Hosszú hétvége a Magas-Tátrában

Útközben jutott tudomásunkra, hogy őfelsége, a brit királynő – nyilván értesülve tervünkről – szintén északi szomszédunk felé vette az irányt. Rendőri készültségre így ott is számítani lehetett, de már nem tarthatott vissza bennünket semmi: a GPS-be már beprogramoztuk az úti célt, lélekben már a csúcsokat ostromoltuk, tudomásul vettük hát, hogy az udvartartás és az MI6 négy napig a nyomunkban lesz.*

A GPS egyébként induláskor nekünk 265 kilométert mutatott a célig (Nová Lesná), ezt a távot 4-5 óra alatt szoktuk megtenni, lévén az útnak csak elhanyagolható része autópálya, és lassít néhány kacskaringós hegyi szakasz is.

Keressünk szállást!

Az úti cél egyszerűen azért Nová Lesná (Alsóerdőfalva), mert pár éve, amikor elkezdtük felfedezni a Tátrát, teljesen véletlenül ebben a faluban szálltunk meg egy vendégházban, amely annyira megtetszett, hogy később sem akartunk kísérletezni más helyekkel. Nagyon tiszta, rendes, minden szobához tartozik zuhanyzó és jól felszerelt konyha, közel vannak a hegyek, a vasútállomás. Tehát nincs benne semmi extra, még rengeteg ilyen település van nagyon sok ilyen házzal a környéken, mert a környékbeli települések mind a turizmusra próbálnak építeni.

Persze aki sok tévécsatorna közül szeretne válogatni, többdarabos törülközőszettre és szobaszervizre vágyik, a Tátrában annak sem kell szomorúan sorvadoznia nomád körülmények közepette, hiszen rájuk vár Ótátrafüred és a hasonló, nagyjából 1000 m magasan elhelyezkedő üdülőtelepülések számtalan közép- és felső kategóriás szállodája.

Sok és sokféle szállás között válogathatunk a családi házban közös fürdőszoba-használattal bérelhető szobától a teljes luxust nyújtó patinás szállodákig. Kulturált vendégházakban saját fürdőszobával, közös, jól felszerelt konyhával fejenként 300-400 koronáért könnyedén találhatunk szállást (érdemes körülnézni például a Szlovakia.lap.hu oldalon). Az egyik legszebb szállodában, a több mint százéves ótátrafüredi Grand Hotelben 4900 koronába kerül egy kétágyas szoba főszezonban naponta.

Egy útikönyv sem felejti el megemlíteni, hogy a Magas-Tátra a világ legkisebb magashegysége. Rejtély, hogy ez miért annyira érdekes információ. Egyébként a Poprádra begördülő utazó szeme elé tornyosuló, a Szepesi-medence síkjából meredeken a 2600 méteres magasságba törő csúcsok láttán a források szerint csak nagy ritkán álmélkodik el egy-egy látogató, és dünnyögi maga elé merengve: „Hm, ez nem túl nagy.”

A Magas-Tátra vagány kis (magas)hegység, legalább harminc 2500 m feletti csúccsal, kisebb területen, mint a mi egyébként imádott Bükkünk. Ezzel együtt érdemes akkor is ellátogatni ide, ha nem akarjuk megerőltetni magunkat, és csak könnyed sétákhoz van kedvünk. A fenséges csúcsok és éles gerincek a völgyekből nézelődve ugyanolyan páratlan látvánnyal kecsegtetnek, mint a csúcsokról elénk táruló panoráma.

Mi péntekre és szombatra is egy-egy gyenge közepes erősségű túrát terveztünk be. Első nap a hegység nyugati szélén magányosan tornyosuló Krivánt (2497 m) céloztuk meg kényelmes 10 órai indulással. Ez kicsit késői időpont, de ezúttal nem akartuk, hogy a kikapcsolódás túlzottan az önsanyargatás irányába billenjen.

Arra azért érdemes figyelni, hogy még teljes sötétedés előtt lekeveredjünk a meredekebb ösvényekről, és mindenképpen ajánlatos az elemlámpának is helyet szorítani a szendvicsek mellett arra az esetre, ha ez mégsem sikerülne.

