Interjú Helena Bonham Carterrel

nlc | 2008. Június 12.
Charlie és a csokigyár, A halott menyasszony, Harcosok klubja és még sorolhatnánk a hosszú listát, a különleges arcú színésznőt biztosan láttuk a filmek egyikében, legutóbb pedig a Sweeney Todd című film női főszereplőjeként tűnt fel a mozikban. Most a film június 17-i DVD- megjelenése kapcsán kérdeztük Helenát filmes élményeiről.

Riporter: Már régóta szeretett volna musicalben szerepelni?

Helena Bonham Carter: Mindig is vágytam rá, de igazából már egy jó ideje feladtam ezt az álmomat. Aztán amikor jött a lehetőség, egyből tudtam, hogy nekem kell ez a szerep, ezt most nem hagyhatom ki! És nem csak azért, mert mindig is szerettem volna énekelni egy filmben, hanem mert 13 éves korom óta imádom Sweeney Todd-ot. Nagy kihívás volt, mert még soha nem énekeltem korábban, és ötletem sem volt, hogyan kell ezt jól csinálni. Csak gyakoroltam és gyakoroltam, és végül szerencsére én kaptam a szerepet.

Riporter: Melyik dalra a legbüszkébb?

Helena Bonham Carter: Igazából nem egy dalra vagyok büszke, hanem arra, hogy végigcsináltam, és hogy Stephen Sondheim produkciójában énekelhettem.

Riporter: Mit gondol, a dalok megállják önmagukban is a helyüket vagy csak a történettel alkotnak kerek egészet?

Helena Bonham Carter: Abszolút megállják önállóan a helyüket. Van köztük olyan dal, ami olyan lágy és finom, mint egy altató. Ezt még Billy-nek, a kisfiamnak is el szoktam esténként énekelni. Nagyon élveztem az egészet, Johnny-nak és Tim-nek egyedi elképzelése volt erről a filmről, hiszen ez most nem egy Brodway produkció volt. Valahogy úgy kellett énekelnünk, mintha beszélgetnénk egymással, de azért ez elég nehéz.

 

Riporter: Hogy tetszett a saját hangja, amikor visszahallgatta? Mert gondolom először a dalokat vették fel. Befolyásolta a játékát?

Helena Bonham Carter: Hú, hát igen, először a dalokat vettük fel. Jó sokat kellet foglalkoznom velük otthon. Gyakorlás és gyakorlás volt a házi feladat, mielőtt arra került volna a sor, hogy a stúdióban rögzítsük a dalokat. Aztán én már csak a végleges verziót hallottam, amit a szakemberek éjt nappallá téve dolgoztak össze a kis felvett dalrészletekből. Aztán persze meg kell tanulni az elejétől a végéig az egészet, mert ha élesben megy, nincs mese, nem elég egy-egy részletet tudni. Viszont amit megtanultam, hogy a dalok és rímek a sok gyakorlás után úgy az emberbe szívódnak, hogy a végén gondolkodás nélkül maguktól előjönnek. Ha sokat próbálsz, akkor a tested, a szád, az agyad annyira magáévá teszi, hogy már nem is kell gondolkodnod, mi következik most. Persze meg kellett oldani, hogy amikor a dalban pl. azt éneklem, hogy elkezdek pitét sütni, akkor tényleg a pulthoz érjek és elkezdjem, mert nem mindig jött ki úgy a lépés, hogy azt csináljam, amit énekelek. Nagyon összetett volt ez az egész, de nagyon élveztem.

A filmről

Tim Burton és Johnny Depp: a legendás rendező és kedvenc színésze újra együtt. Öt kiváló film – köztük az Ollókezű Edward és a Charlie és a csokigyár – után most egy hajmeresztően tökéletes thrillerrel jelentkeznek, amely Stephen Sondheim viharos sikerű színpadi műve alapján készült.

A 19. századi Londonban játszódó történet egy bosszú- és vérszomjas borbélyról szól, és minden megtalálható benne, ami a félelmetesen jó szórakozáshoz kell: vér, rejtély, románc, humor, ámulatba ejtő zenés számok és lenyűgöző látvány. Sweeney társát és áldozatait Helena Bonham Carter, Alan Rickman és Sacha Baron Cohen alakítják hátborzongató hitelességgel. Borbélyt keres? Egy igazi profit? Sweeney-nél biztos kezekben lesz…

DVD info:

Magyar cím: Sweeney Todd: A Fleet Street démoni borbélya
Eredeti cím: Sweeney Todd: The Demon Barber Of Fleet Street
Gyártási év: 2007
Hangok: magyar (5.1*), angol (5.1*), cseh (5.1*)
Feliratok: magyar, angol, cseh, román
Játékidő: 112 perc

Extrák

• 1. Lemez – A film
• 2. Lemez – magyar extrák
Burton + Depp + Carter = Todd
Sweeney Todd él: A démoni borbély igaz története
Merész musical: Sondheim – Sweeney Todd
Sweeney Londonja
A démoni borbély látványvilága
Grand guignol: Színpadi hagyomány
Véres üzelmek
A borotva dala (eredeti nyelven)
Képgaléria

Rendezte: Tim Burton (Charlie és a csokigyár)

Szereplők:
• Johnny Depp (A Karib-tenger kalózai)
• Helena Bonham Carter (Nagy hal)
• Alan Rickman (Drágán add az életed!)
• Sacha Baron Cohen (Borat)

Forrás: Fórum Home Entertainment

Ajánló:
Tim Burton lap.hu »
Johnny Depplap.hu »

Exit mobile version