Beyoncé az Arénában – ne maradj le a káprázatos show-ról

nlc | 2009. Április 22.
Végre Budapestre érkezik Beyoncé, az R&B koronázatlan királynője, hogy fantasztikus show-jával a magyar rajongókat is elkápráztassa.
Beyoncé

Beyoncé Giselle Knowles énekesnő, dalszerző, színésznő, táncos és divattervező. Kicsit pontosabban pedig az egyik legnagyobb csillag – és nem csupán Amerikában vagy az R&B világában.

1981-ben született Houstonban, egy divattervező és egy eladó első gyermekeként. Egészen kicsi korától már tánciskolába járt és szólista volt az egyházi kórusban. Tinédzser korára már több mint harminc ének- és/vagy táncversenyt nyert meg. Természetesnek mondható, hogy ilyen előzmények után művészeti iskolákban tanult, ahol tovább fejleszthette zenei tehetségét.

A világ a Destiny’s Child tagjaként ismerte meg 1998-ban, de a szólókarrierje további magasságokba emelte. Filmszínésznőként is egyre sikeresebb, bár az első években vígjátékokban szinte csak „domborítania” kellett, a Dreamgirls című moziban már megmutathatta igazi tehetségét.

A Destiny’s Childban tinilányokként kezdték, hogy a tagcserékkel fűszerezett bő évtized alatt 6 albumot, két remix lemezt és egy válogatást dobjanak piacra; 35 millió eladott albummal és Grammy díjakkal büszkélkedhessenek, s az egyik legsikeresebb amerikai női csapattá váljanak.

2001-ben kipróbálták magukat szólóban is, ami egyértelműen Beyoncé-nak sikerült a legjobban. Crazy in Love című dala hetekig vezette a legtöbb ország slágerlistáját, albuma milliószámra fogyott és besöpört érte minden díjat.

Bár a Destiny’s Child tagjaival ezután is dolgoztak, 2005-ben egy fellépésen jelentették be, hogy már soha többet nem folytatják együtt.
Beyoncé azonban folytatja a szárnyalását: nemrég került a boltokba harmadik önálló albuma I Am…Sasha Fierce címmel, melyről az If I Were A Boy dal máris megkezdte menetelését a sikerlistákon.

És miért lényeges mindez számunkra? Mert 2009. április 29-én végre Budapestre érkezik az R&B egyik legnagyobb sztárja, hogy elkápráztassa a magyar rajongókat is. A hírek szerint fantasztikus show várható a Budapest Sportarénában; a hölgy énekhangja és rendkívüli előadói kvalitásai pedig egy szemernyi kétséget nem hagynak afelől, hogy felejthetetlen estére van kilátásunk.

Időpont: 2009. április 29., 20.00

Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna, 1143 Budapest, Stefánia út 2.

Jegyárak: 12 900–19 900 Ft
Jegyek kaphatóak a Ticketpro országos hálózatában.

További információ:

www.livenation.hu »
www.beyonceonline.com »
www.ticketpro.hu »

Exit mobile version