtt játszották Hickleyben (Illinois, USA), és mindössze 75 dollár volt a bevételük. 1930-ban vették fel a Harlem New York Globetrotters nevet, azzal a szándékkal, hogy a fekete kultúra mekkájának számító Harlem majd további hírnevet biztosít a fekete játékosoknak. Két évvel később az ötödik születésnapjukat egy detroiti mérkőzéssel ünnepelték, ez volt az első alkalom, hogy egy nagyvárosban léphettek fel. Habár 1934-ben már túl voltak az ezredik meccsen, csak több évre rá kaptak meghívást a Nemzetközi Professzionális Kosárlabda bajnokságra. A legenda szerint ekkoriban kezdtek el humort vinni a játékba: egy alkalommal 112:5-re vezettek ellenfelükkel szemben, amikor bohóckodni kezdtek a pályán. A meccset megnyerték, s a közönség szívét is, akik nagy üdvrivalgással jutalmazták a mókás játékot. Ettől fogva minden alkalommal hozták a formájukat, és amint jól álltak a pontszámaikkal, rögtön mókamesterekké vedlettek.
| Előadások:
• 2008. február 27. Főnix Csarnok, Debrecen • 2008. február 28. Papp László Sportaréna, Budapest További információk: |
1948-ban egy Hamupipőke álom vált valóra, amikor a Harlem Globetrotters 18 ezer néző előtt a Chicago-i Stadionban 61:59-re megverték a bajnok Minnesota Lakers-t. A csapat szinte szárnyakat kapott, s pályájuk hírnevükkel együtt egyenes nyílként száguldott felfelé: az 1948-as győzelmüket egy évvel később újra megerősítették a Lakers ellen, s 113 zsinórban megnyert meccsel bizonyították, hogy ők a világ egyik legjobb csapata.
A Harlem Globetrotters az 1950-es évektől végre eleget tehetett saját nevének (globetrotters = világutazók), és az amerikai turnék után átlépte az Atlanti-óceánt, amikoris Portugáliában, Svájcban, Angliában, Belgiumban, Franciaországban, Olaszországban, Marokkóban és Algériában játszottak. Nem váratott sokat magára az első dél-amerikai turné sem, amelynek legmeghatóbb pillanata az a hajrázó 50.000-es tömeg volt, akik Rio De Janeiro-ban fogadták a csapatot. Berlinben, az Olimpiai Stadionban több mint 75 000 ember volt kíváncsi a Harlem játékára. Pillanatokkal a mérkőzés előtt egy helikopter szállt le a pályára, amiből az 1948-as Olimpia hőse Jesse Owens lépett ki. A közönség 15 percig tapsolt Owens-nek. Ehhez képest a Castel Gandolfo-ban csak egyetlen egy ember előtt játszott a Harlem Globetrotters, ám ez nem visszaesést jelentett, sőt: az az egy ember XII. Pius Pápa volt. 1968-ban nevük második felét is beteljesítették a kosarasok, hiszen végre Harlemben léphettek pályára, most először.
Ahogy az a sikertörténetekben lenni szokott, hamarosan megcsörrent a telefon és a hollywoodi rendezők sora kérte fel a sztárcsapatot filmszerepekre, majd nem sokkal később már saját csillagjuk vírított a filmváros Boulevardján. A New York-i Világkiállítás megnyitója már elképzelhetetlenné vált a Harlem attrakciója nélkül. Televíziós szerződést kötöttek az legnagyobb amerikai tévétársasággal, az ABC-vel, hogy évente néhány mérkőzést felvehessenek, és azt világszerte sugározhassák.
Az, amit a Harlem Globetrotters képviselt a 70-es, 80-as évek Amerikájában, messze túlmutatott a sportok iránti rajongáson, a szórakoztatás-éhségen és a kosárlabda mítoszán: az amerikai társadalomtörténet szerves elemévé vált. 1985-ben a Smithsonian Intézet Harlem kiállítást rendezett az amerikai Társadalomtörténeti Múzeumban, ahol nemcsak pályafutásukat és sikereiket mutatták be, de azt is, hogy hogyan rombolta le a kulturális és faji előítéleteket néhány magas srác a kosárlabdájával. Az 1948-as meccs a chicagói Lakers csapat ellen a szakmai megmérettetésen túl azért is volt sorsdöntő, mert a csak fehérekből álló Lakersszel harcoltak egy olyan korban, ahol a bőrszín szerinti megkülönböztetés még mindennapos volt. A hidegháború idején a Berlinben tartott mérkőzés szintén nem a sportolók összecsapásának milyensége miatt volt izgalmas, hanem hogy olyan embereket hozott össze, hogy együtt szurkoljanak, akik elvileg ellenségek lettek volna.
A 90-es években sem csökkent a Harlem népszerűsége, s olyan megtiszteltetésben lehetett részük, minthogy 1997-ben Dél-Afrikába visszatérve Nelson Mandela 79-dik születésnapján játszhattak, illetve 2000-ben II. János Pál pápa elfogadta a felajánlott tiszteletbeli örökös tagságot. Ma már a világ egyik vezető gyorsétteremlánc tulajdonosa áll a csapat mögött, a Burger King jóban-rosszban szponzorálja őket, és résztvesz a különböző akcióikban (pl: tábort szerveznek gyerekeknek, stb) is. A nagy siker nem bódította el a srácok eszét, s a megkeresett pénzből szívesen adakoznak is: a turnék alatt, minden megtett mérföld után a Harlem 1 dollárt ad a Vöröskeresztnek.
A hivatásos játékosokból álló, feltűnően egyedi játékot játszó Harlem Globetrotters csapatát sokszor éri támadás, hogy nem is igazi kosárlabdát játszanak, s lényegesebbek a szórakoztató és a showelemek, mint maga a sport. Erre reakcióként mindig kihívják az éppen csúcson levő nemzeti csapatokat egy kis összecsapásra, hogy bebizonyítsák, ők játszva az ujjuk köré tekerik mindegyiküket.
Pont azért jár az elismerés a harlemi kosárlabda-zsonglőröknek, mert megtalálták a kapcsot a kosárlabda és a komédia között, egyszerre nyűgözik le nézőiket technikai bravúrjaikkal és kitűnő humorérzékükkel. A Harlem Globetrottersről számos film és dokumentumfilm készült már, talán az egyik legkiemelkedőbb a 2005-ös Harlem Globetrotters – A csapat, amely megváltoztatta a világot című ismeretterjesztő film, amely amellett, hogy elmeséli a csapat történetét, és bemutatja a leghíresebb játékosokat, bepillantást enged a kulisszatitkokba is.