Kastélytúra – 6 kastély 1 nap alatt

Myreille | 2008. Február 13.
Egy nap alatt hány kastélyt lehet megnézni? Nekünk hatot is sikerült! Összeállításunkban a kedvenc Fejér megyei kastélyainkhoz terveztünk neked útvonalat. Bejárhatod akár egy nap alatt, de lehet rövidíteni is.

1. állomás: Martonvásár, Brunszvik-kastély

Budapesttől bő 30 km-re fekszik Martonvásár, amely megközelíthető az M7-esen vagy a 7-es úton. A kastélyt szinte lehetetlen eltéveszteni, ha Martonvásáron követjük a táblákat.

A mostani látogatót először a kastély hófehér homlokzata nyűgözi le, amely a legkisebb napsütésben is szikrázik, majd a park, a kis tó és a tó közepén a sziget. Akár egy egész délelőttöt el lehetne itt tölteni, sőt ha a Beethoven Emlékmúzeumot és az Óvodamúzeumot is megnézzük, akkor egész napos kiránduláshoz is tökéletes célpont. Brunszvik Teréz ugyanis nemcsak a magyar, de az európai óvodaügy egyik úttörője is volt. A kiállítás az első magyar óvoda megnyitásától a hatvanas évek napközi otthonos óvodájáig mutatja be a magyar óvodatörténetet korabeli tárgyak, játékok és dokumentumok segítségével.

A kastély címe: Martonvásár, Brunszvik u. 2.
A park nyitva: mindennap 8 órától sötétedésig.
A Beethoven Emlékmúzeum látogatható:
nyáron keddtől vasárnapig 10–12 és 14–18 óra között, a téli időszakban keddtől vasárnapig 10–12 és 14–16 óra között.
Az Óvodamúzeum látogatható: március 15-től október 31-ig keddtől péntekig 10–14 óráig, szombat–vasárnap 11–17 óráig. November 1-jétől március 14-ig kedd, péntek 10–14 óráig, vasárnap 11–15 óráig.
Martonvásár honlapja »


A martonvásári Brunszvik-kastély felépítése ifjabb Brunszvik Antal nevéhez fűződik. Családja 1758-tól bérelte a birtokot, amely végleges tulajdonukba 1770-ben került. A kastély 1784–85-ben épült fel barokk stílusban egy korábban itt álló kúria helyére. A következő évszázadban a kastélyt többször átépítették. Először az 1820-as években, amikor a földszintes épületre emeleteket húztak, és a homlokzatot klasszicista stílusúvá formálták. 1870-ben Brunszvik Géza neogót stílusban alakíttatta át a kastélyt és a képtárat, és ez a mai formája is. A kastély építésével együtt kezdték el az épület körül az angolpark telepítését is. A család híres volt élénk társasági életéről. Beethoven, Erkel Ferenc és Liszt Ferenc több alkalommal vendégeskedett a kastélyban.

2. állomás: Velence, Hauszmann–Gschwind-kastély

Martonvásárról 15 km-es autózás után Velencére érünk. A legegyszerűbb, ha a 7-es utat választjuk.

A kastélyt az 1920-as évek elején Hauszmann Alajos, a magyar eklektika egyik legnagyobb mestere tervezte és építette saját nyaralójának. A neves építész nem sokáig használhatta az épületet. 1926-os halála után örökösei eladták a budafoki gyáriparos Gschwind családnak. Az épület belsejének egy része máig megmaradt eredeti állapotában: az előcsarnokban neobarokk kandalló áll, a mennyezetet stukkók borítják, az emeletre faragott falépcső vezet, a díszteremben eredeti majolikakályha áll.

A kastélyban ma üdülő működik, és ha belülről nem is, de kívülről mindenképpen érdemes néhány pillantást vetni rá, és „belógni” a kastélykertbe, amelyben védett hársfák és gesztenyefák magasodnak.

A kastély címe: Velence, Ország u. 23.
Velence honlapja »

3. állomás: Seregélyes, Zichy–Hadik-kastély

18 km autózás (a 7-es úton haladj Dinnyésig, majd ott tovább a „dél” felé mutató táblát követve) vár ránk, míg elérünk Seregélyesig.

A legenda szerint egy alkalommal Ferenc császár szólt Gróf Zichy Ferenchez, a monarchia pénzügyminiszteréhez: „A jövő esztendei hadgyakorlatok Fejér megyében lesznek, hallom, ott Önnek szép kastélya van, ott fogok megszállni.”

Seregélyes települését 1650-ben adományozta II. Ferdinánd Zichy Istvánnak, így valóban voltak Zichyéknek birtokai, viszont kastély nem állt ott. A gróf rögtön futárt menesztett azzal a paranccsal, hogy haladék nélkül fogjanak hozzá a kastély megépítéséhez, és nyolc hónap alatt, 1822-ben elkészült a kastély. Hogy valóban így történt-e, nem lehet tudni, de a kastélyban a mai napig megvan a császári hálószoba.

