5 tipp vonatos kiránduláshoz

Myreille | 2009. Szeptember 23.
Kiruccannál valahova hétvégén? Olyan magyarországi városokat mutatunk be neked, amelyeket könnyű vasúttal megközelíteni, és ahol könnyedén el lehet tölteni egy napot akár vagy egy hosszú hétvégét.
Debrecen

A vasútállomásról, amely a Nagyállomás nevet viseli, a Piac utca felé érdemes venni az irányt. Az egykori tehetős kereskedők emlékét az utcában álló színes kereskedőházak őrzik. Ugyancsak az utcáról nyílik a Csonka templom, amely nevét a toronykupola hiánya miatt kapta. A templom helyén már a XVIII. századtól tartottak istentiszteleteket, de az itt álló épületeket nem kímélték az elemek: az egykoron itt magasodó fatemplom leégett, a XX. század elején épített kőtemplom tornyát eredetileg hagymakupola zárta le, amely egy viharban megsérült. Helyreállították ugyan, de a következő vihar ismét kárt tett benne, végül Isten akarata szerint maradt „csonkán”. Azonban ha már Debrecen és templom, akkor a leghíresebb mégis a debreceni református Nagytemplom, amely egyben Debrecen jelképe és a legjellegzetesebb magyarországi klasszicista építmény. Ugyancsak országos hírű épület a Tisza-palota és az Aranybika Hotel, ahol egykor az ország nagyjai szálltak meg.

A Kossuth tér a református Nagytemplommal (fotó: Tourinform, Debrecen)

 

Debreceni Egyetem Botanikus Kertje (Debrecen, Egyetem tér 1.)

Nyitva tartás:
2009. március 16. – november 14.: 8.00–18.00
2009. november 15. – március 15.: 8.00–16.00

Pálmaház: hétfő–szombat: 10.00–12.00, 13.00–15.00, kivéve péntek: 10.00–12.00
Belépőjegy: felnőtt: 400 Ft, diák: 300 Ft.

Persze Debrecenben nemcsak a városnézésre és a múltidézésre kell időt szánni, hanem a Debreceni Egyetem Botanikus Kertjére is. A XIX. század elején a városi tanács a Déri Múzeum helyén, a Pap taván jelölte ki a kert helyét, azonban a tudományegyetem önállósodása folytán a XX. század közepén a füvészkert a Nagyerdőbe „költözött”, az egyetem épülete mögé.

Jelenleg is az „új” botanikus kert látogatható. A gyűjtemény közel 8 ezer növényfajt mutat be, de a kocsányos tölgy a régi Nagyerdő emlékét idézi.

Tipp: ha beülnél valahova egy sütire vagy kávéra – Gara cukrászda. »

Kis szökőkút (fotó: Tourinform, Debrecen)

 

Vonat: Budapest (Nyugati pu.)–Debrecen

221 km, menetidő: 2.30–3.00 óra
Teljes árú jegy (2. osztály), egy útra:
• gyorsvonat: 3380 Ft
• IC: 3920 Ft és helyjegyköteles

Debrecen.lap.hu »

Gyula

 

Vármúzeum:
Nyitva tartás: hétfő kivételével 9.00–19.00
Belépőjegy: felnőtt: 1300 Ft, diák: 600 Ft.
www.corvinmuzeum.hu »

Ladics-ház
Nyitva tartás: hétfőn zárva, kedd 14.00–18.00, szerda–szombat 10.00–18.00, vasárnap 10.00– 14.00
Belépőjegy: felnőtt: 600 Ft, kedvezményes: 300 Ft.
www.ladics.rendernet.hu »

A gyulai vár érdekessége, hogy az egyetlen épen maradt sík vidéki téglavár Közép-Európában, ráadásul a várban színház is működik. A vár építését a XV. században Maróti János bán kezdte el, de Corvin János fejezte be. Az utóbbi nevéhez fűződik a kerek ágyútorony, amely később az ő nevét is kapta; a szaknyelv Corvin-bástyának nevezi. A várban némi időt a török is töltött, napjainkban pedig a középkori vár elevenedik meg jelmezek segítségével.

