4 szuper télbúcsúztató karnevál – vidám képekkel

nlc | 2010. Február 14.
Ismét nyakunkban a fékevesztett utcai mulatozások, télbúcsúztató, tavaszköszöntő ünnepségek időszaka. Februárban szinte egész Európában egymást érik a velenceihez hasonló színpompás karneváli vigasságok. Idén te is légy részese az alábbi őrült kavalkádok valamelyikének!

 Viareggio – Olaszország

Bár az olaszországi karneválozó városok körében Velence még mindig az első helyen áll, azért érdemes egy kevésbé közismert karneválhelyszínnel is megismerkedni. A tengerészek és hajójavítók lakta nyugat-olaszországi városkát az 1800-as évek elején érte utol a tengerparti nyaralások Európa-szerte terjedő divatja. A település már a XII. században fontos kikötő volt, mára pedig kellemes fürdővárossá, népszerű üdülőhellyé nőtte ki magát. Amiért a legtöbben télvíz idején felkeresik a várost, az a nagy múltú (a karnevál gyökerei 1873-ig nyúlnak vissza), óriási tömegeket vonzó, színpompás karneváli forgatag, mely méltó helyet foglal el Olaszország leglátványosabb eseményei között.

A toszkán ünnep középpontjában a hatalmas méretű papírmasé bábuk állnak, mára világszerte jelentős hírnevet szerezve a városkának. A karnevál csúcspontját a város tengerparti részén, a La Passeggiatán végighaladó, óriási papírmasé bábukkal feldíszített karneváli kocsik és az azokról lezúduló konfetti- és cukorkaeső jelenti.

 

A látványos show középpontjában álló figurákat a helybéliek készítik el a várostól északra eső óriási hangárban (Carnival Cittadella of Viareggio), a kocsikészítő-mesterek munkáját pedig az e célra kialakított múzeumban tekinthetjük meg egész éven át. A parádét gasztronómiai rendezvények, kulturális programok kísérik, a színes eseménysorozat  pedig egy hatalmas városi tűzijátékshow-val ér véget.

A karneváli felvonulások időpontja: 2010. február 14., 16., 21.
Bővebb információ: www.viareggio.ilcarnevale.com »

 Télbúcsúztató népünnepély – Köln, Németország

Európában elsőként a Rajna menti nagyvárosban, Kölnben rendeztek jelmezes felvonulást. A kölni karnevál a világ legnagyobb hagyományőrző ünnepei közé tartozik, s a város lakói által ötödik évszaknak nevezett bohókás népünnepély évről évre több mint egymillió látogatót csábít a városba.

A hagyományoknak megfelelően idén februárban is felélénkül az élet Kölnben, a hamvazószerda előtti héten – február 11. és 14. között – a belvárosban jelmezes utcai fesztivál formájában tombol az őrület. Az utcákon a maskarás-jelmezes felvonulók tömegei veszik át a főszerepet, a különféle bálok és parádék pedig egymást érik.

A csaknem egy héten át zajló fékevesztett utcai mulatozás a boszorkányok báljával veszi kezdetét az óváros szívében, a Régi piactéren, pontban 11 óra 11 perckor. Ettől kezdve éjt nappallá téve tart az ünneplés az utcákon, tereken, a kocsmákban, sőt még a munkahelyeken is.

A karneváli tradíciók része az asszonyok farsangja is (február 11.), amikor a nők külön vigasságot rendezhetnek maguknak, kizárva a mulatságból a férfiakat. A karnevál csúcspontja a rózsák hétfője (február 15.), az igazi őrület ekkor veszi csak igazán kezdetét. A hangulat a tetőfokára hág, több tucat – füzérekkel díszített, óriási bábukkal és jelmezes emberekkel teli – hatalmas autó vonul végig Köln belvárosán, az ünneplő tömegre édességzuhatagot és virágesőt szórva. A féktelen farsangi vigalom húshagyókedden (február 16.) ér véget a karneváli szalmabábu rituális elégetésével. Hamvazószerdán (február 17.) végleg elcsendesül a hangoskodó tömeg, és a városi élet újra visszatér a megszokott hétköznapi kerékvágásba.

