| Ha megrendelnéd, kattints a képre! |
Zsófi A továbbélő Móricz című kötetével mutatta meg, hogy lehet végtelenül szórakoztatóan és humorosan beszélni klasszikus szerzőkről. Hogy ezt nem hiszitek? Akkor olvassátok el készülő könyvének egy részletét, melyben arról ír, hogyan kezelte a múlt század húszas éveinek celebje (Móricz) a sajtót.
– Az időjárás lassan váltott nyárból őszbe – én is ingadozom még a nyári és az őszi olvasmányok között. Mert az ősz már munkaidő, akkor egy irodalomtörténész nem az idejét tölti, ha olvas, hanem dolgozik. De, jobb esetben, a valamilyen feladat miatt kézbe vett könyv is élvezetet jelent, ezért nehéz elhinni rólunk, hogy komolyan dolgozunk…
– Nos, igen, ha fekszel a strandon, vagyis ebben az időben inkább valami wellness-szállóban, és a masszázs után olvasol, nehéz azt gondolni rólad, hogy dolgozol…
– Ahogy Kosztolányi mondta, amikor egy írónak fizetnek azért, hogy ír, az olyan, mintha azért fizetnének, hogy cigarettázik. Ha ezt behelyettesíthetjük nálam, mondjuk, kávézással és olvasással…
– Ezt ne nagyon hangoztasd, a végén még nekem se fognak itt fizetni. De ha már munka, min dolgozol, mikor nem olvasol, hanem írsz?
– Egy új Móricz-könyvet írok épp (a címét már tudom is: Móricz Zsigmond), és mindig új felfedezéseim vannak! Ilyen most például a Kivilágos kivirradtig című regény. A kiközösítésről, a kirekesztés mechanizmusáról sokkal többet meg lehet tudni belőle, mint televíziós kerekasztal-beszélgetésekből.
| Szilágyi Zsófia |
– És van élet Móriczon túl? Vagy innen. Mit olvastál a szabadságod alatt?
– Nyáron krimiket szoktam olvasni, most sem volt ez másképp. Új résszel bővült kedvenc sorozatom, amelyben Eraszt Fandorin nyomoz: az orosz sztárszerző, Borisz Akunyin (valódi nevén Grigorij Cshartisvili) könyve A halál szerelmese címmel jelent meg. Maga a fordítás is remek, M. Nagy Miklósnak köszönhetően. A Fandorin-történetek nem csak krimik: a 19. század végének, a 20. század elejének orosz valóságába mehetünk vissza velük.
– Ilyenkor én, védve a hazai vizeket, mindig azt kérdezem: és egy kis magyar?
– A Kondor Vilmos-sorozat is újabb részéhez érkezett: A budapesti kémet kicsit félve vettem kézbe, mert a kémregényekért nem lelkesedem. De aztán kellemesen csalódtam, a Karády Katalin–Ujszászy szerelmi szál pedig különösen izgalmas. És arra a Budapestre visznek el Kondor könyvei, amelyet Móricz is ismert, ezért külön hálás vagyok neki. Szintén a cím olvastán kezdtem el aggódni, mit kapok Csabai László Szindbád, a detektív című könyvében (a Krúdy-nosztalgiát már meglehetősen unom, így elég szkeptikus vagyok a Szindbád nevű szereplővel dolgozó könyvekkel), de ez a könyv sem engedi el az olvasóját, az izgalmas kriminovellák a nekem legkedvesebb 1920-as, 30-as évekbe visznek el. (Egyre többet tudok a korról, ezért arról már nem álmodozom, mint gimnazistaként, hogy milyen jó lenne akkor élni.) A helyszín Nyárliget, vagyis Nyíregyháza, az a város, ahol az utóbbi fél évben kétszer jártam, és nem is értem, miért nem korábban, annyira otthon éreztem ott magam.
– A végére hagytam azt a könyvet, amit feladatként olvasok már másodszorra, mivel kritikát kell írnom róla, de az utóbbi időszak legnagyobb élményét adta. Ez Tompa Andrea A hóhér háza című regénye. A főhős egy kamasz lány a nyolcvanas évek Romániájában, egy olyan világban, amelyikről ma már el sem akarjuk hinni, hogy létezett. Tudnám még hosszan folytatni… Mióta megtanultam olvasni, még nem tudtam abbahagyni – evés közben sem. Ezért elég kevéssé vagyok hiteles, amikor rászólok a fiamra, hogy ebéd közben nem olvasunk.
– Megteszed?
– Dehogy! Inkább nem is szólok rá…
| Anna örök, avagy Grecsó Krisztián miniinterjúja Király Leventével Költőként indult, aztán irodalmi paródiáival keltett feltűnést. Hová menekülsz, ezt kérdezi első prózakötetével. Mi meg tőle – Király Leventétől – a szokásosat: mit olvas mostanában? » |