Az U alakú épület középső szárnya emeletes, a hátsó szárnyak földszintesek. A főhomlokzatának közepén négyoszlopos portikusz áll, a timpanonban a grófi család címere látható. A kastélybelső kialakításánál is a római korból választottak témákat. A kastély a második világháborúban súlyosan megsérült, és csak az 1980-as években kezdődött meg a helyreállítása. A kastélyban jelenleg kastélyszálló üzemel. A parkja is egyre szebb évről évre.

A kastély címe: Seregélyes, Kastély u. 5.
A kastély honlapja »

4. állomás: Nádasdladány, Nádasdy-kastély

Budapesttől ez a legtávolabbi kastély, és Seregélyesről is még 40 km. Nádasdladány Fejér megye nyugati határán található, de vétek lenne kihagyni.

A Nádasdy-kastély igazi mesekastély, az angol Tudor-kori kastélyokra emlékeztet, és a maga módján igazi „hollywoodi sztár”, hiszen sok rajongója örömmel fedezte fel a 2003-as Underworld című film néhány jelenetében.

A kastélyt 1851-ben vásárolta meg a Nádasdy család a Schmiedegg grófoktól, és 1873–76 között Nádasdy Ferenc bővíttette ki és építtette át eklektikus stílusban. A kastély belső tereit ugyanolyan gondossággal tervezték meg, mint külsejét. Az ősök csarnokát márványkandalló, kovácsolt csillárok és kandeláberek díszítették. A csarnok elnevezése arra utal, hogy a Nádasdy-ősök portréi függtek a teremben. A képek ma a Magyar Nemzeti Galéria Képcsarnokában láthatók, a kastélyban pontos másolatok függnek. A könyvtár és a kápolna még most is, évtizedek múlva, hosszú évek elhanyagoltsága ellenére és a felújítási munkálatok közben is lenyűgöző. Akárcsak a kastélykert.

Cím: Nádasdladány, Kastélypark 1.
A kastély látogatható: A nyári időszakban 10–18-ig idegenvezetéssel (felnőttjegy 400 Ft, a gyerekjegy 200 Ft), de ha éppen nincs idegenvezetés a kastélyban, és egy látogató betoppan, akkor az őr vezeti végig (látogatójegy: 200 Ft). Látogatás előtt egy nappal érdemes telefonálni (22/590-015), mert akkor a kastélyőrt is könnyebb lesz megtalálni.

5. állomás: Iszkaszentgyörgy, Amadé–Bajzáth–Pappenheim-kastély

Aki még bírja lendülettel, és idővel is jól áll, Nádasdladány után Iszkaszentgyörgy felé vegye útját. Kb. 25 km-t kell autózni.

Az iszkaszentgyörgyi kastély építése hat periódushoz köthető, és rögtön érthető, miért ilyen hosszú a neve. A kastély magját Amadé Antal építette a XVIII. század első harmadában, a keleti mellékszárnyat és a kaput Amadé Tádé még ugyanannak a századnak a végén. A Bajzáth család 1800-ban vásárolta meg a kastélyt, és valószínűleg ők építtették a főszárny udvari előcsarnokát és a lépcsőház mellvédjét. Az 1820-as években Bajzáth György a főszárny két végét bővítette oldalirányban, és 1840-ben a park felőli homlokzat nyílásai új kőkeretet kaptak. 1870-ben a Pappenheim grófok vásárolták meg az épületet, és a XX. század elején Gabriel Seidl müncheni építész tervei szerint újabb bővítéseket végeztek. Ekkor készültek a neobarokk nyugati szárnyak, és Schusstig főkertész megtervezte a kertet, amely teraszos kialakításával Fejér megyében egyedülálló volt. Napjainkban az épület nagy részében iskola működik.

Cím: Iszkaszentgyörgy, József Attila u. 1. A kastély szinte elvéthetetlen, de ha nem találjuk, akkor a helyiek szívesen útbaigazítanak.
Iszkaszentgyörgy honlapja »

6. állomás: Fehérvárcsurgó, Károlyi-kastély

Kincsesbánya érintésével nincs 10 km Iszkaszentgyörgy és Fehérvárcsurgó távolsága.

A fehérvárcsurgói uradalmat 1853-ban vásárolták meg a Károlyiak a Perényiektől. Már 1786-ban állt egy barokk kastély, amelyet Heinrich Koch bécsi építész tervei szerint alakíttattak át a Károlyiak. Az épület ekkor kapta meg az U alakú formáját. Az átalakítások 1844 és 1854 között zajlottak, a munkálatokat Ybl Mikós felügyelte. Az államosítás előtt Károlyi István volt az uradalom utolsó birtokosa. Az ötvenes évek közepétől gyermekotthon működött a falai között, de életveszélyessé vált, és bezárták. Homlokzatának néhány részletét egyszer hozták rendbe, amikor a Básti Juli főszereplésével készült Vörös grófnő című film néhány jelenetét a kastélynál forgatták. A rendszerváltást követően ismét a Károlyi család vette gondjaiba a kastélyt, és lassan visszanyeri eredeti pompáját, akárcsak a hatalmas kastélykert. Nyaranta koncerteknek és különböző kiállításoknak ad helyet a kastélykert.

A kastély címe: Fehérvárcsurgó, Petőfi u. 2., de a „főútról” eltéveszthetetlen a kastélykert széle és a régi főkapu.
Fehérvárcsurgó honlapja »
Exit mobile version