A Porcupine Tree Budapesten

A nyolcvanas évek híres progresszív rock zenekara Steve Wilson házistúdiójából indult, ahol az akkor még mindenfajta zenei kísérletre nyitott kamasz magától tanult meg gitározni és billentyűs hangszereken játszani. Az akkori londoni alternatív körökben már jól ismertek volt az Altamont és a Karma, melyeknek Wilson is tagja volt.

1987-ben Wilson két olyan kísérletbe is belevágott, ami végül elhozta számára az ismertséget. Az egyik a No-Man nevű art-rock trió volt, amelyet Tim Bowness énekessel és Ben Coleman hegedűssel alapított. A másik csupán poénként indult két barát között: Wilson és Malcolm Stocks kitaláltak egy képzeletbeli legendás zenekart a hetvenes évekből, soha nem élt tagokkal és nem létező albumokkal – ez volt a Porcupine Tree. Wilson ezt megelőzően több dalt is rögzített a képzeletbeli csapattal házi stúdiójában, amelyeket egy idő után méltónak talált arra, hogy egy műsoros kazettát készítsen belőlük Tarquin’s Seaweed Farm címmel, és elküldte néhány olyan ismerősének, akikről úgy gondolta, talán érdekli őket. Köztük volt a Freakbeat című brit magazin is, akiknek a szerkesztői, Richard Allen és Ivor Trueman éppen azon voltak, hogy egy lemezkiadót alapítsanak. Más underground zenekar társaságában, meghívták a Porcupine Tree-t is, hogy énekeljenek egy dalt az első kiadványukon.

Az első „album” után Steven egy másikat is felvett a stúdióban The Nostalgia Factory címmel, és mindkettő borítóját teleírta a zenekar „igaz történetével” és más félrevezető információkkal. Underground körökben nagy érdeklődésre tettek szert ezek a lemezek, egy új lemezkiadó, a Delerium gyűjteményes albumának, a Psychedelic Psaunának köszönhetően, amelyen a Porcupine Tree Linton Samuel Dawson című nótája is szerepelt. Steven nem sokkal később aláírta a szerződést a Deleriummal, akik újra kiadták mindkét lemezüket dupla album formájában On the Sunday of Life címmel. Először ezer példányt dobtak piacra belőle, de akkora volt a rajongók és a média érdeklődése, hogy pár napon belül újragyártották, de ezúttal már CD formátumban is. Nem sokkal később az On The Sunday of Life húszezer példányban kelt el, és ezen hallható volt a már klasszikusnak számító Radioactive Toy. Wilson újabb dobása egy harminc perces kislemez, a Voyage 34 volt, amely az Orb vagy a Future Sound of London hangzásvilágát ötvözte rockos gitárszólókkal, és egy a hatvanas évekből származó LSD propaganda szövegével. A dal igazi underground sláger lett, feltört a független slágerlisták első húsz helyezettje közé.

A Porcupine Tree ezzel egy olyan név lett, amelynek igazi zenészekre és valódi koncertekre volt szüksége. Steven így maga köré gyűjtötte azokat, akikkel megalapíthatta az álombandát. Ez a basszusgitáros Colin Edwin volt, a dobos Chris Maitland és a billentyűs Richard Barbieri. A zenekar tagjai sokszor cserélődtek az évek során, de mindig olyan zenészek voltak, akik magukénak érezték a Porcupine Tree stílusát. Az On The Sunday Life-ot még nyolc album követte, a legutóbbi idén jelent meg The Incident címmel.

A The Incident egy borzongató utazás, kísérteties, hipnotikus és eufórikus. A címadó dal egy ötvenöt perces zenei állásfoglalás, amelyről Wilson úgy nyilatkozott, egy kissé szürreális szerzemény, ami a kezdet és a vég körül forog és azt sejteti, a dolgok már soha nem lesznek a régiek. Ez a gondolat akkor fogalmazódott meg benne, amikor dugóba került az autópályán és elhaladt az azt okozó baleset helyszíne mellett.

– Volt egy tábla, amelyen az állt, Police – Incident – idézte fel Wilson. – Ennek láttán mindenki lelassított és a nyakát nyújtogatta, hogy lássa, mi történt. Később rájöttem, hogy a „Baleset” szó mennyire semmitmondó azok számára, akik szenvedő alanyai voltak egy ilyen tragikus eseménynek. Ekkor hirtelen úgy éreztem, hogy a balesetben meghalt áldozatnak a szelleme beült mellém az autóba. Ez olyan hatással volt rám, hogy elkezdtem más, korábbi úgynevezett balesetek után kutatni az újságokban, és sajnos találtam is belőlük bőven. Ezekből születtek az album dalai, amelyeknek a szövegét első szám első személyben írtam, hogy a hideg és távolságtartó híreket emberközelivé tegyem.

Wilson ehhez ráadásul hozzátette a sajt élményeit is, többek között azt, amikor elvesztette egyik gyerekkori barátját, vagy a pillanatot, amikor elhatározta, hogy feladja biztos megélhetését a zene kedvéért. Az album abban különbözik az előző Porcupine Tree lemezektől, hogy amíg az eddigieknél a dalok megfelelő sorrendje keltette a folytonosság érzését, az Incident esetében az egyik szerzemény szinte „átfolyik” a másikba.