Férfi és nő kapcsolata, ahogy még sosem láttuk

Kevesebbet azért, mert az amúgy is irodalom nélkül élő embereket miért éppen ő érdekelné. Többet pedig azért, mert naplói kiadásával egyre mélyebbre pillanthatunk lelkisége feneketlen kútjába.

Pontosabban a magánélet és a vele összekapcsolódó, egymásba fonódó alkotói folyamatok útvesztőibe. Még pontosabban: a férfi és nő kapcsolatának olyan, önvallomásokon alapuló mélylélektani példatárába, amihez kevés hasonló példa akad a világirodalomban.

Móricz grafomán ember volt: mindent leírt, amit csak meghallott, vagy amiben maga is szerepet játszott, vagyis nem csak a kitalált dolgait. Így leírta azokat a viaskodó beszélgetéseket is, amelyeket feleségével folytatott, vagy amelyek a tényleges párbeszédeken kívül olykor levélfogalmazványként vagy telefonbeszélgetés formájában hangzottak el, vagy pusztába kiáltott szóként egyszerűen a vakvilágba nyíló szelep funkcióját játszották. És erre a szelepre jócskán rászorult, ezt írásai önmagukban is bizonyítják. Mert – úgy látszik – ugyanezen szövegeknek (vagy változataiknak) a műveiben való szerepeltetése ehhez nem volt elegendő. Az elképzelt alakok szájába adott „elmondom hát mindenkinek” verzió nem úgy működött, ahogyan szerette, ahogyan feloldozást, megkönnyebbülést hozott volna.

Első felesége sokszor megpróbált, még többször fenyegetésként kilátásba helyezett és tényleg bekövetkező öngyilkossága komor árnyékában alkotott, harcolva az értelmetlen önpusztítás ellen, harcolva önmaga ellen is, mégis szüntelenül munkálkodva az írói énjét szétfeszíteni igyekvő és a feleség hisztérikus óhajától lelohasztott alkotói vágy kettős ellentmondásában. Tényleg pokolra szállt, mint a dudás, tényleg belelátott az élet förtelmeibe, és többnyire csak annyi csillogást vehetett magához belőle, mint a ragyogó kirakatot bámuló szegény kisfiú.

Lehet-e bárkinek is okulnia Móricz tapasztalataiból? Azt gondolom, aligha. Hiszen két hajszálra egyforma eset nincsen, csak hasonlóságok vannak. Még ha csak hajszálnyiak is a különbségek, éppen a hajszálakon könnyen elhasalhat az okulni vágyó ember. Mégis tanulságos az egész napló-mű, mert műalkotás ez is, méghozzá míves, annak ellenére, hogy nyersen, sőt brutálisan szókimondó, olykor igazságtalan, és ezzel együtt az igazságot megszállottan kereső. Lenyűgöző emberismeret, lenyűgöző odafigyelés, kötődés és lenyűgöző szabadulni akarás: mindez az alkotás szabadsága érdekében. Móricz életművét leginkább a saját élete determinálta, így hát a megértés fontos kulcsa naplóinak alapos ismerete. Legalább olyan szinten, mint a közreadó Szilágyi Zsófia Júlia és Cséve Anna esetében, akik e belső összefüggéseket terjedelmes Függelékben tárják az olvasó elé.
Szívből ajánlom minden (magyar) irodalmat kedvelőnek!