Szomorúan láttuk, hogy a Tri Studničky (Három forrás) melletti parkolóban a kifejezetten ronda, nyálkás idő ellenére rendületlenül járkál fel s alá a parkolóőr úr. Zord időjárás és alacsony forgalom esetén nagy ritkán előfordul, hogy a személyzet inkább nem fárasztja magát az ilyen elhagyatottabb helyeken található parkolókban, ilyenkor meg lehet úszni az egyébként távolról sem horribilis napi 160 koronás díjat. Most állt a parkolóban három autó, két lengyel meg egy cseh.

Bánatunkban – vagy valamilyen ösztönös késztetésnek engedve – továbbgurultunk, és akkor a következő kanyar után megpillantottuk a Magas-Tátra egyetlen nem hivatalos, de ingyenes parkolóját! Egy természetes kis útpadka kínálta magát, és parkolást tiltó tábla híján össze is zsúfolódott itt hét jármű. Mindegyik rendszáma nagy H betűvel kezdődött. Némi szégyenkezés és a „leleményességünk” feletti önelégültség között ingadozva bepréseltük magunkat egy terepjáró és az erdőszéli bozót közé, majd nekivágtunk a hegynek, és kisvártatva elnyelt minket a köd.

Mintegy négy-ötszáz méter emelkedés után nagy örömünkre bekövetkezett, amit annyira reméltünk: a fejünk felett egyre világosabb szürkére vékonyodott a köd, és további kétszáz méter szintkülönbség legyűrésével a felhők fölé küzdöttük magunkat, amelyekről kiderült, hogy csak belülről szürkék, igazából hófehérek.

Ettől kezdve végig olyan látvány vett körbe bennünket, amilyet otthon a téli depresszió alatt a természetfilmes tévécsatornákon szoktunk sóvárogva bámulni. Mögöttünk a jó minőségű felverthabtejszín-rétegből kibukkanó csúcsok, előttünk a kissé introvertált, de azért szimpatikus hegy, a Kriván, melyet jó időben egyébként állítólag a Mátrából is látni.

Szerencsére volt nálunk fényképezőgép, így további esetlen tájleíró bekezdések helyett a képeket hívjuk segítségül.

Lévén hétköznap, nem találkoztunk sok emberrel, ha igen, akkor pedig szinte kivétel nélkül honfitársainkként köszönthettük őket. Láttunk viszont több zergét, egy szakasztott verébkinézetű madarat fent a csúcson, amelyet a vélhetően a szendvicsmorzsák csaltak fel majdnem 2500 méter magasba. Ám a legérdekesebb állat egy albínó bébinyest volt, amelyről este az útikalauzból kiderült, hogy valójában hermelin. Ezzel sem veszített érdekességéből, mert ilyen állatot eddig csak fejedelmi palástok szegélyére rögzítve láttunk, és most kb. két méterre megközelített bennünket. Egyszerűen nem vett észre minket, mert a szemébe sütött a mögöttünk álló nap, és csak amikor a 24 órán át bizonyítottan garantált védelmet biztosító dezodorunk illatát felé sodorta a szél, akkor kezdett fejvesztve menekülni. Kora tavasszal két pontnak látszó mormotát is láttunk durván másfél kilométer távolságból, és pár éve medvenyomokkal is találkoztunk a hóban.

Este a szlovák tévéhíradóból értesültünk róla, hogy II. Erzsébet végül nem tudott velünk találkozni. Ha jól értettük, csalódott volt, hogy kénytelen beérni Gašparovič elnök úr társaságával, és szomorúan nézegette a hegyeket egész nap. Azt rontotta el, hogy ő a Tátra keleti felében túrázott aznap, mi pedig ott tavasszal jártunk. Mi nem bánkódtunk, nem szeretjük az ilyenkor elkerülhetetlen felhajtást, és mi pihenni mentünk.

A második nap élményeiről meséljenek a képek, eddig is jól beváltak. A cél a Kôprovský štít (Kapor-csúcs, 2367 m) volt, amely a Magas-Tátra legnagyobb állóvize, a Nagy-Hincó-tó fölött magasodik.

* Szerzőnk október végén járt a Tátrában.

Tátra.lap.hu »
Utazás.lap.hu »