A nyár legforróbb slágerei – NLCafé válogatás videókkal!

nlc | 2010. Június 30.
Ha már ebben a forróságban nem lehetünk a tengerparton és nem szürcsölhetünk koktélt a pálmafák alatt, akkor lopjuk a nyarat az irodába! Íme, a legjobb 5 nyári sláger az NLCafé fórumozóinak és szerkesztőinek ajánlásával!

A ’90-es évek meghatározó nyári slágere volt Modjo Lady című slágere, melynek mi most az akusztikus verziójával kedveskedünk nektek. Szerintünk ez a top nyári slágerek közül az első számú.

Egy újabb férfi előadó, Bryan Adams. Őt már Ti, fórumozók ajánlottátok nekünk. És mi megfogadtuk a tanácsotokat: egészen a második helyig repítettük a Summer of ’69 című dalt. A dal remek, a klip egyetlen baja csak annyi, hogy semmi köze nincs a nyárhoz.

 

A magyar előadók közül igazán nehéz volt választunk. végül a Neotont és a Fresht is megelőzte a Geszti Péter által vezetett Rapülők zenekar. A Holiday Rap már csak a szövege miatt is megérdemli, hogy a harmadik helyen landoljon: „Hány j-vel írják, hogy Siófok…”

 

Szintén a fórumozók ajánlatával: The Underdog Project: Summer Jam. Ezt a klipet férfi és női kollégáink is egyaránt megkedvelték, hiszen izmos kosarazó fiúk és bikinis csajok is ugrálnak benne. Nem utolsó sorban egyszerű, fülbemászó dallamát nem felejtettük el, pedig régen volt már mikor ez a dal ostromolta a slágerlistákat.

Ugye nem gondoltátok, hogy kihagyjuk a sorból a világ legbugyutább, de legviccesebb nyári slágerét? A Ketchup songot több mint 22 millióan nézték meg a youtube-on. A semmitmondó szöveg mellett felhívnánk a figyelmet a legamatőrebb koreográfiára is, amit még azok is elsajátíthatnak, akik nem nézték a ’80-as években az Úgy táncolnék veled című műsort.

 

Exit mobile version