Kezdődik a strandszezon Budapesten

nlc | 2010. Április 26.
Már csak párat kell aludni, és indul a strandszezon! A budapesti strandok számtalan akcióval és programmal várják május elejétől a fürdőzőket.

A strandszezon szokás szerint május 1-től kezdődik, az első májusi hétvégétől már fogadják a fürdőzőket a Gellért  és a Dagály nyári medencéi, valamint a Palatinus. A többiek a hónap folyamán lépcsőzetesen május közepén/végén nyitnak. Legkésőbb a tavaly nagy sikerrel újraindított Pünkösdfürdő kezdi fogadni a vendégeket: a tervek szerint a tanév végétől. A szezonzárás szokás szerint augusztus végén lesz.

Nyitva tartás, kedvezmények

A strandok május 1-től egységesen 10-19 között lesznek nyitva, de június 1-től augusztus 20-ig hétvégén, azaz pénteken, szombaton és vasárnap tovább, este 8 óráig várják a vendégeket.

Az árak alig változnak: az emelés mindössze száz forintos lesz, kivéve a Dagályban és a Csillaghegyi strandon, ahol nincs emelés.

A kedvezmények köre tovább bővül. A nyár legnagyobb újdonsága az idén először bevezetett szezonbérlet, amely minden strandra érvényes május1-től augusztus 31-ig. A felnőtt bérlet ára 48 ezer, a gyereké 38 ezer forint. (A bérlet nem átruházható, és ha a strand rossz idő miatt zárva tart, a Dagály fürdő medencéi várják a fürdőzőket.)

 

A tapasztalatok alapján ismét a szezon slágerének ígérkezik a Strandváró program, melynek keretében hétfőtől péntekig minden nap más-más strand látogatható 50 % kedvezménnyel. Hétfőn a Dagály, kedden a Paskal, szerdán a Csepeli strand, csütörtökön a Római és pénteken  a Csillaghegyi strand várja fél áron a látogatókat. A délutáni kedvezményes jegy zárás előtt három órával vásárolható, ára megegyezik a strandváró program jegyével, azaz fél áron kapható. (A két kedvezmény egyszerre nem érvényesíthető.)

Közkívánatra ismét lesz négyszemélyes családi jegy, 2 felnőtt és 2 gyerek együtt összesen 400 forintot spórolhat vele a jegy árából. A belépés kétéves korig ingyenes, 14 éves korig gyerekjegyet, fölötte pedig teljes árú jegyet kell váltani. A strandokra is – a fürdőkhöz hasonlóan – az újonnan bevezetett proxy belépő órákkal lehet bemenni. Kivétel a legrövidebb ideig nyitva tartó legkisebb strand, Pünkösdfürdő, ahol marad a tavalyi karszalagos beléptetés.

Tervezett programok

A teljes szezonban élvezhetik a vendégek a strandmasszázst a Palatinuson és a Széchenyi fürdőben. A tavalyi siker után idén is lesz Strandok éjszakája, a tervek szerint nyár közepén. A népszerű, Cinetrip által szervezett bulik nyárra kiköltöznek a szabadba, ahol kétszer tartanak party-t júliusban és augusztusban. A hagyományoknak megfelelően június elején megrendezik a Szigeti sportvarázst a Margitszigeten, de ezen kívül több sportprogram is várja a mozogni vágyókat a különböző strandokon.

strand.lap.hu »

Exit mobile version