Fajok közti erotika

Viki & Csaba | 2010. Szeptember 23.
Mivel a forgalmazók abból indulnak ki, hogy a múlt heti nagy mozikedvezmények után az emberek hanyagolják a sötét vetítőtermeket, így a héten csak némi maradékot kapunk premierként, hogy azért ne kelljen friss filmek híján elviselni ezeket az ínséges időket. Egy szerelmes szörny, három szerető, egy burleszkturné, valamint romasors a mozikban.
 Hibrid

Viki
Sokáig nem hittem a romantikus horrorfilm műfajának létezésében, de aztán egy ismerősöm rávilágított, hogy Drakula története klasszikusan ebbe a zsánerbe tartozik, és azóta kitartóan keresem a gróf sorstársait. Sajnos az utóbbi időben egyedül az Engedj be! című svéd vámpírfilmnél éreztem hasonlót (az Alkonyat-filmeknek nem sok közük van a horrorhoz): egyszerre lúdbőröztem a félelemtől, és lágyult el a szívem a két főszereplő csodás érzelmi kötődésétől. Vincenzo Natali (Kocka) filmje valami hasonló pálfordulást kíván végrehajtani a klasszikus Frankenstein-toposszal, amelyben a mesterséges lény öntudatra ébred, és az apja ellen fordul. Ezúttal annyi a csavar, hogy nem egy, hanem rögtön két szülő is van (a tudós házaspárt alakító Sarah Polley és Adrien Brody), a lény pedig lány (vagy valami olyasmi), aki szörnytől szokatlan módon erőteljes szexuális kisugárzással is bír. A Hibrid olyankor működik a legjobban, amikor a furcsa párkapcsolati és szülő-gyerek viszonyokra koncentrál, sőt bátran kijátssza azokat, viszont amikor a végén átmegy olcsó horrorfilmbe, az nehezen magyarázható/értékelhető.

Csaba
Emlékszik még valaki A légyre? Amikor az erősen átváltozófélben lévő Jeff Goldblum maratoni szeretkezést folytat az akkoriban még ifjonti szépségű Geena Davisszel? Hát az a jelenet sehol sincs a Hibrid szerelmi abszurditásához képest, de persze egy horror akkor jó igazán, ha sokkolni tudja a nézőit. A kérdés csak az: horror-e a Hibrid egyáltalán? A Frankenstein-alapsztoriból kiindulva leginkább az, viszont Vincenzo Natali sokkal inkább izgatta a szereplői és a „szörnyeteg” jelleme/személyisége, mint a vérontás a vásznon. Ennek köszönhető, hogy az erősen melodramatikus eszközökkel bemutatott háromszög kapcsolati vívódásai kiválóan működnek, míg a műbe valószínűleg olcsó sikerhajhászási célokból beleerőszakolt, rémisztőnek szánt jeleneteknél kilóg a lóláb. Furcsa, amikor egy horrorfilmet inkább a romantikus lelkületűeknek ajánlunk, és nem a horrorimádóknak, de most éppen ez a helyzet.

Rendezte: Vincenzo Natali
Szereplők: Adrien Brody, Sarah Polley, Delphine Chanéac
Eredeti cím: Splice
A film honlapja: www.splicethefilm.com »
Forgalmazza: Budapest Film
Értékelés: 3/5 (Viki: 3,5, Csaba: 3)

 Turné

Viki
A legtöbb divatmárkának és nagy múltú női magazinnak szokásává vált siránkozni az anorexia és a bulimia elharapózása fölött, és egy-egy címlap vagy cikkösszeállítás erejéig piedesztálra emelni a nem modellalkatú, természetes nőket, de az esetek többségében ez megmarad ennyiben. Az év további részében jöhetnek a csontsovány modellek orrba-szájba, ráadásul megfeledkeznek arról, hogy ezt a trendet leginkább a saját ténykedésüknek köszönhetik. A divatvilág Mekkájából, Párizsból érkezett Mathieu Amalric rendező/főszereplő/forgatókönyvíró nem csak papol, ő egyenesen a teltebb lányokat teszi meg szépségideálnak új filmjében. Persze, ha akarjuk, akkor a Turné egy, a show-biznisz legmélyebb bugyraiba bepillantást engedő, de közben a szereplők magánéletével is foglalkozó merész művészfilm, de az én szememben inkább az igazi női szépség diadala, hiszen számos burleszk-sztriptíz jelenetben mutatja meg, hogy a 60+ kilós nők is tudnak elképesztően szexisek lenni.

