Angyalok és démonok |
Főbb helyszínek: Angelica Könyvtár, Szent Péter-bazilika – Vatikán, Piazza Navona, Piazza del Popolo, Pantheon – Piazza della Rotonda.
Robert Langdon (Tom Hanks) egy súlyos bűntény nyomába ered az Örök Városban, és mivel Dan Brown regényeiben a cselekmény mindig egy sötét egyházi titok körül bonyolódik (előzetesért katt ide), így leginkább templomokban és könyvtárakban akad dolga. Egy katolikus egyház által szervezett római városnézés sem lehetne átfogóbb annál, amit a filmben láthatunk. Az egyetlen szépséghiba, hogy bár Ron Howard rendező és stábja sok eredeti helyszínen forgatott, a vatikáni Szent Péter térre mégsem kaptak forgatási engedélyt, így annak csak a felépített mását láthatjuk a filmben, de az is elég meggyőző.
Az Angyalok és démonok túrát ajánljuk: a régi templomok szerelmeseinek és a vallási élet iránt erősen érdeklődőknek.
A tehetséges Mr. Ripley |
Főbb helyszínek: Le Grand Hotel, Piazza Navona, Piazza di Spagna és a Rómától alig ötven kilométerre fekvő festői tengerpartszakasz, Anzio.
Jude Law és Matt Damon igazi playboyokat alakítanak az azóta már sajnálatosan elhunyt rendező, Anthony Minghella nagyszerű thrillerében, akik nagykanállal habzsolják az életet Olaszországban. Az efféle habitushoz természetesen nem múzeum- és templomlátogatások, hanem luxushotelek, kávézók, tengerpart és klubok (Jude Law és Matt Damon fülledt római dzsesszklubos előadásáért katt ide) illenek, tehát ha a város fiatalos és dögös oldalára vagyunk kíváncsiak, A tehetséges Mr. Ripley ideális néznivaló. Bár a film az ötvenes években játszódik, turisztikai szempontból nem sokat veszített a hitelességéből, mivel Rómában épp az a jó, hogy a leghíresebb részei nem sokat változnak.
A tehetséges Mr. Ripley túrát ajánljuk: fiatal baráti társaságoknak anyagi problémák nélkül, valamint bulizni vágyó pároknak.
Római vakáció |
Főbb helyszínek: Sant’ Angelo-kastély, Spanyol lépcső, Piazza Venezia, Colosseum, Tiber folyó, Via dei Fori Imperiali, Fontana di Trevi, Cafe Rocca és szinte az egész város.
Róma sosem volt annyira mesés és idealizált, mint William Wyler 1953-as klasszikusában, de egy olyan tündéri hercegnőhöz, akit Audrey Hepburn játszik, nem is illene más, csak egy ilyen fantasztikus város. Az unalmas élete elől elszökő hercegnő és az amerikai újságíró szerelméről szóló mozi majdnem elvette Párizstól a „szerelem városa” megtisztelő címet, és a stáb azzal is újat mutatott, hogy az ötvenes évek hagyományaitól eltérően nem műtermekben, hanem eredeti helyszíneken forgattak. Talán a Spanyol lépcső vált a leglegendásabb forgatási helyszínné a filmből, de Audrey és Gregory Peck egy Vespa segítségével (ha akarsz velük várost nézni, kattints ide) bejárta szinte az egész várost.
A Római vakáció túrát ajánljuk: nászutasoknak, született romantikusoknak, és olyan embereknek, akik szívesen megnéznék az egész várost.
Minden kút Rómába vezet |
A film címe sajnos csalóka, ugyanis a sztori legnagyobb része New Yorkban játszódik, és a stáb is csak egy rövidebb időre ruccant át Rómába, hogy megörökítsen egy esküvőt és egy festői teret a Fontana del Amoréval, vagyis a szerelem kútjával a közepén, amibe ha beledobunk egy érmét, a legenda szerint szerencsések leszünk a szerelemben. A hősnőnk (Kristen Bell) inkább kivesz pár érmét onnan (előzetesért katt ide).
Éjszaka a Földön |
A film egyetlen éjszaka leforgása alatt játszódik, és öt különböző nagyvárosban (Róma, Párizs, Helsinki, Los Angeles, New York) dolgozó taxisofőr éjszakai kalandját meséli el. A római taxisofőrünk (filmrészletért katt ide) a megállíthatatlan beszélőkével rendelkező Roberto Benigni, akinek egy nem túl jó egészségi állapotban lévő papot kell fuvaroznia. Az éjszakai Rómából is sokat láthatunk ugyan, de a hangsúly azon van, hogy felkészítsük magunkat: Rómában a taxisofőrök nem könnyű esetek!
Az édes élet |
Ha olasz filmművészetről beszélünk, Federico Fellini neve egyszerűen megkerülhetetlen, hiszen számos filmklasszikust forgatott az Örök Városban (lásd lejjebb), de a legsikerültebb városimázsreklámot mégis egy szőke és nagy mellű svéd színésznőnek, Anita Ekbergnek köszönheti, aki fekete estélyiben állt be a híres Fontana di Trevi szökőkútba, hogy elcsábítsa Olaszország akkori legnagyobb sármőrét, Marcello Mastroiannit (a filmrészlet itt megtekinthető). A férfi természetesen követte őt a szökőkútba.
Extra ajánlatunk: Cinecittà Stúdiók |
A legendás római filmstúdiót még 1937-ben alapította Benito Mussolini. A 22 színpadot, 180 irodát és 82 raktárhelyiséget magában foglaló gigászi létesítmény számos filmklasszikus (Ben Hur, Federico Fellini filmjei, Münchhausen báró kalandjai, New York bandái, Róma című sorozat…) forgatásának adott otthont, de a nyilvánosság számára sajnos még mindig nem látogatható. A szigor kijátszására ajánlott újságírónak vagy filmes tanulmányi csoportnak álcáznunk magunkat, ugyanis ezen esetekben hajlandóak velünk kivételt tenni, és körbevezetni a létesítményben. Jó hír, hogy hamarosan szórakoztatóparkká is válik a Cinecittà, és akkor már a nagyközönség is megcsodálhatja a bámulatos régi díszleteket.
Honlap: www.cinecittastudios.it »
További római filmes ajánlataink:
Hipervándor, Róma – Nyílt város, 8 és ½, Only You, Mission: Impossible III., Napfogyatkozás, A Keresztapa III., Eurotúra, Biciklitolvajok, Fellini – Róma. |