A karnevál időpontja: 2010. február 11–17.
Bővebb információ: www.koelnerkarneval.de »

 Virágözön Nizzában – Franciaország

A francia Riviéra (Côte d’Azur) legnevezetesebb téli eseménye a minden év februárjában megrendezett színpompás nizzai karnevál. A két héten át tartó ünnepségsorozat ideje alatt a város megtelik élettel: a karneváli felvonulások, elegáns virágparádék, előkelő estélyek, koncertek, szórakoztató események és tűzijátékok látogatók tömegeit csábítják a városba. A karnevál szervezői minden évben más-más téma alapján állítják össze a felvonulók és nevezők jelmezeit, egyúttal évről évre újabb üzenetet is közvetítenek az emberek számára. Idén „Kék bolygó” címmel a környezet védelme kerül a középpontba.

A karnevál a francia Riviéra legnevezetesebb téli eseménye, amely már több száz éve ejti ámulatba az ide látogatókat. Február 12. és 28. között rengeteg program tartja lázban Nizza lakóit és az idesereglő turistákat. Elképesztő méretű papírmasé maszkok, virágfelvonulások, előkelő estélyek, rock- és technókoncertek, szórakoztató előadások és tűzijátékok váltják egymást két héten át.

A karnevál szerves része a nizzai és a környékbeli virágtermesztők és kereskedők színpompás virágfelvonulása. A fesztivál ideje alatt igazi színorgia uralja a várost, csodaszép virágköltemények, színpompás ruhákba öltözött karneváli felvonulók, hatalmas díszes kocsik, virágokból készített óriáskompozíciók vonulnak végig a város tengerparti sétányán, a Promenade des Anglais-n.

A gyönyörűséges virágokból jut a nézelődőknek is bőven, hiszen a kocsikon utazó, különleges jelmezbe öltözött felvonulók virágok százait dobálják a fellelkesült tömegre, joggal nevezik ezért a virágok csatájának. Ha részesei szeretnénk lenni a színpompás eseménynek, sajnos nem úszhatjuk meg, hogy ne nyúljunk a pénztárcánk mélyére. Ha ülni szeretnénk, számítsunk rá, hogy borsosabb árat kell fizetnünk a látványért, cserébe azonban „páholyból” gyönyörködhetünk a díszes felvonulásban. A karnevál része a fények fesztiválja is, amikor az este folyamán a díszesen kivilágított karneváli kocsik vonulnak végig Nizza belvárosán.

Az események időpontja:

Hivatalos megnyitó: 2010. február 12. A belépés ingyenes.

Jelmezes felvonulások:
Február 14., 16., 21., 28., 14.30
Jegyárak:
Állójegy: 10 euró
Ülőjegy: 20 euró
Virágkarnevál időpontja:

Február 13., 17., 20., 24., 27., 14.30
Jegyárak:
Állójegy: 10 euró
Ülőjegy: 25 euró

Fények fesztiválja:
Február 13., 20., 23., 27., 21.00
Jegyárak:
Állójegy: 10 euró
Ülőjegy: 25 euró 


A fesztivál zárórendezvénye:
február 28., 19.00 órától, a belépés ingyenes.

Időpont: február 12–28.

Bővebb információ: www.nicecarnaval.com »

 Citromfesztivál – Menton, Franciaország


A vidék másik nagyszabású eseményének színhelyére, az Azúr-parton fekvő festői szépségű kisvárosba, Mentonba Nizzából fél óra alatt juthatunk el. Az olasz határ szomszédságában fekvő városkát kedvező földrajzi adottságai önmagában is igazi kis gyöngyszemmé varázsolják. Rendkívüli szubtrópusi klímájának köszönheti, hogy a téli időszakban Franciaország legmelegebb városa szerepében tetszeleghet, ahol szinte soha nincs igazi tél. 

A városka népszerűségét nagymértékben növeli az évente megrendezett citromfesztivál, amelyre idén február 12. és március 3. között kerül sor, immáron 77. alkalommal. A fesztivál megrendezésére egyébként az év első citrom- és narancsszürete is apropóul szolgál, ezek jelentik ugyanis a térség fő terményeit, nem csoda hát a méltó ünneplés.

Ez tehát a francia Riviéra második leglátogatottabb eseménye, amelynek keretében déligyümölcsökből kirakott óriási figurák lepik el az apró utcákat, tereket, citrommal, naranccsal díszített kocsik vonulnak végig a városon, és ejtik ámulatba nézőket. Idén is rengeteg színes rendezvény kíséri a citromfesztivált, élen a helyi kézművesek termékeinek bemutatójával és a csodálatos orchideakiállítással.

 

A karnevál időpontja: 2010. február 12. – március 3.
Bővebb információ: www.feteducitron.com »

 

Exit mobile version