Csaba
Mathieu Amalricot mifelénk leginkább az utolsó James Bond-mozi főgonoszaként, valamint a Szkafander és pillangó főhőseként ismerhettek meg a hazai nézők, pedig komoly rendezői múlttal is rendelkezik. Igazi szerzői filmes, aki új munkájában kapásból hajt fejet Fellini és John Cassavetes helyett. Persze a Turné élvezetéhez nem szükséges filmtörténetből doktorálni, hiszen az már önmagában is élvezetes, hogy a new burlesque című legújabb amerikai őrület (leginkább művészi igényű, különleges látványosságokkal és humorral kísért sztriptízshow-k) turnéjának kulisszatitkaiba, valamint a szereplők lelkébe kaphatunk bepillantást. Nem éppen cselekményközpontú film ez, de a karakterek végig annyira érdekesek, hogy még az unalmasabb pillanatokban is szívesen tartunk velük. Igazi hangulatfilm a Turné, valamint Mathieu Amalric hitvallása a show-bizniszről.

Rendezte: Mathieu Amalric
Szereplők: Mathieu Amalric, Miranda Colclasure, Dirty Martiny
Eredeti címe: Tournée
A film honlapja: www.tournee-lefilm.com »
Forgalmazza: Szuez Film
Értékelés: 3,5/5 (Viki: 4, Csaba: 3)

 Vespa

Viki
Groó Diana a Csoda Krakkóban után megrendezte második filmjét, melyben egy roma kisfiú nekivág Magyarországnak, hogy Budapesten átvegye a nyereményrobogóját. Persze a road movie-s keret csak ürügyként szolgál egy nagyobb léptékű társadalmi tablóhoz, amit a rendező a romák mai magyarországi helyzetéről kíván elmondani nekünk. A küldetés nemes, csak a megvalósítás nem elég acélos, ugyanis a Vespa a túlságosan ránk erőszakolt, nagyon egysíkú mondanivalójával (márpedig romaként itt el vagy temetve, és kész) pont azt a hitelességet veszíti el, amivel egy ehhez hasonló film fontossá nőhetné ki magát. Enélkül a Vespa megmarad egy roma kultúrát bemutató, pár szép jelenettel rendelkező, kimódoltan érzelmes alkotásnak, ahol a gyengébb alakítás miatt sajnos a főszereplő amatőr gyerekszínésszel sem tudunk túlságosan azonosulni. Legközelebb a jó szándékhoz talán egy jó film is társul majd.

Rendezte: Groó Diana
Szereplők: Nyakó Júlia, Tóth Sándor, Balogh Rodrigó
Eredeti címe: Vespa
Forgalmazza: Mozinet
Értékelés: 2/5

 Szeretők

Csaba
Egy megcsalásról szóló szerelmi dráma minden, csak nem eredeti téma egy európai művészfilmtől 2010-ben, de tény, hogy akinek volt már szeretője, vagy volt már szerető, az könnyen tud azonosulni Silvio Soldini hőseivel, márpedig elég sokan jártunk már hasonló cipőben. A titkos randik, az eltitkolt SMS-ek, a félelemmel teli vágyakozás… mind-mind ismerős érzelmi állapotok, és ezzel nincs is baj, de a Tangó és tulipánnal annak idején brillírozó rendező a kötelező szeretős sablonokhoz sajnos mit sem tud hozzátenni. Egy nő, kiábrándulva a párjából, egy vállalati bulin összeszűri a levet egy pasival, akinek viszont családja van. Ennyi – és nem több. A Szeretők egyedül a kiváló színészi alakítások miatt méltó némi figyelemre, mert amúgy ez csak egy sokszor látott tévéfilmhez lenne elég.

Rendezte: Silvio Soldini
Szereplők: Alba Rohrwacher, Pierfrancesco Favino, Teresa Saponangelo
Eredeti cím: Cosavogliodipiù
A film honlapja: www.corriere.it/cosavogliodipiu »
Forgalmazza: Cirko Film – Másképp Alapítvány
Értékelés: 2,5/5

Mozi.lap.hu »

Exit mobile version