Ugyancsak időutazásra hív a Ladics-ház. Az L alakú földszintes polgári ház a 19. században épült, stílusa barokk. A házban hat korhűen berendezett szoba mutatja be a XIX. és a XX. századi vidéki polgárság életstílusát. Gyula város híres szülötte Erkel Ferenc, akinek szülőháza ma Erkel-emlékmúzeumként működik.

A gyulai vár

A város múltja elevenedik meg a Százéves cukrászdában (Erkel tér 1.) is, amely 1840-ben nyitott, és Gyula első cukrászdája volt. Ma cukrászmúzeumként üzemel, és szerencsére tömegével őrizte meg a cukrászeszközöket.

Gyulára azonban nem szabad úgy menni, hogy az ember nem visz fürdőruhát. A várfürdő termálvize igen kedvelt, és érdekessége nemcsak a víz összetételéből adódik, hanem egy fa folytán, amelynek árnyékában a városi legenda szerint Erkel a Bánk bán operát komponálta.

Erkel-ház (Fotó: Tourinform Gyula)

Vonat: Budapest (Nyugati és Keleti pu.)–Gyula
212 km, menetidő: 2.45–3.45 óra
Teljes árú jegy (2. osztály) egy útra:
• gyorsvonat: 3160 Ft
• IC: 3560 Ft és pótjegyköteles

Gyula.lap.hu »

Pécs

 

Csontváry Múzeum
Cím: Pécs, Janus Pannonius u. 11.
Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága »

A nyolc világörökségi védelem alatt álló magyarországi kincs közül az egyik: a pécsi ókeresztény sírkamrák. A IV. századi ókeresztény sírkamrák kultúrtörténeti jelentősége felbecsülhetetlen. A feltárt épületegyüttes részletesen szemlélteti a római provinciák kora keresztényi temetkezési szokásait és építészetét. Pécs történelme igencsak gazdag, a római keresztényeken kívül a törökök is hagytak épített emlékeket. A dzsámi és a minaret ma már Pécs jelképei közé tartozik, akárcsak a székesegyház. A vasútállomás elég messze van a város központjaként számon tartott Széchenyi tértől, ráadásul az út gyalog nem túl látványos, ezért érdemes buszra szállni.

A teret bármelyik oldalról nézzük, pécsi képeslapokat idéz. A dzsámi gyakran eltereli a figyelmet a Zsolnay-kútról, amelyet Zsolnay Vilmos készített 1900-ban. Pécs számos érdekes múzeummal büszkélkedhet, ám a Káptalan utcában (Múzeum utca) jelenleg teljes rekonstrukció zajlik, ezért csak két múzeum látogatható: a Zsolnay és a Csontváry Múzeum. Valamennyi kiállítás a PÉCS2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében kerül felújításra, és jövő év tavaszán nyílik meg újra.

Vonat: Budapest–Pécs
228 km, menetidő: 2.50 óra
• Teljes árú jegy (2. osztály) egy útra:
• IC: 3740 Ft és helyjegyköteles vagy 3780 Ft és pótjegyköteles

Tipp: még több pécsi látnivaló »

Pécs.lap.hu »

Szolnok

Szolnok az Alföld közepén, a Tisza partján, a Zagyva torkolatánál fekszik. Bár a város történelme igen viharos, anno volt itt jelentős sóhivatal, állomásozott itt török, és minden szabadságharcból és forradalomból kivették a részüket a város lakói, a várost mégsem csak épített kincseiért érdemes felkeresni. Persze érdemes megnézni Szolnok minden templomát és a zsinagógáját, no meg a híres víztornyot és az egykori árkádos vásárteret, amely most Kossuth Lajos tér, azonban a természet is igazi érdekességeket tartogat.

Szolnok, Kossuth tér (Fotó: Tourinform Szolnok)

A tiszavirágzás és a molnárfecsketelep a város legjelentősebb természeti értéke és vonzereje. A régi belvárosi házak erkélyei alá a molnárfecskék fészkeket építettek, de a szolnokiak megtalálták a módját, hogy kellemesen éljenek együtt a fecskékkel. Tálakat tettek a fészkek alá, így az embereket nem zavarják a madarak, a madarak pedig boldogan költhetnek. A fecskék (is) szeretnek Szolnokon lenni, mert a Zagyva és a Tisza partjainál rengeteg „finom falat”, azaz rovar él.

Tiszavirágzás (Fotó: Tourinform Szolnok)

Ugyancsak a Tiszához kapcsolódik a másik látványosság, a tiszavirágzás (igaz, a legközelebbi jelenségre sajnos jövő augusztusig még várnod kell), amikor a kérészek násztáncukat lejtik. A Tisza partján található a Szolnoki Művésztelep is, amely több mint 100 éves, és Magyarország legrégebbi művésztelepe. A Kert Galériában kortárs művészek kiállítása látható.

Van még egy érvünk Szolnok mellett – ha a pároddal mész, semmiképp ne hagyjátok ki a Magyar Repüléstörténeti Múzeumot, hiszem hazánkban ez a legnagyobb katonai repülőgép gyűjtemény, ahol polgári, rendőrségi, vízügyi és sport repülők is alaposan szemügyre vehetők. Itt sorakoznak a Magyarországon rendszerben állt helikopterek, sugárhajtású és légcsavaros, vadász és csapásmérő, kiképző és gyakorlógépek, és a “másik oldalon” harcolt Starfighter és Hunter. Az arzenált gazdagítja, egy IL-2-es gép, amelyik a II. világháborúban a Balatonba zuhant.
www.repulomuzeum.hu »

A Repüléstörténeti Múzeum madártávlatból (Fotó: Tourinform Szolnok)

Ha megéheztél – kávézótipp: Mood Cafe »

Vonat: Budapest–Szolnok
100 km, menetidő: 1.14–1.54 óra
Teljes árú jegy (2. osztály) egy útra:
• gyorsvonat: 1590 Ft
• IC: 2130 Ft és helyjegyköteles

Szolnok.lap.hu »

Győr

A rómaiak Arrabonának nevezték, napjainkban az egyik legtöbb látnivalót rejtő város. A vasútállomás közelében a városháza fehér-szürke épülete „kastélyként” uralja a sétálóutca elejét. A belvárosban, a Széchenyi tér környékén szinte minden régi háznak története van: az egyikben Napóleon töltött egy éjszakát, a másikban Kovács Margit-gyűjteményt őriznek, a harmadikban egykor a városháza működött. A régi győri házak jellegzetessége a sarokerkély. A régi városrész mellett a Káptalan-domb, a bazilika, a püspöki vár és palota, valamint a „folyó másik partján” az egyetemi negyed színezi a város képét. A belvárosi szobrok skálája igen széles, a régi Szentháromság-szobortól az egyetemnél látható és a diákélet szerves részévé vált sárkányrepülő fiún át az alig 10 éves A csónakos szoborig.

Győr belvárosának szinte minden utcáján végig kell sétálni, némelyiken többször is, hogy minden apró részletet megfigyelhessünk, de nem szabad megállni a házsor végénél, tovább kell menni a töltésen, hogy a Rába holtága megmutathassa minden szépségét. Győrben annyi a látnivaló, hogy akár egy hosszú hétvégét is érdemes ott eltölteni, és ha már ott vagyunk, akkor meg kell nézni a híres Győri Balettet, és ki kell próbálni a gyógyfürdőt is.
Még több győri program »

Vonat: Budapest–Győr

131 km, menetidő: 1.26–2.02 óra
Teljes árú jegy (2. osztály) egy útra:
• gyorsvonat: 2040 Ft
• IC: 2700 Ft és helyjegyköteles

Győr.lap.hu »

Tipp utazástervezéshez – online menetrend és jegyvásárlás: www.mav-start.hu »

 

Exit mobile version